Trichotillománia - A hajtépés pszichológiája

A trichotillománia nem más, mint egy olyan kényszerbetegség (OCD), mely során a beteg leküzdhetetlen vágyat érez a hajtépésre (vagy más szőrzetének – szemöldök, szempilla, test- és fanszőrzet – tépkedésére). Ez a viselkedés foltokban történő, látható kopaszodáshoz vezet, leggyakrabban a homlok felett, halántéktájon, a szemöldök és a szempilla területén, ám a test bármely részén előfordulhat.

A trichotillománia olyan mentális betegség, amely során a beteg – bár tudja, hogy árt magának – nem tud ellenállni az ingernek. Gyermekkorban egyforma arányban van jelen fiúknál és lányoknál, felnőttkorban sokkal inkább a nőket érinti.

A bizarr tünetek alapján meglepőnek tűnhet, hogy a betegek iskolai végzettsége az átlagot meghaladja.

Diagnózisának felállításához az alábbi kritériumok szükségesek a DSM-5 (The Diagnostic and Statistical Manual of Mental Illnesses – A mentális betegségek diagnosztikai és statisztikai kézikönyve) szerint:

• A haj visszatérő kitépkedése, ami hajvesztést eredményez.
• A hajtépés csökkentésére vagy abbahagyására tett ismétlődő próbálkozások.
• A hajtépés klinikailag jelentős szenvedést okoz, vagy a társas, munkahelyi vagy más fontos életterületek működésének károsodását okozza.
• A hajtépkedés vagy a hajvesztés nem tulajdonítható más egészségi állapotnak, pl. bőrgyógyászati betegségnek.
• A hajtépkedés nem magyarázható jobban más mentális zavar tünetének (pl. szerhasználatnak, vagy testdiszmorfiás zavarban észlelhető vélt testi hiba javítására tett kísérletnek, stb.).

Mik a trichotillománia tünetei?

A legfontosabb és legszembetűnőbb, hogy a beteg kényszeresen tépkedi a haját vagy más testszőrzetét. Ehhez még további tünetek kapcsolódhatnak:

• A hajszál kitépkedése egy jellegzetes, ritualizált cselekvés, legjobban a kényszeres ceremóniákhoz hasonlítható.
• Feszültségérzet jelentkezik közvetlenül a hajtépés előtt, vagy abban az esetben, ha megpróbál az ingernek ellenállni.
• Megnyugvás, elégedettség vagy „boldogságérzet” a hajtépést követően, és átmeneti feszültségoldódás.
• Kopasz foltok jelenléte a hajtépés területén.
• Jellemző még a hajhagyma vizsgálgatása, hajcsavargatás, hajszálhúzogatás a fogak között (akár a fog elkopásáig), hajrágás vagy hajevés (ez utóbbit trichophagiának hívják).
• Nyugalmi helyzetben sokkal intenzívebben jelentkezik (pl. tv-nézés, tanulás, olvasás közben), akaratlagosan pedig csak bizonyos mértékig kontrollálható.

Sokan tagadják, hogy ilyen jellegű problémáik vannak, és a hajveszteséget kendő, sapka viselésével próbálják leplezni, illetve műszempillát használnak. Mások viszont erős szégyenérzetet és kontrollvesztést is megélnek, ami erős szenvedésnyomást okoz. Általában ennek mentén kérnek segítséget is.

Mi okozhatja a betegséget?

A betegség pontos kiváltó okai egyelőre még ismeretlenek, de az bizonyos, hogy biológiai és viselkedésbeli tényezők egyaránt szerepet játszanak a kialakulásában. Kutatók megtalálták a kapcsolatot a kényszerbetegségek (mint a trichotillománia) és egyes agyi vegyületek között, melyeket transzmittereknek hívnak. Ezek olyan vegyi anyagok, melyek az idegvégződésből kibocsátva átviszik az ingerületet egy másik idegsejtre, szervre vagy izomra. A biokémiai vizsgálatok a szerotoninrendszer diszfunkciójára utalnak. Amennyiben megbomlik ezen vegyületek egyensúlya, az befolyással van az agy ingerreakcióira.

Úgy gondolják, a stressz is szerepet játszhat a folyamatban, illetve hátterében állhat szégyen- vagy félelemérzet, csalódottság, érzelmi megrázkódtatás is.

Gyakori, hogy a trichotillomániában szenvedő beteg depresszióval vagy szorongással is küzd.

Ez azt feltételezi, hogy kapcsolat van a trichotillománia kialakulása és a fenti pszichés betegségek között. Emellett a betegség kialakulása gyakoribb azoknál, akiknek valamilyen rokonánál is megfigyelhető volt, leggyakrabban elsőfokú rokonoknál figyelhető meg, tehát nagy valószínűséggel örökölhető betegségről van szó.

A pszichológiai tényezők közül a diszharmonikus családi miliő és a patológiás anya-gyerek kapcsolat emelhető ki.

A betegség rokona a bőrkapirgálás-zavar („skin picking”).

Kezelése

Elsősorban viselkedésterápiával gyógyítható (túlceremonizálás, önmonitorozás, késleltetés). Ennek során a beteg megtanulja felismerni, milyen szituációkban érez késztetést a hajtépésre. Illetve egyfajta relaxációs technika segítségével egy új viselkedésmintát alakít ki arra az esetre, amikor érzi a hajtépési ingert.

Olyan egyszerű dolgok is segíthetnek, mint ökölbe szorítani azt a kezet, amivel a beteg addig a haját húzta. Súlyos esetben gyógyszeres kezelésre van szükség, általában valamilyen antidepresszáns formájában, leggyakrabban a nagypotenciálú szerotonerg antidepresszívumokkal vannak kedvező tapasztalatok.

Lehetséges "komplikációk"

A kopaszodás velejárójaként különféle bőrbetegségekkel is kell számolni, valamint jelentős önértékelési zavarok léphetnek fel, melynek negatív hatása a munkában és az emberi kapcsolatokban is jelentkezhet. Extrém esetekben a beteg kerül mindenféle nyilvános megjelenést, annyira szégyelli kopasz foltjait. A hajevés gyomorfájással, hányással, komoly gasztroenterológiai problémákkal járhat.

Sajnos a tudomány mai állása szerint a betegség nem megelőzhető, ám fontos a minél korábbi kezelés. A gyerekek gyakran kinövik, ám mivel leggyakrabban serdülőkorban (10-14 éves kor közt) kezdődik, egyfajta rituálévá válik, mely egész életen át tarthat, és az életkor előrehaladtával egyre nehezebb kezelni.

Fontos a családtagok megértő, együttműködö hozzáállása, illetve a stresszhelyzetek kerülése annak érdekében, hogy a betegség minél kevesebb maradandó károsodást okozzon a betegnek és családi, baráti kapcsolataiban.

WEBBeteg összeállítás
Szerzőink: Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos és Cs. K., fordító

Felhasznált irodalom:

• DSM-V
• Németh Attila: A pszichiátria rövidített kézikönyve, Medicina Kiadó