Kivizsgálás indítása

Nagymamám egy éve memóriaproblémákra kezdett panaszkodni, háziorvosa beutalta a helyi, demencia központba, ahol az MMS teszten 26 pontot ért el, valamint koponya CT-re küldték, a beutalón kérdőjellel a lehetséges diagnózisnál Alzheimer kór szerepelt. Az eredménnyel sajnos nem ment vissza a központba, pedig a doktornő egy gyógyszert felírását ígérte neki, amit csak a CT eredmény birtokában tehet meg. Az igazság az, hogy a memóriaproblémák évekkel korábban kezdődtek, ahhoz képest, mint, amikor neki feltűnt, de az utóbbi időben a személyisége is nagyon megváltozott. Vádaskodik, azt hiszi mindenki a pénzét lesi és lopja a dolgait. Én, az unokája, egy házban élek vele és odáig jutott a helyzet, hogy ordibált velem, hogy egy olyan WC-kefét, amit ő hosszú évekkel ezelőtt használt és milyen jó volt, én biztosan elloptam tőle. Elnézést ezért a példáért, szégyenlem is az egészet leírni, de ilyen teljes képtelenségeket vesz a fejébe. Hozzáteszem, hogy teljesen harmonikus, jó anyagi helyzetű család vagyunk. Anyukám állítólagosan a mama esküvői fotóit lopta el. Aggódom, mert egyre agresszívebben viselkedik, rögtön támad a legapróbb észrevételekre is és elképesztő dolgokat vág a fejünkhöz. Az sajnos teljesen nyilvánvaló, hogy önszántából nem fog újabb kivizsgáláson részt venni. A kérdésem az lenne, hogy mit lehet tenni ilyen helyzetben. Sajnos tartok tőle, hogy nem sokat, hiszen jogilag ő rendelkezik a sorsáról és erőszakkal sem vihetjük. A gyámság alá helyezés pedig számomra tűnik nagyon ijesztő és erőszakos dolognak és alapvetően el is tudja még látni magát, így nem is biztos, hogy indokolt lenne.. Takarít, főz (bár mióta új mikrónk van, pedig a régit sokat használta, de ezt valahogy már nem tudja és többször előfordult már, hogy a gázt is égve hagyta a tűzhelyen), de azért még többnyire jól gondoskodik magáról. A rövidtávú memóriája nagyon gyenge, a dátumokat, napszakokat illetően nagyon el van tájolva általában, úgy gondolom, hogy sokasodnak az ilyen tünetek.. Kérem, segítsenek, lehet ilyen helyzetben tenni bármit is? Valamit nagyon muszáj lenne.. Köszönettel, Kati

Dr. Pálvölgyi Rita válasza demencia témában

Tisztelt Kérdező, A területileg illetékes Ideggondozót kéne felkeresni. Elmondani nekik a tüneteket és a segítségüket kérni. Ők akár személyesen is kimehetnek a nagymamája állapotát felmérni. Ez utóbbira természetesen a háziorvosnak is megvan a lehetősége. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. április 07.

Kérdések és válaszok: Demencia

"paranoia" "becsapás érzés"
Tisztelt Doktor Úr! Egy 60-65 év közötti családtag állapota miatt aggódom és nem tudom milyen irányba indulhatnánk el. Az illető mindig is heves személyiség...
Kórház utáni zavartság
Tisztelt Doktornő! Anyukám 86 éves, enyhe, demenciában szenved, gyógyszert még nem szedett rá, csak a szokásos (cavinton, memoril, betahistin 24 mg)...
Mi lesz, ha lejár az egy év?
Tisztelt Doktor Úr! Megköszönöm gyors válaszát a Palixiddal kapcsolatos kérdésemre, de lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam, válaszából ítélve gondolom...
Mi lesz, ha lejár az egy év?
Tisztelt Dr. Fehér Gergely, tisztelt Doktor Úr! A kérdésemhez kapcsolódó előzményt is alulra másoltam, - melyet szintén Doktor Úrtól kérdeztem, s kaptam is...
Középsúlyos demens betegnek milyen...
Édesanyám vaszkuláris demenciában szenved. Egy hónapja állapota annyira leromlott, hogy magatehetetlenné vált, 24 órás ápolásra szorul. Éjjelt nem tudja...
Agyi vascularis demencia, és más...
Tisztelt Dr úr, A kérdés nem személy szerint rám vonatkozik, de szeretnék ha lehet választ kapni. Rokonom alapbetegsége egyre súlyosbodó vascularis dementia...