Alvás közbeni bevizelés

Svábhegyi Gyermekgyógyintézet
megjelent:

Alvás alatti (elsősorban éjszakai) bevizelésről fiúknál 6 éves, lányoknál 5 éves kor felett beszélünk. Létezik elsődleges és másodlagos éjszakai bevizelés.

Elsődleges éjszakai bevizelés: A vizelettartás alvás közbeni zavara a születés óta fennáll, a gyermeknek soha nem voltak tartósan száraz éjszakái.

Másodlagos éjszakai bevizelés: A gyermek legalább 6 hónapon keresztül szobatiszta volt, de ezt követően ismételten jelentkeztek az éjszakai bevizelések.

Éjszakai ágybavizelés egyetlen tünetként. Kizárólag ez az egyetlen panasz.

Ha más tünet is kíséri az éjaszakai bevizelést

Az éjszakai bepisilés mellett egyéb tünetei is vannak a gyermeknek. Ilyenek az ébrenlét alatti vizeletbecsorgás, a sürgető vizelési késztetés, a gyakori vizelési inger, a húgyúti fertőzés tünetei (gyakori, csípő, kis mennyiségű vizeletürítés, elégtelen vizeletürítési érzés), a székrekedés.

Milyen okok idézhetik elő ezeket a tüneteket?

A pontos diagnózishoz és az ennek megfelelő kezeléshez alaposan fel kell térképezni a gyermek folyadékforgalmát (az elfogyasztott és ürített folyadék mennyisége), a nappali vizelési szokásokat, az esetlegesen társuló székrekedést, a folyadékfogyasztás nappali megoszlását.

Utóbbi esetében nem ritkán felfedezhető, hogy a gyermek napközben a közösségben nem iszik eleget, majd hazaérkezést követően „behozza” a lemaradást, és a folyadékbevitelének a döntő része a nap második felére, a lefekvés előtti időszakra esik. Ilyenkor persze nem csoda, ha a vizelet-kiválasztás nagy része az alvás idejére fog tolódni.

Milyen vizsgálatokra számíthatnak?

Ezt követően fontos megmérni a reggeli első vizelet fajsúlyát (a vese koncentrálóképességét), amelyre bármelyik gyermekorvosi rendelőben lehetőség van. Amennyiben a reggeli első vizelet fajsúlya 1010, vagy alatti, akkor a gyermeknek az esti órákban már nem adunk folyadékot (esti szomjaztatás), és a másnap reggeli vizeletének fajsúlyát ismételten megmérjük. Ha az így mért fajsúly 1020 fölé emelkedik, akkor a túlzott folyadékbevitel az oka az éjszakai bevizeléseknek, amely könnyen orvosolható a megfelelő ivási szokások kialakításával.

Ha az esti szomjazást követően is alacsony marad a másnap reggeli vizelet fajsúlya (1010 körül), akkor a vízvisszaszívásért felelős hormon eltérése, vagy vesebetegség lehet a kiváltó ok. Ilyen esetekben a vízvisszaszívásért felelő hormont tartalmazó orrspray adandó a gyermeknek. Ha ezt követően a vizelet fajsúlya 1020 vagy fölé emelkedik, akkor a koncentrálóképesség zavara miatt ennek a hormonnak a nem megfelelő szintje igazolható. Ha ennek az orrspraynek a használata mellett sem emelkedik a vizelet fajsúlya, akkor vesebetegség okozza a nem megfelelő koncentrálóképességet.

A húgyhólyag normális beidegzési működésének a vizsgálatához meg kell figyelni a gyermek vizelését. Ha a vizelet megindítása után beszéltetjük a gyermeket és a figyelme elterelésekor a vizelete elakad, vagy szakaszossá válik, akkor felmerül a húgyhólyag beidegzési zavara.

A további kivizsgálás során laboratóriumi vizeletvizsgálatot kell végezni. Ha a vizeletüledékben fehérvérsejtek vannak, akkor húgyúti fertőzés miatt vizeletfertőtlenítővel orvosolható a probléma. Ha a vizeletben cukor van, akkor cukorbetegség irányában kell vizsgálatokat végezni. Ha a vizeletben vér és/vagy fehérje található, akkor további vizsgálatok szükségesek a pontos kiváltó ok kiderítéséhez.

Ultrahang vizsgálattal ellenőrizni lehet, hogy vizeletürítés után marad-e vizelet a húgyhólyagban vagy sem. Előző esetben beidegzési zavar, szervi eltérés (vizeletürítési akadály) lehetősége merül fel.

Mit tehet a szülő?

Az éjszakai bevizelés az egész család mindennapjait befolyásolja. Nyilván nem pihen kielégítő módon a gyermek, akinek ilyen panaszai vannak, de a szülőknek sem egyszerű az állandó éjszakai „program”. Nehéz olyan tanácsokat adni, melyek könnyebbé teszik a mindennapokat és hosszútávon, előremutatóan nyújtanak segítséget. Hiszen könnyen mondhatja az orvos, hogy ne használjanak éjszakára pelenkát, mert „kényelmessé” teszi a gyermeket és konzerválhatja a bepisiléseket, de az állandó felkelés a szülőket is megviseli mind fizikálisan, mind lelkileg. A megnedvesedett ágynemű cserélgetése, a gyermek átöltöztetése sokkal kellemetlenebb, mint lefekvés előtt pelenkát adni.

Először is fontos, hogy felmérjük a gyermek folyadékforgalmát, vagyis, hogy mennyi folyadékot fogyaszt, és mennyit ürít. Ennek ismeretében lehet eldönteni, hogy az életkorának megfelelő mennyiséget fogyasztja el a gyermek, vagy jóval fölötte. Amennyiben a túlzott folyadékbevitel áll a háttérben, akkor a helyes ivási szokások bevezetése orvosolja a problémát.

Fontos, hogy a szülő tájékozódjon a gyermek közösségben eltöltött ideje alatt tapasztalt ivásairól. Meg kell próbálni azt elérni, hogy a gyermek folyadékbevitelének kétharmada az ébrenléti időszakának az első felére essék, és lefekvés előtt 2 órával lehetőség szerint már ne igyon.

Fontos, hogy megszokja a gyermek, hogy közvetlen lefekvés előtt pisiljen, hiszen egy eleve nem üres húgyhólyag – az éjszaka kiválasztott vizeletmennyiséggel – jóval könnyebben „túlcsordul”.

Szokták alkalmazni éjszaka bepisilő gyermekek esetében az ébresztéses megoldást, amikor is a szülő egy meghatározott éjszakai időpontban felébreszti a gyermeket és megpisilteti. A gond, hogy nehéz megtalálni az ideális időpontot, gyakran már előtte kiürült a hólyag, de az sem ritka, hogy az éjszakai pisiltetés után az éjszaka hátralévő részében mégis lesz bevizelés.

A vizelés gátlásának erősítésére javasolják az úgynevezett hólyagtréninget. Meg kell kérni a gyermeket arra, hogy ha napközben érzi a vizelési ingert, akkor azt jelezze a szülőnek, és próbálja meg a vizeletét lehetőség szerint még percekig visszatartani.

Érjük el, hogy a gyermek megszokja azt, hogy 2-3 óránként pisiljen. A vizelési inger nélkül, akaratlagosan indított vizelés ugyanis elősegíti a tudatos kontrollt a vizelési reflex fölött.

Nem lehet eléggé kihangsúlyozni, hogy tilos a gyermeket az éjszakai bevizelések miatt akár lelkileg, akár fizikailag fenyíteni! Éppen eléggé kellemetlen ez számára, nemhogy még érzelmileg tovább sérüljön. Viszont a pozitív megerősítéssel érdemes megpróbálkozni. Ilyen lehet a száraz éjszakák jutalmazása valamilyen egyszerű, de a gyermek számára értékes kis ajándékkal, mint például matricával, naptárba rajzolt mosolygó napocskával, figurával. Ilyenkor is figyelni kell azonban arra, hogy az ajándék elmaradása ne frusztrálhassa a gyermeket a nedves éjszakát követően.

9-10 év felett gyermekek körében megkísérelhetjük a Pisi Stop készülék használatával. Ez egy olyan szerkezet, aminek a nedvességérzékelője az alsóruházatra van helyezve, és nedvesség hatására egy berregővel felébreszti a gyermeket. Pár hét elteltével a gyermek azonosítja a vizelési ingert, mint a berregőt „megszólaltató” jelet, és felébred rá. Ilyenkor a vizelési ingert elnyomja, vagy kimegy WC-re.

Mely gyermek hajlamos az éjszakai bevizelésre?

Gyakrabban fordul elő fiúknál, nagycsaládban élőknél, elsőszülötteknél, és olyanok körében, akiknek a felmenői körében is előfordult az éjszakai bevizelés. Általános iskola első osztályában kb. 15% gyakorisággal fordul elő, előfordulása évente mintegy 15%-kal csökken az életkor előrehaladtával. A kivizsgált gyermek gyógyszeres kezeléséről a gyermekurológus, gyermeknefrológus dönt az alapján, hogy milyen eltéréseket talált a bevizelés hátterében. A gyógyszeres kezeléssel a cél a megfelelő szintű vízvisszaszívást segítő hormonszint biztosítása, a hólyagkapacitás növelése, a hólyagfal izomzatának ellazítása, míg záróizmának tónusának egyidejű növelése, a felületesebb alvás elérése.

Amennyiben a bevizelések hátterében lelki okok állhatnak, illetve ha az éjszakai bevizelések pszichés zavarokat okoznak, akkor elengedhetetlen a pszichoterápia alkalmazása.

Akupunktúrás kezelés a szokványos kezelési módok sikertelensége esetén megpróbálható.

Svábhegyi Gyermekgyógyintézet

Svábhegyi Gyermekgyógyintézet
Cím: 1037, Budapest, Bokor utca 17-21.
Tel: +36 1 44 33 200

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
Dr. Sándor György, gyermekgyógyász és gyermeknephrológus
WEBBeteg - Dr. Muszil Dóra, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus
WEBBeteg - Dr. Balogh Andrea, gyermekgyógyász
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit, csecsemő- és gyermekgyógyász
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.