A Vese Világnapja - Veseelégtelenség, dialízis, transzplantáció

MTI
megjelent:

A veseelégtelenség korai felismerésének fontosságára hívják fel a figyelmet szakemberek a Vese Világnapja alkalmából.

Minden évben március második csütörtökén tartják a vese világnapját, amelynek célja az emberek tájékoztatása erről az alattomos betegségről - tudatta az MTI-vel közleményében a B. Braun Avitum Zrt. elnevezésű egészségügyi vállalkozás, amely Magyarországon elsőként kezdte meg 1989-ben egy dialízishálózat kiépítését.

A vese világnapja idén a szervadományozás és szervátültetés témája köré épül. A vesebetegségben szenvedők 2-3 naponta dialíziskezelésre járnak, hogy egy speciális gép segítségével kiürítsék szervezetükből a salak- és méreganyagokat.

Azok számára, akik szervezete alkalmas rá, a művesekezelés alternatívája lehet a transzplantáció, amely lehetővé teszi számukra a korábbi életvitelükhöz történő visszatérést. Ez a megoldás azonban a betegek csupán 16-18 százaléka esetében jöhet szóba, a többiek számára a dialízis az egyetlen esély az életben maradásra.

A donáció feltételei

Magyarországon jelenleg 846 beteg vár új vesére, akik a tavalyi Eurotranszplanthoz történő csatlakozás eredményeként sokkal nagyobb eséllyel juthatnak veséhez. A transzplantációhoz szükséges szerv származhat agyhalott és élő donortól is.

A dialízis

A szervezet só- víz-, és sav-bázis egyensúlyának fenntartásában illetve a mérgező anyagok eltávolításában létfontosságú vesék működése sok kórfolyamat miatt károsodhat. Ha a vesék működése kritikus szintre csökken, akkor az orvostudománynak kell beavatkoznia a páciens életének megmentése érdekében. A dialízis formái>>

Magyarországon - a törvény értelmében - mindenki feltételezett donornak számít, kivéve azt, aki életében tiltó nyilatkozatot tesz szervei felhasználásáról. Az élődonációnak is meghatározott feltételei vannak, elsősorban a beteggel genetikai rokonságban vagy bizonyítottan szoros érzelmi kapcsolatban lévő ember vállalhatja. A szervadományozást egy illetékes bizottság engedélyezi, miután elvégeztették a szükséges vizsgálatokat.

Dialízisközpontunkban fontosnak tartjuk, hogy az összes betegünket tájékoztassuk a transzplantáció lehetőségéről, illetve eloszlassuk bennük a félelmet. Igyekszünk a lehető legtöbb információt eljuttatni betegeinkhez, és ha a transzplantáció mellett döntenek, akkor megadjuk az ehhez szükséges segítséget. Fontos, hogy a betegeinknek a legkiválóbb kezelést adjuk, mivel minőségi dialízis nélkül a szervezet nem állna készen a transzplantációra - hangsúlyozta Kiss István professzor, a B. Braun Avitum Zrt. budapesti dialízisközpontjának orvosigazgatója.

A veseátültetés

A veseátültetés és a művesekezelés egymás alternatívái ami a beteg életben tartását illeti, ugyanakkor a művesekezelés nem pótolja teljes mértékben a vese élettani funkcióját. A transzplantáció mellett szól az, hogy sikeres átültetés után az életminőség és a rehabilitáció mértéke összehasonlíthatatlanul jobb, mint a dialízis bármelyik formája esetén, nem említve azt, hogy lényegesen olcsóbb is. A veseátültetés>>

Figyelemfelkeltő rendezvények

Kiemelte, hogy nagyon hasznosnak tartja az olyan figyelemfelhívó események megszervezését, mint a vese világnapja. Az emberek nemcsak többet tudhatnak meg a vesebetegségekről és a rendszeres szűrés fontosságáról, hanem például az idei témának köszönhetően elgondolkoznak a szervdonáció, transzplantáció kérdésén is. Éppen ezért a világnap alkalmából március 11-én 9-12 óra között nyílt napot tartunk dialízisközpontunkban, ahová minden érdeklődőt sok szeretettel várunk - tette hozzá.

A veseelégtelenség kialakulásának hátterében számos tényező állhat. Létrejöhet más betegségek szövődményeként, elhanyagolt bakteriális fertőzés miatt, de lehet velünk született rendellenesség is. Az időben észrevett vesebetegség gyógyszerekkel kezelhető, kifejlődése lassítható. Amikor a beteg már kritikus állapotban van, veséi leállhatnak, ezzel szükségessé válik az életmentő dialíziskezelés.

Rendszeres szűréssel megelőzhető a baj

Magyarországon a rendszeres szűrés hiányában az emberek több mint fele az utolsó pillanatban, végállapotú veseelégtelenséggel kerül orvoshoz, amikor már elkerülhetetlenné válik az azonnali dialízis. Ezért fontos, hogy mindannyian megismerkedjünk a glomerulus filtrációs ráta, a GFR fogalmával.

A vesefunkció hatékonyságát leíró mérőszám azt mutatja meg, hogy adott idő alatt mennyi vér átszűrésére képes a szerv. Ennek ellenőrzését kérhetjük háziorvosunktól az éves rutin-szűrővizsgálatok alkalmával, így egyszerűen megbizonyosodhatunk veséink állapotáról - ajánlják a szakemberek.

A szervadományozás

Magyarországon a transzplantációs várólistákon több mint kétszer annyian várnak valamilyen szervre, mint ahány átültetés van egy évben. Ebből is kitűnik, hogy nálunk is szervhiány van, ahogy a világon mindenhol. Pedig a szervátültetésre várakozók számára az egyetlen esély a túlélésre és életminőségük javítására a szervátültetés, amely viszont szervek nélkül lehetetlen. A szervadományozás hazai szabályozása.>>

(MTI)

Cikkajánló

Az akut veseelégtelenség

Dr. Dobi Gyöngyi, belgyógyász
Veseelégtelenség
Az akut veseelégtelenség (insufficientia renis acuta) a vese vizeletkiválasztó funkciójának hirtelen bekövetkező csökkenése, illetve súlyos esetben megszűnése.
Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Dobi Gyöngyi, belgyógyász
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.