Ha egy idős ember elesik...

Medipress
megjelent: 2010.11.06.

Ugyan az egyszerű, például járdán történő esés viszonylag ártalmatlannak tűnik (szemben a magasabbról történő zuhanással), főként idős egyéneknél gyakorta alakulnak ki súlyos sérülésék, és a kimenetel akár fatális lehet.

Ahogy a fejlett populáció egyre inkább elöregszik, úgy hárul egyre nagyobb teher az egészségügyre, hogy megőrizze a népesség egészségi állapotát, illetve felismerje a fenyegető veszélyeket. Julius Cheng és a Rochesteri Orvosi Központ munkatársai, 57 302 sík terepen való esést tanulmányozott, az elemzést az amerikai Nemzeti Traumatológiai Adatbank 2001 és 2005 közötti adataira alapozták.

Megállapították, hogy 70 év felettieknél, mintegy háromszoros a halálozási arány, mint fiatalabbak esetén.

A combnyaktörés
Ha a törés közvetlenül a combfej és combnyak határán következik be, akkor medialis, ha pedig közel a combcsont és a combnyak határán keletkezik, akkor lateralis combnyaktörésről beszélhetünk. A combnyaktörés

A szakértők szerint, a szokványos erőszakos cselekmények helyett, az amerikai traumatológiai osztályokon inkább az ilyen jellegű balesetek fognak dominálni. A népesség általános elöregedés következtében, 1993 és 2003 között, mintegy 55 százalékkal emelkedett az idős egyének fatális kimenetelű esési esetszáma, és ez a jövőben is emelkedni fog. Becslések szerint, a 65 év felettiek 30 százaléka fog megélni ilyen eseményt.

Súlyosbító tényező, hogy az idősek zöme súlyos társbetegségekkel rendelkezik, gyakoriak a szív- és érrendszeri rendellenességek. Mindamellett 80 éves korban nem olyan jó a felépülési készség, mint fiatalabb szervezetben.

A statisztikai elemzés szerint, az időseknél a sík terepen történő, illetve kis szintkülönbséggel járó esés, 4,5 százalékban vezet halálhoz, szemben a 70 év alattiak 1,5 százalékával – ez a veszélyeztetett populációnál mindenképpen agresszívebb beavatkozási stratégiát tesz szükségessé. Emellett az idősebbek hosszabb kórházi kezelésre szorulnak, és a teljes rehabilitáció aránya is alacsonyabb.

Medipress

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Inkontinencia kisokos Inkontinencia kisokos

Igaz vagy hamis? Cikkünkben tisztázzuk a félreértéseket.

Elváltozások a körmön Elváltozások a körmön

Mi vezethet a köröm külső megjelenésének elváltozásához?

Időskori változások az emésztőrendszer működésében

A gasztrointesztinális rendszer működésének korfüggő változásai alapvetően a keringés - következményesen a szekréció és abszorpció, vagyis a...

Időskori táplálkozás

Ahogy idősödik az ember, úgy nemcsak életmódbeli, hanem élettani változások is bekövetkeznek, ami hatással van a táplálkozásra is.

Időskori magas vérnyomás - Mire érdemes figyelni?

Régi tévhit, hogy az idősebb korral magasabb vérnyomás a megengedett, részben ennek tudható be, hogy ez a csoport gyakran nem részesül megfelelő...

Segítsünk! - Az időskori elesés megelőzése

Az időskor számos rizikóállapotot hordoz magában. Mivel a biológiai öregedés nem előzhető meg, legfeljebb lassítható vagy leplezhető, az...

Időskori székrekedés - Kiváltó okok és kezelési módszerek

Az időskori székrekedés igen sokakat érintő probléma: egyes felmérések alapján a Nyugat-Európában élő, 60 év feletti korosztály több mint 30...

Az elesés az Alzheimer-kór korai tünete lehet

Ha az idős emberek gyakran elesnek vagy egyensúlyi problémáik vannak, az az Alzheimer-kór korai jele lehet. A St. Louisi Washington Orvosi Egyetem...

Vitaminok és ásványi anyagok - Miért fontosak?

Minden életkorban fontos egészségesen étkezni, és a szervezet vitamin- és ásványianyag-igényét kielégíteni.

Hőség és egészségünk

A nagy hőség extrém megterhelést jelent az emberi szervezet számára, amelynek ilyenkor folyamatosan arra kell törekednie, hogy testhőmérsékletünket...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.