Miért veszíthetjük el fogainkat?

A közvélekedés úgy tartja, hogy a fogatlanná válásban elsősorban a fogszuvasodás játssza a főszerepet. Ezzel szemben valójában a foghiányokért a fogínygyulladások és a nyomunkban fellépő fogágybetegségek legalább ilyen mértékben tehetők felelőssé.

A becsült adatok szerint a felnőtt lakosság mintegy 30–50 százalékának van kezdődő vagy középsúlyos, egynegyedének pedig súlyos fogíny-, illetve fogágybetegsége.

Sokáig a fogorvosok nemigen tudtak mit kezdeni a fogínysorvadással, ám ma már a fogászatnak egy viszonylag új szakterülete, a parodontológia meglehetősen sok sikert ér el a fogíny- és fogágybetegségek kezelésében, azaz a fogak megmentésében.

A baktériumok vándorlása és a megelőzés lehetőségei

A fogínyvérzéssel, fogínygyulladással (gingivitis) nemcsak az a baj, hogy kellemetlen, sőt gyakran fájdalmas, hanem az is, hogy ha a gyulladás időről időre visszatér, a fogat körülvevő, védő íny elválik a fogtól, és tasakok keletkeznek benne. Ezek a foggyökér és az íny között kialakuló gyulladásos „zacskók” nagyon sok baktériumot, gyulladt szövetet, fogkövet tartalmaznak, ezért – akár bántóbb tünetek nélkül is – állandó gyulladás színhelyeivé, amolyan bacilusgócokká válhatnak. Ezzel a folyamattal az is a baj, hogy megállíthatatlanná válik.

Mivel az állandó gyulladás miatt az íny fáj, megduzzad, fogainkat nem tudjuk rendesen ápolni, így a kórokozók mind jobban elszaporodnak, a tünetek krónikussá válnak, majd a kezdődő fogínybetegséget a fogíny lassú, kóros visszahúzódása (sorvadása), illetve az állkapocs csontállományának fokozatos leépülése követi. A végállomás pedig a fogak kilazulása, kihullása. Az utóbbi évek tudományos kutatásai nyomán ráadásul kiderült, hogy a fogágybetegségeket okozó baktériumok szerepet játszhatnak a súlyos szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában is, mert a szájüregből a vérkeringésbe kerülnek, és rongálják az erek falát.

A fogorvosok/parodontológusok szerint a fogágybetegség egyébként gondos és alapos fogápolással – az esetek többségében – elkerülhető, bár gyakran genetikai okok (a fogak és rajtuk keresztül az íny egészségtelen terhelése, ami az állkapocs alakjára, a szabályozatlan fogakkal történő, egyenetlen rágásra vezethető vissza), illetve valamilyen társult betegség (cukorbaj, anyagcserezavarok, gyomor- és májbetegségek, immungyengeség), hormonális változások, helytelen étkezési szokások (rendszertelen vagy szénhidrátokban gazdag táplálkozás) is előidézhetik.

(Ötvenentúl)