Nyírfacukor

Tisztelt Szerkesztők!

Olvasva a mesterséges édesítőszerekről (melyekről elég sok aggasztó hír jelenik meg mostanában) közölt cikküket, jutott eszembe, hogy nemrég egy hírdetés hívta fel a figyelmemet a nyírfacukorra.  A neten elég bőséges anyagot találtam róla és a kedvező élettani hatásaira, többek között, hogy a hagyományos íz mellett igen alacsony a GI-e, tehát cukorbeteeknek ideális lenne (sőtt az egész családnak) ha nem kerülne kilója kb. 4000 forintba (ez kisker ár). Azt olvastam, hogy finnországban a második világháború alatt, gazdasági hiánypótlás volt, de a nyugati gyógyászatban már régóta alkalmazzák a cukorbeteknél, valamint az infúziós táplálásban. Azóta a technológia fejlődésével könnyebben előállítható, és az olvasottak szerint, pl. a kukorica csutkából is kivonható ugyanez a hatóanyag. Egyrészt érdeklne, hogy valóban ennyire "csodaszer-e", vagy csak egy ismételt kereskedelmi fogás. Ha viszont igen, nem kaphat-e a cukros hozzá támogatás, mint ahogy felírja az orvos a mestersége édesítőszert, ami már nem is olyan kedvezményes, és hatása is igen kétséges, mert a belőle készített pl. sütemény semmivel sem emeli kevésbé a cukoszintet, mint a cukor, és az íze sem a leg eredetibb (enyhén szólva), az állagáról nem is beszélve, a családom undorodva rá sem néz, "ez csak enyém". Nagyban megkönnyítené a cukrosok helyzetét, arról nem is beszéve, hogy pl. egy paradicsomszószból nem kéne külön-külön adagot készíteni magam és a családom részére (persze ez a leg egyszerübb eset). Ja egyébként, tudom hogy támogatás arra jár, amit a kegyes minisztérium engedélyez, de ha jól emlékszem az utólsó kiváltott édesítőszer árára, támogatás nélül kb 3500 Ft. volt, és kb. 1500 Ft-ot kellett fizetnem, akkor ennek nem lenne több értelme?  

Kiváncsian várom véleményüket. Köszönettel: egy mindent megpróbált 30 éve insulinos cukros nő. 

Dr. Kovács Anikó válasza cukorbetegség témában

Tisztelt Kérdező! Dietetikus segítségét kértem a kérdése megválaszolásához. Valóban jó édesítőszer a nyírfacukor, nem csak reklám fogás. Azt, hogy az OEP mit finanszíroz és mit nem, abba az orvosoknak nincs igazán rálátása és beleszólása, de a MACOSZ segítségét lehetne kérni, hgy "lobbizon" Önökért, és akkor elképzelhető, hogy lehetséges lenne támogatást szerezni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. április 13.

Kérdések és válaszok: Cukorbetegség (diabétesz)

Vajon cukorbetegség
Kérdésem lenne, hogy a vizelet cukrom ++++ lett viszont a cukor 5.6.és a három havi átlag 38% ez még benne van a tartományban ettől függetlenül lehet cukor...
Cukorbetegség
Tisztelt Doktornő! Mostanában eléggé elkezdtem félni a cukorbetegségtől. A vérvételi cukrom 3,9 vagy 4,1 szokott lenni, évek óta. (Reggel, éhgyomorra) A...
Okozhatja-e cukorbetegség ezeket a...
Tisztelt Doktornő! Sógornőm (67 éves) az utóbbi időben azt vette észre, hogy időközönként a lábfeje ég, bizsereg és a nagy ujjai, mintha érzéketlenek...
Szemproblémára keresek megoldást
54 éves cukorbeteg és dializalt vesebeteg vagyok, magas vérnyomással (180-200). A jobb szememre már megvakultam, a bal szememre homályosan látok, a c...
Magas vércukorszint
isztelt Doktor Úr/Nő! A páromnak (48 éves ffi) 3 éve volt egy pancreas resectios műtétje, melyből kifolyólag insulinos cukorbeteg lett, jelenleg 4x kell...
Merckformin XR 500 retard
Tisztelt Doktornő! Emelkedett éhgyomri vércukor értékeim miatt (7, 3), valamint a 3 havi átlag (7, 1) értékem miatt terheléses cukorvizsgálatot rendelt el az...