• Az ülőmunka megnöveli a tüdőembólia veszélyét

        Szerző: Trombózisközpont - Prof. dr. Blaskó György, véralvadási specialista

        Az emberek többsége ülőmunkában dolgozik, melynek bizony megvannak a hátulütői is. A mozgáshiány ugyanis számtalan betegség kialakulásának kockázatát megnöveli, például lényegesen gyakrabban fordul elő 2-es típusú diabétesz, elhízás, magas vérnyomás azok körében, akik szinte egész nap az irodában ülnek.

        Kutatások szerint mindemellett a vérrögképződés esélyét is megnöveli az inaktivitás. Prof. Blaskó György, véralvadási specialistát arról kérdeztük, vajon hogy lehetne megakadályozni a tragédiát.

        Ezért veszélyes az ülőmunka

        Már régóta ismert tény, miszerint az ülőmunkának számos egészségügyi kockázata van. Ez nem is csoda, hiszen manapság az irodai munkák minimum 8 órás munkaidőt követelnek, mely során az illető igen feszített tempóban halad. Ennek következtében sokan elfeledkeznek arról, hogy rendszeresen szünetet tartsanak és felálljanak, hogy kinyújtóztassák végtagjaikat és kicsit mozogjanak. Ez igen nagy jelentőséggel bír, hiszen a legtöbben munka után edzés helyett fáradtan hazamennek, és a kanapéra rogynak, így az ülés otthon is folytatódik.

        Az inaktivitásnak természetesen megvan a maga böjtje, ugyanis több betegséget generálhat. Megfigyelték például, hogy napi 6 óra ülés 5 évvel is megrövidítheti az ember életét. Sőt, emellett arra is felhívják a figyelmet a kutatók, hogy ha a munkában nem állunk fel óránként, akkor a sok ülést még a nap végi sportolás sem közömbösíti. Ennek oka a tudósok szerint az, hogy az ember evolúciós szempontból aktív életformára van berendezkedve, így ennek hiánya egészségügyi kockázatokat rejt, hiszen így megnő többek között az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség, a rák, a magas vérnyomás és egyéb szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélye.  

        Hirdetés

        Lelassult keringés

        Tanulmányok szerint a sok ülés mindezeken kívül kettő-háromszorosára megnöveli az alsó végtagokban az életveszélyes vérrögök kialakulásának kockázatát és ennek következtében a tüdőembólia rizikóját. Az inaktivitás által aktiválódik az alvadási rendszer, melynek hatására a végtagokban - elsősorban a lábban - thrombus keletkezik, ami leszakadhat, és a véráramba kerülve a tüdő artériába juthat, tüdőembóliát okozva. Ennek tünetei a nehézlégzés, izzadás, halálfélelem, mellkasi fájdalom és a véres köpet. Ekkor haladéktalanul mentőt kell hívni, de még jobb, ha már a mélyvénás trombózis gyanújakor orvoshoz fordulunk (livid elszíneződés a bőrön, végtagduzzanat, melegség, fájdalom)!

        A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy az ülőmunka mellett még inkább megnöveli az állapot rizikóját, ha az illető dohányzik, túlsúlyos, visszerekkel küzd, volt már trombózisa/tüdőembóliája, illetve ha trombofíliás - azaz örökletes trombózishajlamai is vannak.

        Ezt olvasta már? Megterhelő a szervezetnek a sok ülőmunka

        Nem a felmondás a megoldás

        Prof. Blaskó György, véralvadási specialista szerint természetesen ekkor sem a munkahelyváltás a megoldás, hiszen egy kis odafigyeléssel elkerülhető a baj. Először is fontos, hogy azok, akik ülőmunkát végeznek, óránként álljanak fel 10 percre és mozogjanak, illetve ha visszeresek, hordjanak speciális kompressziós harisnyát, vagy domború talpú cipőt a munkában, ami fokozza az alsó végtag vérkeringését. Amennyiben genetikai hajlama van a vérrögösödésre (ezt egyszerű vérvétellel megtudhatja), úgy szükség esetén véralvadásgátló gyógyszerre lehet szüksége, így minimálisra csökkenthető a trombózis kialakulásának esélye - bár természetesen ekkor is célszerű betartani az óránkénti mozgást!

        Olvasson tovább! Edzésterv otthonra ülőmunkát végzőknek

        (Trombózisközpont - Prof. dr. Blaskó György, véralvadási specialista)

        Módosítva: 2020.10.13 16:04, Megjelenés: 2017.07.28 21:41
      • Cikkajánló

        Időjárás-változás

        Időjárás-változás

        Dr. Bálint Anita

        Mi történhet az ízületekben időjárás-változás hatására? Mit tehetünk?

        3-as típusú cukorbetegség

        3-as típusú cukorbetegség

        B. M., szakfordító

        Különböző genetikai okok vezethetnek 3-as típusú cukorbetegség kialakulásához.

        Mozgással és helyes testtartással derékfájás, hátfájás és mozgásszervi panaszok ellen

        Elsősorban nagyon fontos, hogy mindenkiben tudatosuljon az, hogy egészségének megőrzése érdekében saját maga tehet a legtöbbet. Bizony egyre több azoknak a száma, akik mozgásszegény életmódot élnek, ülő- vagy állómunkát végeznek.

        Magasvérnyomás-betegségem van?

        A magasvérnyomás-betegség (hipertónia) napjainkban és a jövőben is nagy jelentőségű népegészségügyi probléma lesz. A kórkép a lakosság 30-45%-át érinti, előfordulása az életkor előrehaladtával fokozatosan nő. Magas morbiditása és mortalitási kockázata miatt a korai felismerés és megfelelő kezelés kiemelten fontos a betegek számára.

        Agyi érelmeszesedés

        Mi okozhat agyi érelmeszesedést? Milyen tényezők növelik a kialakulásának kockázatát? Milyen következményei lehetnek az agyi érelmeszesedésnek?

        Irodai munka és mozgásszervi problémák

        Egyre nagyobb a mozgásszervi panaszokkal küzdő betegek száma. A háziorvosi rendelők, a reumatológiai és ortopédiai szakrendelések tele vannak az ülő életmód áldozataival. Manapság az emberek többsége városban él, autóval jár, és sokan ülőmunkát végeznek, amely a mozgásszervek egészsége szempontjából nagyon káros.

        Mondd meg a foglalkozásod és megmondom, mi bajod - Az ülőmunka

        Bizonyos foglalkozások erőteljesen hajlamosítanak egyes mozgásszervi problémákra, betegségekre. Sorozatunk első részében az ülőmunkával, és az azzal gyakran együtt járó betegségekkel foglalkozunk részletesebben.

        Edzésterv ülőmunkát végző embereknek - 12. hét

        Edzésterv ülőmunkát végző embereknek - 12. hét

        Edzésterv ülőmunkát végző embereknek - 11. hét

        Edzésterv ülőmunkát végző embereknek - 11. hét

        Edzésterv ülőmunkát végző embereknek - 10. hét

        Edzésterv ülőmunkát végző embereknek - 10. hét

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.