• Százezreket érint Magyarországon az inkontinencia

        Szerző: Írisz Medical & Selfness Center

        3600 fő bevonásával készült hazai felmérés a vizeletvisszatartási problémában, közismert nevén inkontinenciában szenvedőkről. A betegségben egyébként több mint 400 millió ember érintett világszerte.

        Ha az érintettek egy külön országot alkotnának, akkor ez az ország a harmadik legnagyobb lenne a világon India és Kína után. Magyarországon is százezreket sújt a betegség, miközben a téma még mindig tabunak számít.

        A nők esetében az inkontinencia előfordulásának valószínűsége háromszor akkora, mint a férfiaknál, és 30, majd 50 éves kor fölött különböző rizikófaktorok miatt jelentősen nő a kialakulás esélye. A problémáról mégis kevés szó esik, egyrészt a kapcsolódó szégyenérzet miatt, másrészt pedig mert sokan azt gondolják, hogy ez az öregség természetes velejárója, így nincs mit tenni ellene. Pedig a probléma súlyosságától függően az otthon végezhető gyakorlatoktól a modern műtéti beavatkozásokig általában van megoldás.

        Hirdetés

        Százezrek élnek nap mint nap együtt a kellemetlen problémával

        Az inkontinenciának több típusa ismeretes a stressz inkontinenciától - amikor a vizelet elcseppenés még csak tüsszentés vagy nevetés hatására történik – egészen a reflex inkontinenciáig, melyben a beteg a vizelést már nem képes akaratlagosan befolyásolni. Az inkontinencia napjaink egyik legkellemetlenebb népbetegsége, amely bár férfiaknál is előfordulhat, elsősorban a nőket érinti.

        Az inkontinencia kortól függetlenül bármikor jelentkezhet, de gyakorisága a kor előrehaladtával nő. A kialakulásában olyan rizikófaktorok játszanak szerepet, mint az egészségtelen életmód, a gyermekvárás és a szülés, a menopauza, illetve olyan, az agyműködést érintő betegségek, mint az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór, valamint az időskori demencia.

        Kockázati tényezők

        A probléma súlyossága alapján 3 fokozatba sorolhatjuk az érintetteket:

        • Enyhe: az inkontinencia csak akkor jelentkezik, ha folyamatos terhelés éri a hasat
        • Középsúlyos: kisebb megterheléskor is jelentkezik vizeletvisszatartási probléma
        • Súlyos: már nyugalmi állapotban is jelentkezik a vizelet csepegés.

        A nemzetközi számokat alátámasztják annak a 3 600 fő bevonásával készült, nem reprezentatív online kutatásnak az eredményei is, amely szerint az érintettek 12%-a várandósság alatt, 25%-a szülés után, míg 45%-a a változókor korba érve tapasztalta először magán a problémát.

        A kutatásban résztvevők többsége pedig a válaszaik alapján közepes (55%), illetve súlyos (37%) inkontinenciában szenved, ami alátámasztja, hogy Magyarországon is százezrek élnek nap mint nap együtt a kellemetlen problémával. És hogy az inkontinencia mennyire keseríti meg az érintettek életét, azt jól mutatja, hogy a válaszadók 38%-a úgy nyilatkozott, hogy “nagyon zavarja” őket a jelenség, ami napi szinten okoz számukra kellemetlenséget.Van persze lehetőségünk aktívan is tenni a tünetek enyhítéséért.

        “A legfontosabb, hogy akár az első, enyhe tünetek jelentkezése esetén is forduljunk szakemberhez, mert a korai kezeléssel sok esetben megakadályozható az inkontinencia súlyosbodása, illetve kordában tartható a probléma.” - tanácsolja Sáránszki Anita, az Írisz Medical & Selfness Center (IMSC) szakmai vezetője.

        Olvasson tovább! Hogyan kezelhető a vizelet inkontinencia?

        (Írisz Medical & Selfness Center)

        Módosítva: 2019.10.17 10:05, Megjelenés: 2019.10.17 10:05
      • Nyomtatás
      • Cikkajánló

        Ekcéma

        Ekcéma

        Dr. Vincze Ildikó

        Mi okozhatja, és hogyan kezeljük? Tanácsok a mindennapokra.

        Olvassunk mesét!

        Olvassunk mesét!

        Szponzorált tartalom

        Érdemes mesélni gyermekünknek, mert számos jótékony hatással bír! (x)

        Százezreket érint Magyarországon az inkontinencia

        3600 fő bevonásával készült hazai felmérés a vizeletvisszatartási problémában, közismert nevén inkontinenciában szenvedőkről. A betegségben egyébként több mint 400 millió ember érintett világszerte.

        A vizelet inkontinencia kivizsgálása

        Mivel az inkontinencia számos formában jelentkezhet és számos tényező okozhatja, rendszerint alapos kivizsgálás szükséges a diagnózis felállításához. Amennyiben úgy dönt, hogy felkeresi orvosát, célszerű felkészülni már az első találkozásra is.

        Vizelettartási gond, hólyagsüllyedés, húgyúti fertőzés

        A menopauza idején számos urológiai probléma merülhet fel, mely megkeseríti a nők mindennapi életét. Ide tartoznak a vizelettartási gondok, a húgyhólyagsüllyedés (mikor a húgyhólyag a hüvelybe süllyed), és a különböző húgyúti fertőzések is.

        14 tény a férfi inkontinenciáról

        Tévhit, hogy az inkontinencia csak a nőket érinti - becslések szerint a betegségben szenvedők egynegyede az erősebbik nemhez tartozik. Lássunk néhány tényt, amely a férfiak inkontinenciájára jellemző.

        Ételek, melyektől gyakrabban kell pisilni

        Az inkontinencia legfőbb tünete, hogy gondot okoz a vizelet visszatartása. Ezért is fontos odafigyelni, hogy kerüljük azokat az ételeket, melyektől gyakrabban kell WC-re mennünk.

        Hogyan birkózzon meg az inkontinenciával a munkahelyén?

        A hiperaktív hólyag különösen sok kényelmetlenséget okozhat a munkahelyen, ám tippjeink segítenek.

        Miért nem érdemes egészségügyi betétet használni az inkontinencia kezelésére?

        A vizelet inkontinencia sokkal gyakoribb probléma, mint azt sokan gondolják. Sajnos az érintettek többsége ennek ellenére szégyelli állapotát, pedig sok más egészségügyi problémához hasonlóan ez is kezelhető, kordában tartható.

        Hogyan válasszunk inkontinencia terméket?

        Az inkontinenciával küzdő emberek állandóan attól tartanak - különösen nyilvános helyen-, hogy nem tudják visszatartani vizeletüket, emiatt egyre visszahúzódóbbakká válnak és különféle általában nem túl célravezető módszerekkel próbálnak segíteni magukon. Ez azonban igen rossz hozzáállás!

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.