utóhatás

Tisztelt Doktornő! 11, 5 éve műtött méh daganat után 47 sugárkezelést kaptam. 2 csonkvédő, 25 alhasi, 20 gyomorszáj vonala nyirok csomóra. Sajnos soha semmi információt nem kaptam, pedig rendszeresen jártam kontrollra. Így nagyon megrázó dolog volt, amikor az egyébként elviselhető, de kiszámíthatatlan hasmenéses panaszaim után rohamosan romlott az állapotom 4 évvel ez előtt. Addig minden orvos reményt keltően mondta, hogy gyógyultnak tekinthető vagyok és én a javulásom vártam. Ekkor a Professzortól megkérdeztem és természetes arckifejezéssel szűkszavúan csak annyit mondott, sugár utóhatás, a bél nem felejt. Jó lett volna erről tudnom, esetleg jobban kíméltem volna az emésztő rendszeremet. Jó lett volna tudni, mit szabad és mit nem ajánlatos ennem, vagy tennem. Már ez nem kérdés. A rosszabbodásom nagy hasmenéses időszakokkal kezdődött. Egy aranyos gasztroenterológus doktornőhöz járok, ő adott Xalazin 500 tablettát és Dicetelt.Összességében 4 év alatt 22 kg-ot fogytam. Volt miből, ez nem rázott meg, de néhány hónapja sokat fáj a belem, rövid járás után nagyon fáj az egész hasam. Amikor kaptam a rettenetesen sok sugarat, előtte bejelölték a helyet, ahová kaptam. Ezért nem értem, hogy akkor miért fáj a bordám szélétől a csípőcsontomon át az egész belsőm? Ön szerint bármivel is (Pl. gyógyszer, gyógynövények, valamelyik táplálék) lehetne -e enyhíteni a lassú pusztulásomat? Olyan érzés, mintha lassan lebomló műanyag szatyor lenne a belem és rovidesen apró darabjaira akarna hullani. A Professzortól megkérdeztem, kaphatok e reumatikus bajokra ultrahangos kezelést. Ő azt mondta, hogy igen. Önnek mi a véleménye? Véletlen egybeesés, vagy ártottam magamnak az őszi kezeléssel, mert az óta sokat romlott az állapotom? A panaszokkal elvagyok, sokat kibírtam már egyéb bajok kapcsán is, csak az életemet szeretném még, ha lehetséges minél tovább. Köszönöm válaszát. Rnné Magdolna

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Tóth Judit válasza hasmenés témában

Kedves Kérdező!

Sajnos sokszor elég nagy árat fizetnek az onkológiai betegek a gyógyulásukért. Az Ön esetében valóban hibáztatható lehet a sugárkezelés, de ami megtörtént, megtörtént, ezzel sajnos túl sok dolgot tenni nem lehet.

Saját tapasztalatom alapján tudom mondani, hogy gyakran sugár vagy kemoterápia után nehezebben tolerálják a betegek a tejes ételeket, még akkor is, ha nincs valódi ételallergia.Próbálja meg kitapasztalni nem provokálja e a panaszait valamilyen étel.

Kezdjen olyan diétát, amely nem tartalmaz tejterméket, majd épitse be később. Igy könnyebben kiderülhet a betegsége oka.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Dr. Tóth Judit
Dr. Tóth Judit Onkológus, belgyógyász, aneszteziológus
Kérdés: 2015. december 20., 21:11; Megválaszolva: 2015. december 22., 21:18
Kérdések és válaszok: Egyéb
Vizes hasmenés
Tisztelt Doktor Úr! A problémám 2017-ben kezdődött napi ötször hatszor volt hasmenéses székletem és eltartott 2-3 hónapig, utána normalizálodott...
Hasmenés rendszeresen
Tisztelt Doktor Ur. Hónapok óta tartó hasmesésem van.Ez szinte rendszeresen a reggeli órákban jelentkezik, hirtelen székelési ingerrel, majd először...
Rendszeres hasmenés
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 20 éve küzdök rendszeres hasmenéssel. Kb. 27-28 évesen eltávolították az epehólyagom. 20 évvel ezelőtt a Kreon 2000 nevű...
Visszatérő hasmenés
Tisztelt Doktor Úr! 2016 márciusában diagnosztizáltak nálam rosszindulatú hererákot. Abban a hónapban volt két műtétem, majd 4 kúra BEPA...
Emésztési/Székelési problémák
Tisztelt Doktor Úr! Múlthét folyamán Hétfőn, és Kedden hasmenésem volt, semmi fájdalommal. Folyékony, sárgás szín. Azután a további napokban ...