Mikortól baj, ha nincs, vagy rendszertelen a serdülő lány menstruációja?

Szerző: healzz

A serdülőkor minden gyerek életének velejárója, így a szülők is felkészülten várják. Ám ez az időszak nem óramű pontossággal következik be, így sokan megijedhetnek, hogy a gyermekükkel valami nincsen rendben.

A nemi érés a lányok esetében a mellek növekedésével, valamit a hónalj-és a szeméremszőrzet megjelenésével kezdődik, amit a menstruáció megjelenése követ. Dr. Tar Attilától, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusától megtudhatja, mikor utal problémára, ha a vérzés rendszertelen, vagy egyáltalán nem jelentkezik a serdülőknél.

Mikor beszélhetünk normális menstruációról?

A menstruáció szerencsére napjainkban már nem tabutéma. Sőt a reklámokból, ha nem akarjuk, akkor is mindent megtudhatunk a tampon és a betét használatáról. Mégis szükséges tisztázni, hogy mik a normális menstruáció jellemzői, mikor is beszélünk kóros vérzésről. Mikor beszélhetünk normális menstruációról?

Az első menstruáció

Az első vérzést menarche-nek nevezzük- ez a legelső, hormonálisan szabályozott menstruáció, ami Magyarországon mostanában 12,5-12,6 éves korban következik be, bár a normális szélsőérték a 9-15 éves életkor. E határidőn kívül korai, illetve késői menarche-ről beszélünk. A normális skála tehát igencsak széles, ráadásul az első vérzést követően a havi ciklus még nem feltétlenül áll be, így előfordulhat, hogy két menstruáció közt hónapok is eltelhetnek. Ez a szabályozó (hormonális) rendszer és a célszervek harmonikus együttműködésének késésére utal.

Leggyakrabban a lányok nemi érése 16-17 éves korukra befejeződik, ekkora pedig a menstruációjuk is szabályossá válik.

Mikor kell gyanakodni a bajra?

Azt már az előzőekben láthattuk, hogy a lányok nemi érése bonyolult és hosszú folyamat. Ennek ellenére vannak olyan panaszok, amikre érdemes figyelmet fordítani, hiszen a nem megfelelő érés hátterében anatómiai vagy endokrinológiai problémák is állhatnak.

Amenorrhea

Azt az állapotot, amikor egy nő nem menstruál, amenorrhea-nak nevezzük. Természetesen nem tartoznak ide azok az állapotok, amikor a menzesz elmaradása természetes, mint a serdülőkor előtti, a változó kor utáni időszak, vagy a terhesség ideje. Az amenorrhea-nak primer és szekunder formáját lehet megkülönböztetni.

Mi okozza a menstruációs görcsöket?

A fájdalmas görcsökkel járó menstruáció gyakori probléma: minden negyedik nőt érinti. Különösen a pubertáskorban lévő lányokra, még szülés előtt álló nőkre jellemző. Szülést követően a panaszok általában csökkennek vagy teljesen megszűnnek. Mi okozza a menstruációs görcsöket?

Primer a probléma abban az esetben, ha menzesz nem következik be a 16. életévig, míg szekunder esetben előzőleg már volt menzesz, de az több mint három hónapig kimarad. A primer amenorrhea esetében rendszerint valamilyen genetikai vagy anatómiai rendellenesség áll a háttérben, míg a szekunder vérzéskimaradás jellemzően valamilyen hormonproblémára, illetve genetikai eltérésre utal. Ilyen esetekben a felmerülő betegségek között a pszichés illetve cukorbetegségtől elkezdve, a PCOS-en keresztül, egészen a pajzsmirigyproblémákig igen sok ok előfordulhat.

Cukorbetegség

A gyerekkori (1-es típusú) cukorbetegségnél –akárcsak a felnőttkorinál- a hasnyálmirigy inzulintermelésében lép fel zavar. Hatására a sejtek nem képesek megfelelő mennyiségű cukrot hasznosítani, így a vizelettel ürül, sok vizet is kijuttatva a szervezetből. A cukor hiányában a sejtek éheznek, így a szervezet rendes funkciói is romolhatnak. Ez gyerekeknél többek között fogyásban, erős hasfájásban, emésztési zavarokban és a lányok esetében a menstruáció elmaradásában mutatkozhat meg. Jellegzetes tünete még a gyakori és bő vizelet, valamit az acetonos szag, mely mind a leheletben, mint a vizelet szagában érezhető. Kezelése minden esetben orvosi, gyógyszeres segítséget igényel - mondja dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa.

Hogyan enyhíthető a menstruációs fájdalom?

Vannak nők, akiknek egyáltalán nincsenek menstruációs panaszaik, de sokkal többen vannak, akiket megviselnek ezek a napok, sokakat rendkívül erős fájdalom gyötör. Hogyan enyhíthető a menstruációs fájdalom?

PCOS

A policisztás ovarium (petefészek) szindróma esetében is hormonális eltéréstől áll fenn. Jellemző rá a ritka menstruáció, a petefészek fokozott férfi (androgén) klinikai és/vagy laboratóriumi jelei, valamint a policisztás ovarium morfológiai jelei és inzulinrezisztencia. A nők szervezetében ekkor a női és a férfi hormonok aránya felborul, így a megérett tüsző nem reped meg, hanem cisztává alakul. Ennek tünetei között jellemzően az erős pattanásosság és fokozott szőrösödés is jelentkezik, ami egy serdülő lány esetében nehezen meghatározható. Ugyanakkor figyelmeztető jel lehet a menstruáció rendszertelensége is, vagy annak teljes elmaradása. A PCOS kezeletlenül a későbbiekben meddőséget is okozhat, ám az életmód változtatással, gyógyszeres kezeléssel a legtöbb esetben a betegség visszaszorítható.

A premenstruációs szindróma (PMS) megelőzése

A nők 75 százaléka szenved a menstruációt megelőzően fejfájástól, hangulatingadozástól, felfúvódástól, és egyéb problémáktól, melyek kihatnak a munkára, személyes kapcsolatokra és az életminőségre is. Ennek azonban nem feltétlenül kell így lennie! A premenstruációs szindróma (PMS) megelőzése - Hasznos tippek!

Pajzsmirigy zavarok

A veleszületett pajzsmirigy alulműködést hazánkban születés után szűrővizsgálattal korán diagnosztizálják, és már újszülött korban elkezdik kezelését.

Akárcsak a felnőtteknél, sajnos a gyermekeknél is felléphet pajzsmirigy megnagyobbodás, azaz golyva (struma), amelynek hátterében leggyakrabban jódhiány áll.

A pajzsmirigy működésének zavara főleg serdülőkori lányoknál gyakran autoimmun eredetű. A keletkező antitestek meggátolják a pajzsmirigyhormon normál termelődését, így hypothyreosis (pajzsmirigy-alulműködés) is kialakulhat, amelynek fő tünetei a fáradékonyság, koncentrációzavar, hízás, menstruációs zavar, hajhullás, bőrszárazság, székrekedés.

Érdemes tudni, hogy az autoimmun pajzsmirigybetegség túlműködéssel is járhat” – mondja dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa.

Mellékvesekéreg zavarai

A mellékvesekéreg szteroidhormonokat termel: anyagcsere- nemi-és vízháztartást szabályozó hormonokat. Ennek megfelelően a mellékvesekéreg szabályozza az anyagcserét, a vízháztartást és hatással van a nemi szervek fejlődésére is.

A Cushing szindrómában pl. sok kortizol jut a szervezetbe. Ennek tünete lehet gyermekkorban a növekedés elmaradása, a kerek, holdvilág arca, kipirulás az arcon, fokozottabb súlygyarapodás, bőrtünetek: livid striák, fokozott súlynövekedés, magas vérnyomás, csontritkulás, menstruációs zavar, izomgyengeség, pszichés zavarok. Műtéti helyreállítást igényel, ha a kortizol emelkedett szintjét a mellékvesekéregben található daganat okozza.

(Forrás: Budai Endokrinközpont)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Új kezelés segíti a...

Budapesten elsőként a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának Baross utcai részlegén egy 47 éves, előrehaladott...

COVID-19 elleni vakcinálás után...

miután felvette a védőoltást, a megszokotthoz képest mára más lett a menstruációs ciklusa. A lehetséges összefüggést öt kutatóintézet tudósai...

A test serdülőkori változásai

Pubertás, azaz serdülőkor. Sok tizenéves teszi fel magának ebben az életkorban a kérdést: normálisan fejlődöm? Sokszor a szülők is bizonytalanok...

PCOS a szabálytalan ciklus...

A policisztás petefészek szindróma a fogamzóképes korú nőket érintő olyan betegség, melyet a magas tesztoszteronszint és a női nemi hormonok...

Hazudozás kamaszkorban - A...

"Tizenöt éves fiamat a volt férjem neveli, de naponta beszélünk telefonon a fiammal. A probléma az, hogy mindkettőnknek rendszeresen hazudik. Néha már...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.