Állandó fejfájás

Tisztelt Doktornő! Január közepén volt egy vetélésem, 9 hetes volt a magzat. Ezt követően jelentkezett nálam egy állandó jellegű, enyhe fejfájás, amit eleinte a szemeim környékén, illetve mögött és alkalmanként a halántékomnál éreztem. Többnyire a jobb oldalon, de jelentkezett baloldalt is. Elmentem szemészetre, ahol allergiás reakciót leszámítva semmit nem találtak. Azt mondták, a fejfájásom nem szem eredetű. Külföldön élek, jártam vele kórházi kivizsgáláson is, ahol vettek vért és csináltak egy nativ koponya CT-t. Minden eredményem negatív. A szememen kialakult allergiás reakcióra kaptam szteroidos szemcseppet, ami összesen egyszer használtam, mert az első alkalom után hajnalban erős, lüktető fejfájásra ébredtem, amit a szemcsepp mellékhatásának tulajdonitottam. Ez nagyjából 3 hete történt. Fejfájásom azóta is van, de néha csak alkalmanként érzem, van olyan is, hogy egész nap fájdogál és olyan is van, hogy nem fáj. Nem tudom napszakhoz vagy cselekvéshez kötni. A tegnapi napon lehajoláskor tapasztaltam intenzív, feszítő fájdalmat az arccsontom mentén a jobb szemem alatt. Ez tartott kb 10 percig, majd elmúlt. S Ezután ma hajnalban ismét lüktető fejfájásra ébredtem. Nem volt elviselhetetlen a fájdalom, de zavart, ezért bevettem egy fájdalomcsillapítót, ami 10 perc alatt hatott is. Nagyon hasonló volt ez a hajnali fejfájás is, mint 3 hete. Ugyanúgy hajnali 4kor ébredtem fel rá. A kórtörténetemről annyit említenék, hogy van egy csúnya orrsövényferdülésem, amire a fül-orr-gégész műtétet javasolt, allergiás vagyok a pollenre és a porra, pajzsmirigy alulműködésem van, amire 2 éve gyógyszert szedek, 3 havonta pedig ellenőriztetem a pm értékeket, tavaly krónikus nyálmirigygyulladás miatt is kezeltek, amit kiszáradás idézett elő. A nyelvem alatti nyirokcsomóim meg vannak duzzad a másfél éve. Ultrahanggal többször megnézték, reaktívnak ítélték őket, de a limfómától tartva hematologusnál is jártam, mielőtt kiderült, hogy a nyálmirigyeimmel van gond. Akkoriban még szoptattam a 1,5 éves kislányomat, ezért napi 3 liter folyadékot írtak elő. A vérnyomásom rendben van. A vérképemben állandó jellegű, enyhe kiszáradást mutatnak az értékek, illetve kissé alacsony a vas és a D vitamin szintem. Jelenleg takarítóként dolgozom, ezért napi szinten érintkezem vegyszerekkel. A kórházi kivizsgálás során azt mondták, hogy valószínűleg a vetélés miatt kialakult hormonváltozások okozzák a fejfájást, de én továbbra is aggódom, mert lassan 6 hete tart ez az állapot és azelőtt sosem voltam fejfájós. Egyéb tünetem nincs. Rettegek, hogy esetleg agytumorom vagy SM-em van. Nem tudom, mit tegyek. Szeretném kérni a tanácsát! Előre is köszönöm!

Dr. Szanyi Andrea válasza fejfájás témában

Kedves Kérdező! Vizsgálat és a leletek pontos ismerete nélkül nehéz véleményt mondani. A natív koponya CT vizsgálattal vérzést, vérellátási zavart, kamaratágulatot, agyoedemát kizártak. Ha a fejfájása nem szűnik, javaslom keressen fel neurológus szakorvost. Leginkább egy MR vizsgálatra gondolok, amivel sokkal több információ nyerhető az agy állapotáról.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2023. március 08., 21:02; Megválaszolva: 2023. március 09., 20:15

Kérdések és válaszok: Egyéb

Fejfájás okai mi lehet?
Jónapot kivánok! 3 honapja fáj a fejem szur es nyomo fájdalom tarkon általában, de szokot a homlokomnál ossze vissza valamint az arccsontom es az orrom is...
Nyomás a fejben
Üdvözlöm! 27 éves nő vagyok, 64 kg, 162 cm. Problémám első szülés után kezdődött 8 hónapja. Hasmenésem volt egy hétig, utána becsípődött a hátam, nyakam...
Fejsérülés utáni tünetek
3 hete szekrény sarkába beütöttem a fejem, nagyon vérzett, szédültem utána, a homlokom (a sérülés helyén) 1 hétig fájt, de a seb szépen gyógyult, ezért...
Furcsa "1 napos betegségek", ritkán,...
Tisztelt Webbeteg! Régóta (20+ éve) van egy furcsa problémám, én ezt egynapos betegségnek hívom. Szerencsére nem fordul elő gyakran, évente 1-2 alkalommal...
Tanács kérés
Tisztelt Főorvos Asszony! Előszőr is köszönöm, hogy 2 héttel ezelőtt, olyan gyorsan és menyugatóan válaszolt a kérdésemre. (életemben előszőr írtam ki...