Az ösztrogénszint és hüvelyszárazság kapcsolata

Dr. Farkas Ágnes-
szerző: Dr. Farkas Ágnes, szülész-nőgyógyász - WEBBeteg - Támogatott tartalom
frissítve:

A nők életében az ösztrogén hormon szerepe a pubertáskorban kezdődik a másodlagos nemi jellegek kialakulásával, a nemi éréssel és a ciklusos hormonműködés kialakulásával. Ezt követi a körülbelül 40 éves korig tartó termékeny életszakasz, majd a változókorban a női hormonok termelése csökkenni kezd, végül teljesen megszűnik.

Habár női nemi hormonról van szó, az ösztrogénnek számos egyéb szerepe van még, a szervezet komplex működésében többféle módon is részt vesz. Felelős a termékenységért, a női nemi szervek állapotáért és működéséért, a csontok megfelelő felépítéséért, a szív- és érrendszer egészséges működéséért. De emellett védi a húgyutakat, segíti a megfelelő anyagcserét és szerepe van a hangulat stabilitásában is.

Az egyik igen jelentős, ám gyakran elhanyagolt probléma, amivel a nők az ösztrogénszint csökkenése során szembesülhetnek, a hüvelyszárazság. Az ösztrogén hormon szintjének csökkenése miatt a hüvely vérellátása, anyagcseréje is romlik, emiatt a hüvelyfal vékonyabbá, sérülékenyebbé válik. A hüvelyt bélelő hám felső sejtrétegének sorvadásával csökken a Lactobacillusok élettere, tápláléka, ezért a védelmi feladatot ellátó, kedvező baktériumok száma is egyre kevesebb lesz a hüvelyben. Az általuk biztosított savas kémhatás emiatt szintén változik, ami gyengíti a kórokozókkal szembeni védekező képességet. Ezt a nagyon gyakran hüvelyszárazsággal és irritáció kialakulásával együtt járó folyamatot hüvelyi atrófiának hívjuk.

Az ösztrogénszint csökkenésének okai

Változókor és petefészek-elégtelenség

Az ösztrogénhormon szintjének csökkenése tehát természetes úton a változókor vagy menopauza során következik be. A termékeny életkor vége felé közeledve a petefészkekben gyakorlatilag elfogynak a működőképes ivarsejtek, nem érik meg több petesejt, így az ösztrogén termelése folyamatosan csökken, aminek következtében a női ciklusos hormonműködés egyre szabálytalanabb lesz. Emiatt a központi idegrendszer női hormonokat stimuláló hormontermelése is megváltozik. A menopauza előtt már évekkel korábban elkezdődhet az ösztrogénhormon-szint csökkenése, ezt az időszakot perimenopauzának hívjuk. A menopauza azt az utolsó menstruációs vérzést jelenti, amelyet egy évig már nem követett újabb vérzés.

A számos funkciót betöltő ösztrogénhormon hiányát többféle tünet is jelzi. A lehangoltság, hőhullámok, vizelési panaszok, hüvelyszárazság mind-mind része lehet a folyamatnak. A menopauza átlagosan 51 évesen, de általában 40-55 éves kor között jelentkezik. Amikor ennél korábban maradnak el a vérzések, és alakul ki a menopauzára jellemző állapot, akkor vagy korai petefészek-elégtelenségről vagy korai menopauzáról beszélünk. Korai menopauzában ugyanaz történik, mint a normális, megszokott időben jelentkező klimaxban, korai petefészek-elégtelenségben viszont időnként még megérhet egy-egy petesejt, így a petefészek ösztrogént is termelhet. A két folyamat emiatt különbözik egymástól. Változókori tüneteket válthat ki például a petefészkek eltávolításával járó beavatkozás, de genetikai vagy autoimmun betegségek, sugár- és kemoterápia, vagy súlyos alultápláltság (cachexia) is károsíthatja a petefészkek funkcióját.

Fiatalabb korban előforduló okok

A menopauzán vagy korai petefészek-elégtelenségen kívül az ösztrogén termelése egyéb okok miatt is csökkenhet. Extrém súlyvesztés és kórosan sovány állapot (például anorexia nervosa) esetében a folyamat és a károsodás az elején, még időben történő beavatkozással visszafordítható, és nem alakul ki a petefészek-elégtelenség.

Csökkenhet az ösztrogén szintje gyakran alkalmazott gyógyszerek hatására is. Ilyen gyógyszer a sok páciens által alkalmazott fogamzásgátló is, de egyéb hatóanyagú készítmények, például az androgének, szteroidok, GnRh-analógok, aromatázinhibitorok vagy antihisztaminok is okozhatnak panaszokat. Ha panaszok jelentkeznek valamilyen gyógyszeres kezelés alatt, érdemes a kezelőorvossal konzultálni, hátha csupán olyan problémáról van szó, amely könnyen orvosolható.

Időnként akár „hétköznapi” kórképekre (pl. allergia) szedett gyógyszerek mellett is jelentkezhetnek az ösztrogénhormon-szint csökkenése miatti panaszok, nem pedig csak a súlyosabb betegségek terápiájának (például az emlőrák miatt alkalmazott gyógyszeres kezelés, vagy a nőgyógyászati daganatok esetén alkalmazott kismedencei sugárkezelés) mellékhatásaként.

A sugárkezelés egyrészt roncsolhatja a petefészkeket, így károsodik a funkciójuk, emiatt kevesebb ösztrogént fognak termelni. Másrészt a sugárkezelésnek közvetlenül a hüvelyhámra gyakorolt hatása miatt is kialakulhatnak komolyabb panaszok, amelyeknek hátterében szinte mindig jelen van az irritáció és a hüvelyszárazság. Ezeknél a betegségeknél nem is jöhet szóba az ösztrogén hormon visszapótlása, még helyileg alkalmazható készítmények formájában sem. A hüvelyi panaszok enyhítésére ilyen esetekben csakis a hormonmentes, helyileg alkalmazható készítmények jelenthetnek megoldást.

A fentiek mellett a hormonháztartás egyéb zavarai is okozhatják az ösztrogénszint csökkenését, és az ezzel együtt járó összes panaszt. Ilyenek lehetnek a pajzsmirigy betegségei, a központi idegrendszerben a hormonháztartás szabályozásáért felelős központok (a hipotalamusz és a hipofízis) rendellenes működésével járó állapotok, illetve mindezeknek a károsodása. Igen ritka betegség is lehet felelős a panaszokért, mint a szervezet által termelt szteroid hormonok kialakulásáért vagy lebomlásáért felelős anyagcsere hibás működése, de egy természetes élettani folyamat is okozhat hüvelyszárazságot, hőhullámokat, lehangoltságot, mégpedig a szülés utáni állapot és a szoptatás az ilyenkor természetesen bekövetkező hormonális változások miatt.

A hüvelyszárazság enyhítése

A hüvelyszárazság tehát nemcsak a természetes menopauza során, hanem fiatalabb korban, egyéb okokra visszavezethető ösztrogénszint-csökkenés miatti hüvelyatrófia következményeként is jelentkezhet. Nem mindenkinek okoz komoly panaszokat, de aki belekerül a szárazság, az irritáció, a kisebb-nagyobb fertőzések ördögi körébe, annak mielőbb érdemes nőgyógyászati vizsgálatra mennie, hogy segítséget kérjen. A tünetek sajnos maguktól nem múlnak el, a folyamat nem fordítható vissza. Megfelelő kezeléssel azonban a panaszok enyhíthetők. Az egész szervezetre ható hormonpótlás mellett (ami sok esetben kifejezetten javasolt is lehet) helyi, hüvelyben ható készítményeket is alkalmazhatunk, melyek között vannak ösztrogént tartalmazó krémek, de nagyon sok esetben hormonmentes megoldásokkal is sikerrel kezelhető a panasz.

A hormonok – akár helyi, akár egész szervezetre ható formában történő – pótlása mellett a hüvelyi hidratálók, a normál hüvelyflórát erősítő, pótló kezelések, a hüvely hámjának a regenerálását segítő kúpok, valamint az egyéb, természeteshatóanyag-alapú gyulladáscsökkentő, illetve fertőzések megelőzésére szolgáló krémek, kúpok párhuzamosan alkalmazva sokszor tökéletes kiegészítést jelentenek. Emlőrákkal, bizonyos nőgyógyászati daganattal kezelt betegeknél vagy akiknek kórelőzményében szív- és érendszeri betegség, stroke, vagy ezek magas kockázata szerepel, kizárólag a hormonmentes készítmények jöhetnek szóba a hüvelyszárazság kezelésében.

Láthatjuk, hogy egy nagyon egyszerűnek tűnő panasz, mint a száraz hüvely érzése is lehet kifejezetten bonyolult kérdés. Sokféle ok állhat a hátterében és többféle kezelési lehetőség kínálkozik, amelyek egy részét orvosi konzultáció nélkül is bátran alkalmazhatják a betegek, de összetett panaszok és tünetek mellett a nőgyógyászati vizsgálatot nem lehet elkerülni. Így már a kiváltó okokat is mihamarabb gyógyíthatják, szükség szerint kezelhetik, hogy a panaszok enyhülése ne csak átmeneti, hanem tényleg tartós legyen.

Tovább A menopauzát kísérő tünetek kezelési lehetőségei

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Farkas Ágnes, szülész-nőgyógyász

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.