Feromonok - Orrunknál fogva vezetnek?

A feromonok évtizedek óta izgalommal töltik el mind a kutatókat, mind a nagyközönséget. A kémiai kommunikáció számos állatnál bizonyított, ám az embernél a kép sokkal árnyaltabb és bizonytalanabb.

A kémiai jelekkel folytatott kommunikáció számos állatfajnál alapvető szerepet játszik a szaporodásban, a területvédelemben, a veszélyjelzésben és a szociális viselkedés irányításában. Az ember esetében azonban ma sincs teljesen tisztázva, hogy valóban léteznek olyan egyéni illatanyagok, amelyek tudat alatt befolyásolják a párválasztást vagy a vonzalmat, vagy a feromonok csupán félreértett biológiai fogalmak és marketingcélokra felkapott mítoszok.

Mi is az a feromon?

A feromon kifejezést először az 1950-es években definiálták és a görög pherein (hordoz) valamint a hormon (ingerület) szavakból ered – olyan kémiai vegyületet jelöl, amelyet egy élőlény bocsát ki, és amely más, azonos fajba tartozó egyed viselkedését vagy fiziológiáját képes befolyásolni. Az állatoknál a feromonoknak gyakran nagyon konkrét hatása van: jelzést küldenek, indítanak viselkedést vagy hormonális változást.

A feromonok két nagy típusba sorolhatók aszerint, hogy milyen időtartamú változásokat indukálnak: az egyik gyors, rövid ideig ható szignál (jelző) feromonok riasztó funkciót töltenek be, míg a hosszú hatást kiváltó elsődleges feromonok az agyban található hipotalamusz és hipofízis (agyalapi mirigy) befolyásolásán keresztül huzamosabb ideig tartó hormonális változásokat indukálnak.

A feromonok az apokrin mirigyekben termelődnek. A friss mirigyváladék szagtalan, jellegzetes illatát a levegőben található baktériumokkal való találkozás után nyeri el. A kutatások szerint az érzékelés gyakran az orrban elhelyezkedő vomeronazális szerv (VNO) révén történik, és az ingerület a hipotalamuszon keresztül befolyásolja a hormontermelést és viselkedést. Emberben azonban a VNO maradványos, funkciója vitatott vagy egyenesen hiányzik, ami már önmagában megkérdőjelezi a feromonok klasszikus értelemben vett szerepét.

Az állati példák

Az állatok világa bővelkedik feromonhasználatban. Számos emlős, rovar és hüllő feromonokat használ párválasztáshoz, területjelöléshez vagy veszélyriasztáshoz. A nőstény lepkék szexferomonjai kilométerekről képesek odavonzani a hímeket, a hangyák nyomjelző anyagai kolóniák mozgását irányítják, a rágcsálók pedig kémiai jelek alapján ismerik fel a rangsort és a szociális státuszt.

Emberi feromonok – Hol tartanak a kutatások?

Az emberi feromonok létezése és hatása régóta vitatott témakör, ugyanakkor az emberek kémiai kommunikációját nem lehet egyszerűen tagadni. Az emberi feromonok kutatásában leggyakrabban két szteroid molekulát említenek: az androsztadienont (AND) és az esztra-tetráenolt (EST), amelyek a verejtékben és más testváladékokban is kimutathatók.

Ezeket sokáig „emberi feromonokként” hirdették, azonban a bizonyítékok korántsem egyértelműek. A kutatások egy része azt találta, hogy nagy dózisban, laboratóriumi körülmények között az AND például enyhe hangulatváltozásokat, figyelmi módosulásokat vagy stresszreakciókat válthat ki, főként nőknél, míg az EST a férfiak agyi aktivitását befolyásolhatja bizonyos területeken.

Más, módszertanilag szigorúbb tanulmányok azonban nem tudták reprodukálni ezeket a hatásokat, és a 2015-ös átfogó áttekintés kifejezetten azt hangsúlyozza, hogy ezek az anyagok nem felelnek meg a feromon tudományos definíciójának – vagyis nem bizonyított, hogy természetes koncentrációban képesek lenne automatikus, következetes és tudattalan viselkedési reakciót kiváltani, ahogy az állatoknál tapasztaljuk.

A jelenlegi álláspont szerint az AND és az EST lehetséges kémiai jelzőmolekulák, amelyek más érzékszervi és pszichológiai hatásokkal együtt formálják a szociális viselkedést. Hatásuk nagysága és valódi biológiai szerepe erősen kérdéses, és jóval elmarad attól, amit a köznyelv és a marketing „emberi feromonként” sejtet.

Több kutatás rámutatott arra is, hogy ha a résztvevők tudják, hogy „feromont” vizsgálnak, könnyebben számolnak be pozitív érzelmi hatásokról – ez pedig az elvárás és önbefolyásolás (placebo) klasszikus működése.

Nehéz megerősíteni az emberi feromonokat

A tudomány jelenlegi állása szerint nincs olyan ismert emberi vegyület, amely megfelelne a feromon definíciójának. A „feromon” klasszikus értelmezése azt kívánná, hogy egy anyag veleszületett viselkedésmintákat indítson el más egyedekben. Az emberek viselkedése azonban jelentősen függ a tanulástól, kultúrától és szociális kontextustól, így nem biztos, hogy ugyanazok a szabályok érvényesek ránk, mint az állatvilágra. A vonzalmat nemcsak biológiai jelek, hanem kulturális normák, személyes preferenciák, múltbeli tapasztalatok, társadalmi szerepek és kommunikációs minták is formálják. Emiatt nehéz elkülöníteni egy kizárólag kémiai eredetű hatást.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az emberi kémiai kommunikáció jelentéktelen lenne. A sok komponensből álló testillat, a hormonális állapot, a mikrobiom és a környezeti tényezők együttese komplex módon hat a társas interakciókra – csak éppen ezek a hatások nem különülnek el élesen, és nem tekinthetők klasszikus feromonválasznak. Továbbá az emberi VNO jelenléte is kérdéses; létezhetnek biológiai struktúrái, de nem biztos, hogy ezek funkcionális szerepet töltenek be az emberi szervezetben.

Az emberi feromon legígéretesebb jelöltje

A feromonok emberi létezésének egyik legerősebb bizonyítéka az újszülöttek viselkedéséből származik: a kutatások szerint a csecsemők rendkívül érzékenyen reagálnak az anya mellbimbóudvarán található areoláris mirigyek (Montgomery-mirigyek) váladékára. A vizsgálatok kimutatták, hogy már néhány órás újszülöttek is erőteljes szopási és keresési reflexet mutatnak, ha ezt a speciális váladékot megérzik, még akkor is, ha az anya nincs jelen. A váladék illékony komponensei képesek az újszülöttek légzésritmusát és figyelmi állapotát is módosítani, ami kritikus szerepet játszik a szoptatás sikerességében és a korai kötődésben.

Ez a jelenség teljesíti a feromon definícióját: az anyai mirigyváladék fajspecifikus, automatikus, biológiailag adaptív választ vált ki, amely közvetlenül befolyásolja a túlélés szempontjából kulcsfontosságú viselkedést. Bár ez a mechanizmus valószínűleg nem kapcsolódik a felnőttek közötti szexuális vonzalomhoz, mégis azt mutatja, hogy az emberi test képes kémiai úton, tudattalan viselkedési reakciókat kiváltani – vagyis ha létezik emberi feromon, akkor a csecsemők által érzékelt areoláris mirigyváladék a legmeggyőzőbb jelölt.

Összegzés

Bár a feromonok izgalmas elmélet a párválasztás és a vonzalom hátterében, az ember esetében a valóság jóval kevésbé egyértelmű, mint amilyennek a populáris kultúra sugallja. A tudomány jelenlegi állása szerint nincsen meggyőző bizonyíték arra, hogy létezne egyetlen univerzális „szerelem-parfüm” – legalábbis nem úgy, ahogy azt a feromonos termékek reklámozásában gyakran állítják. Ehelyett valószínűbb, hogy az emberek között az illatok általánosabb, összetettebb kémiai jelek játszanak szerepet, amelyeket a szaglás, az emlékek, a tanult preferenciák és a társadalmi tapasztalatok egyaránt befolyásolnak.

Ez is érdekelheti Hogyan hat a szex az egészségünkre?

Forrás: WEBBeteg
Szerző: Dr. Sztankovics Dániel, biológus

Felhasznált irodalom:

• Wyatt TD. The search for human pheromones: the lost decades and the necessity of returning to first principles. Proc Biol Sci. 2015 Apr 7;282(1804):20142994. doi: 10.1098/rspb.2014.2994.
• Torres MV, Ortiz-Leal I, Sanchez-Quinteiro P. Pheromone Sensing in Mammals: A Review of the Vomeronasal System. Anatomia. 2023; 2(4):346-413. doi: 10.3390/anatomia2040031.