A maratoni futás árthat a veséknek és a szívnek

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
megjelent:

Futásból is megárt a sok, annak ellenére, hogy alapvetően egészséges mozgásformáról van szó. Egy aktuális tanulmány eredménye szerint a maratoni futás károsítja a veséket.

A maratoni táv lefutása nem csak az izmokat, csontokat, ízületi szalagokat, ínakat terheli meg nagymértékben. A belső szervekre – így a vesénkre - is káros hatással van fizikai teljesítőképességünk határainak feszegetése. Berlini tudósok a tesztelt maratoni futók több mint felénél kimutatták a vesefunkció súlyos vagy nagyon súlyos károsodását.

A Berlini Charité Egyetemi Klinika szakértői Dr. Bernd Hewing vezetésével jártak utána annak a kérdésnek, hogy az olyan nagymértékű és tartós terhelés, amilyen a maratoni futás és az arra való felkészülés mennyire terheli meg a szívet és a veséket. A berlini maraton résztvevői közül 167 indulót teszteltek, átlagéletkoruk 50,3 év volt. Az alanyok 47 %-a férfi, 53 %-a pedig nő volt. A tesztszemélyeket a verseny előtt, közvetlenül a futás befejezése után és 2 héttel később is megvizsgálták, vérmintát vettek tőlük és EKG-vizsgálatot végeztek.

A szívnek is árt?

Az eredmények kiértékelése során a kutatók azt találták, a résztvevők több mint egy-harmadánál – nőknél és férfiaknál egyaránt - nőtt a vérben kimutatható azon biomarkerek aránya, amelyek a szív károsodását jelzik. Az EKG-vizsgálat azonban nem mutatott ki releváns szívizom-károsodást. Az ellentétes feltevések ellenére – amíg azok bizonyítást nem nyernek –továbbra is abból indulnak ki, hogy az egészséges emberek szívét a kitartó futás nem károsítja túlzott mértékben.

Hogyan előzhető meg a hirtelen szívhalál?

Hazánkban minden fél órában meghal valaki hirtelen szívhalál következtében. Ilyen és ehhez hasonló elrettentő címsorokat olvashatunk több hazai napilapban és internetes oldalon. Pánik helyett most ismerjük meg azokat a módszereket, amelyekkel megelőzhetjük a tragédiát. Hogyan előzhető meg a hirtelen szívhalál?

Veszélyben a vesék

A vesék esetében más a helyzet. A cystatin C nevű protein értékes információt ad a vesék állapotáról. A diagnosztikában a glomeruláris filtrációs ráta meghatározására használják a cystatin c-t. A glomeruláris filtrációs ráta jelzi, hogy időegység alatt mennyi primer vizelet keletkezik, azaz mennyi folyadékot képes a vese megszűrni. A vese annál több folyadékot szűr meg, minél magasabb a cystatin C mennyisége.

A vizsgálati eredmények szerint a cystatinC érték a tesztelt maratoni futók 43 %-ánál több mint 25 %-kal csökkent, 13 %-uknál pedig több mint 50 %-kal, vagyis akut vesekárosodásról beszélhetünk.

Mindennek ellenére a sportág kedvelőinek félelemből nem kell lemondani a maratoni futásról, két héttel a megmérettetés után az értékek újra normalizálódtak a tesztalanyoknál. Azonban azok, akiknek meglévő veseproblémájuk vagy vesebetegségük van, és hosszan tartó megterheléssel járósportokat űznek, vagy szeretnének űzni, először forduljanak kezelőorvosukhoz, és ha megkapták az engedélyét, akkor is csak veseműködésük rendszeres orvosi ellenőrzése mellett sportolhatnak, legyen szó akár maratoni futásról, akár egy könnyű sportágról! Ugyanez érvényes a szívproblémákkal küzdőkre és a szívbetegekben szenvedőkre is.

(WEBBeteg – B. M., Forrás: trainingsworld.com; Lektorálta: Dr. Árki Ildikó)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.