• A nagy zajterhelés növeli a szívinfarktus esélyét

        Szerző: MTI

        A nagy közlekedési zaj mellett élő emberek gyakrabban szenvednek el szívinfarktust, mint a csendesebb környéken élők - állítják tanulmányukban a svéd Karolinska Intézet orvoskutatói.

        Goran Pershagen vezetésével 1571, Stockholmban és környékén élő ember adatait elemezték, akik 1992 és 1994 között kaptak szívinfarktust. Az eredményeket ugyanazon a területen élő emberek kontrollcsoportjának adataival vetették össze. 

        Hirdetés

        A vizsgálatból kizárták a halláskárosultakat, valamint azokat, akik a lakhelyükön kívül is nagy zajban töltöttek el időt.

        A kutatók megállapították, hogy 40 százalékkal nagyobb volt a szívinfarktus kockázata azoknál, akik 50 decibelt meghaladó közlekedési zaj mellett éltek - számol be róla a LiveScience című amerikai tudományos portál.

        Bár további vizsgálatok szükségesek, az Epidemiology című szaklapban közölt tanulmány felhívja a figyelmet arra, hogy a várhatóan nagyforgalmú utak és a lakóházak helyének megtervezésénél már most gondolni kellene erre a szempontra is.

        (MTI)

        Módosítva: 2009.02.03 17:12, Megjelenés: 2009.02.03 17:12
      • Cikkajánló

        Online konzultáció

        Online konzultáció

        Támogatott tartalom

        Bíznak-e az emberek a telefonos vagy Skype-on keresztüli konzultációban? (x)

        Füstmentes technológiák

        Füstmentes technológiák

        Társadalmi célú reklám

        Mi a különbség a füst nélküli technológiák között? Mik azok a dohányhevítő rendszerek? (x)

        A szívinfarktus tünetei

        A szívinfarktus gyakran nem jár olyan drámai tünetekkel, mint ahogy azt a tévében vagy a moziban láthatjuk. Sokaknál a tünetei kevésbé kifejezettek, sőt vannak olyanok, akiknél egyáltalán nincsenek észlelhető jelek!

        Fiatalkori szívinfarktus

        A szívinfarktus bár gyakrabban fordul elő idősebbeken, de sajnos a fiatalokat sem kíméli. Többnyire, alapvetően egy érfal károsodása, plakk melletti vérlemezkedugó kialakulása, ritkábban a test más területén keletkezett vérrög megakadása, illetve a koszorúér átmeneti görcsös beszűkülése okozza a bajt.

        Az E-vitamin segít megelőzni a szívizmok leépülését az infarktus után?

        Azonfelül, hogy az E-vitamint a szépség vitaminjának is nevezik, mert fontos szerepe van a bőr- és a hajápolásában, ennél lényegesen több jó hatása is van. Elsősorban azért, mert erős antioxidáns.

        A szívinfarktus okai, rizikófaktorai

        A férfiak általában nagyobb kockázatnak vannak kitéve, menopauza után azonban a nők rizikója is megemelkedik. Bár a nem és a genetikai adottság nem módosítható, a rizikófaktorok többsége igen, illetve kiiktatható.

        A hideg idő veszélyes a szívre

        A hideg gyakran nagy kihívást jelent az élőlényeknek, ezalól az ember sem kivétel. A hideg idő a szívproblémákkal küzdő páciensek számára különösen megterhelő és veszélyes lehet. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ha az infarktus figyelmeztető jeleit tapasztalja, mellkasi fájdalma van, azonnal hívjon mentőt! De miért is jelent rendkívüli veszélyt a hideg idő?

        Az infarktusos betegek gyógyszerszedését segítő program indul

        A szívinfarktuson átesett betegek gyógyszerszedési hatékonyságát javító programot indít a Magyar Gyógyszerészi Kamara szakmai szervezetekkel együttműködve - jelentette be Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár és Hankó Zoltán, a kamara elnöke.

        Merkely ezt is megúszta!

        Vízbe vetette magát, s rögtön három gólt is lőtt a Teva-Vasas csapatának Merkely Béla. A Semmelweis Egyetem kardiológus professzora egy jó ügy érdekében, az infarktus megelőzésért ázott bőrig. A sportos orvos a mezőny legeredményesebb játékosának bizonyult.

        Csobbanj az egészséges szívdobbanásért!

        Rendhagyó mérkőzésen győzte le a „Megelőzés” az „Infarktust” hétfő délelőtt a Császár-Komjádi Uszodában. A 12:11-es végeredménnyel zárt mérkőzést a Semmelweis Egyetem és a Teva-Vasas vízilabda csapata vívta, aminek célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a megelőzés fontosságára.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        Hüvelygomba és fogamzásgátló
        Sok nő küzd visszatérő hüvelyfertőzéssel, melyek között gyakori a gombás eredetű.
        Online konzultáció
        Milyen az online konzultáció megítélése itthon? Bíznak benne az emberek?
        Allergiás?
        Nem az orrunk az egyetlen testrész, amely allergia esetén érintett lehet.
      • Orvos válaszol
      • Infografika és videó
      • Hirdetés
      • Szavazás

        Korábbi szavazások