Véralvadásgátlás - Alacsony molekulatömegű heparinok (LMWH)

Az alacsony molekulatömegű heparin (LMWH) a véralvadásgátlók egyik leggyakrabban alkalmazott típusa. Elsősorban akkor merül fel a használata, ha gyors, de átmeneti váralvadásgátlás szükséges. Kezelési és megelőzési céllal is alkalmazható.

A heparinok egy természetes alvadásgátló anyag, az antitrombin hatását fokozzák, amely több véralvadási faktort – köztük a Xa faktort és a trombint – gátolva akadályozzák meg a vérrögök kialakulását. A heparin eredeti formájában (nagy molekulasúlyú, nem frakcionált heparin) kémiailag sok molekula összekapcsolódásából álló hosszú láncú vegyület. A lánc nagy része azonban közömbös a hatás szempontjából, viszont nagy szerepe van a mellékhatások, allergiás reakciók és a bizonytalan biológiai hasznosulás kialakulásában.

Ezért előállítottak a heparinból kisebb méretű, kémiailag rövidebb lánccal rendelkező, úgynevezett alacsony molekulatömegű vagy kis molekulasúlyú (Low-Molecular-Weight Heparin, azaz LMWH) heparinokat. Hasonló elven fejtik ki véralvadásgátló hatásukat, mint a hosszú láncú forma, azonban eltérő felépítésük miatt más tulajdonságokkal rendelkeznek. Kiszámítható hatású, kevés mellékhatással járó készítmények, ugyanakkor kizárólag injekció formájában alkalmazhatóak, tablettás változatban nem elérhetőek.

Az alacsony molekulatömegű heparin tulajdonságai

Az alacsony molekulatömegű heparin egyik fontos előnye, hogy hatása gyors. A bőr alá injektálva 90 százalékban felszívódnak, kevéssé kötődnek az érben lévő anyagokhoz, így hatásuk kialakulásához nem kell telítő dózis. Sürgősségi esetekben, kórházi körülmények között ugyanakkor gyakran alkalmazzák helyette a nem frakcionált heparint, mivel annak hatása csaknem azonnali.

A heparinnál hosszabb felezési idejű, ezért rendszerint napi egy (ritlább esetben két) LMWH-injekció kielégítő hatást biztosít. Kórházi ápolásra nem szoruló betegek esetén a beteg otthonában is megoldható a kezelés, adagolásához nem szükséges egészségügyi személyzet. Hatásuk ugyanakkor nem elhúzódó, ezért gyors felfüggesztésük (pl. műtét előtt tervezetten) megvalósítható.

Az alacsony molekulatömegű heparinoknak megbízhatóbb a felszívódásuk és a hatásuk, így általában nem kell szorosan ellenőrizni a véralvadási paramétereket a kezelés időtartama alatt (szemben a rendszeres INR-ellenőrzést igénylő kumarinokkal). Erre csak akkor van szükség, ha veseelégtelenségben is szenved a páciens, vagy bizonyos véralvadási defektusok, terhesség esetén.

Az LMWH típusú véralvadásgátlóknak a mellékhatása kevesebb, főleg a vérzéses szövődmények száma csökkent.

Milyen esetekben alkalmazzák?

Az LMWH-terápiát legtöbbször akkor alkalmazzák, ha gyors és átmeneti véralvadásgátlásra van szükség. Az, hogy milyen típusú véralvadásgátlót ír elő orvosa és milyen időtartamban, számos szempont függvénye (a véralvadásgátlást igénylő kórkép, a beteg állapota, alapbetegségei, életkora, egyéb rizikótényezői).

Megelőzési céllal történő alkalmazása a leggyakoribb alkalmazási területe, fokozott trombózisveszéllyel járó időszakokban, illetve fokozottan veszélyeztetett személyeknek: műtétek utáni időszakban, fekvőbetegeknek, daganatos betegek trombózisrizikójának mérséklésére, művesekezelésben részesülőknek, veleszületett trombózishajlammal élőknek hosszú utazások során.

Alkalmazható véralvadásgátlást igénylő kórképek felismerésekor, mélyvénás trombózis és tüdőembólia kezelésében a meglévő vérrögök ellen, instabil angina pectorisban is.

Tartós véralvadásgátló kezelésben részesülő (pl. kumarint szedő) betegeknél tervezett műtéti beavatkozások előtt a tablettás véralvadásgátlást fel kell függeszteni, mivel az fokozza és nehezen kontrollálhatóvá teszi a műtét alatti vérzést. A pácienseket ilyenkor LMWH-terápiára állítják át, mivel így

• a műtét előtti napokban is biztosított a véralvadásgátlás a tablettás kezelés nélkül is,
• a műtét idejére a véralvadásgátló hatás átmenetileg szüneteltethető,
• majd a műtétet követően gyorsan újraindítható.

Terhesség és szoptatás alatt szükség esetén ez a típus alkalmazandó, de a véralvadási paraméterek ellenőrzése mellett.

Vérrög okozta sürgősségi esetekben ugyanakkor gyakran alkalmazzák helyette a szinte azonnali hatású nem frakcionált heparint, míg tartós, élethosszig tartó véralvadásgátlás esetén a kumarin típusú vagy újabb generációs véralvadásgátlókat.

Már egy adag kihagyása is növeli a trombózisveszélyt, ezért fontos a rendszeres alkalmazás az orvos által előírt ideig, a nap azonos időszakában. Rövid idővel az esedékes badás után az elmaradt injekció még pótolható, de nem szabad dupla adagot beadni - sem egyszerre, sem egymáshoz közeli időpontban - a kimaradt dózis pótlására.

Olvassa el mindig a készítmény betegtájékoztatóját!

Adagolási tudnivalók, helyettesíthetőség

A forgalomban lévő alacsony molekulatömegű heparinok az enoxaparin, a nadroparin és a bemiparin.

Az egyes LMWH-készítmények összetétele és jellemzői eltérnek egymástól, ezért nem lehet őket egymással automatikusan helyettesíteni. Minden hatóanyagra egyenként van meghatározva a szükséges mennyiség milligrammban és nemzetközi egységben is, de ezek a mennyiségi egységek sem azonosak a különböző hatóanyagokra.

Nem szabad kombinálni más véralvadásgátló hatású gyógyszerekkel, kerülni kell a nemszteroid gyulladáscsökkentők (aszpirin, ibuprofen stb.) szedését is! Egyes étrendkiegészítőknek is lehet ilyen hatása.

Lehetséges mellékhatások

Minden véralvadásgátlónál jelentkezhet fokozott vagy nehezebben elálló vérzés, pl. erősebb menstruációs vérzés, gyakoribb orrvérzés. Az alacsony molekulatömegű heparinoknál a komoly vérzéses szövődmények aránya azonban alacsony. A szúrás helyén kisebb bevérzések előfordulhatnak, ez nem ad okot aggodalomra.

Vérzéses szövődmények gyanújával forduljon orvoshoz a következő esetekben: gyorsan növekvő vérömleny, feketés elszíneződés, kemény duzzanat kialakulása, erős és nem csillapodó vérzések, fekete szurokszéklet, vérhányás, vér a székletben vagy a vizeletben, szédülés, légszomj, gyengeség - ezek belső vérzésre is utalhatnak.

Sajnos ezekkel a szerekkel szemben is kialakulhat allergiás reakció, és ebben az esetben nagy a valószínűsége, hogy több ilyen típusúi hatóanyaggal szemben is túlérzékenyek leszünk.

Vesebetegeknél szorosabb kontroll szükséges, orvosa laborvizsgálatokat írhat elő. Az LMWH ugyanis a vesén át ürül, vesebetegeknél ez zavart szenvedhet, a felhalmozódó heparin fokozhatja a vérzéses szövődmények kockázatát, ezért a véralvadási paraméterek ellenőrzése szükséges a kezelés alatt.

Súlyos, de szerencsére ritka mellékhatás lehet az heparin indukálta trombocitopénia (HIT és HITT kórképek), amely a trombociták számának vészes csökkenését jelenti és paradox módon fokozza a trombózisrizikót. Ez a mellékhatás jellemzően az LMWH-kezelés megkezdése után 5-10 nap múlva jelentkezik, a trombocitaszám-csökkenés az alkalmazás kezdetétől számított 4. napon végzett vérképvizsgálattal ismerhető fel leghatékonyabban. Tünetként bőrelváltozások - vöröses pöttyök, hólyagok - jelezhetik, de sokáig tünetmentes, ezért a korai felismerésére laborvizsgálat javasolható.

Forrás: WEBBeteg
Szerzőnk: Dr. Kovács Anikó, gyógyszerész
Aktualizálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus