Koronavírus - meddig tart a természetes úton szerzett védettség?

Szerző: MTI

Rövid időn belül újra megfertőződhetnek koronavírussal a fertőzésen már átesett, de beoltatlanul maradtak - ezt állapította meg a Yale Egyetem és az Észak-Karolinai Egyetem kutatói által készített tanulmány.

A pandémia kezdete óta fontos kérdés, hogy vajon meddig tart azoknak a természetes úton szerzett védettsége, akik átestek a COVID-19-en. A Yale Egyetem Közegészségügyi Karának és az Észak-Karolinai Egyetem charlotte-i intézményének kutatóiból alakult tudóscsoport eredményei szerint a természetes fertőzést követő erős védettség rövid életű.

Három hónap vagy ennél is rövidebb idő elteltével újra megfertőződhet a koronavírussal az, aki csak természetes védelmet szerzett, ezért a kutatók szerint azoknak is fel kell venniük a védőoltást, akik átestek a fertőzésen. "A korábbi fertőzés önmagában nagyon kevés hosszú távú védelmet nyújthat a későbbi fertőzésekkel szemben" - szögezte le Jeffrey Townsend, a Yale professzora, a tanulmány vezető szerzője.

A közönséges megfázáshoz hasonlóan egyik évről a másikra újra megfertőződhetünk ugyanazzal a vírussal

A The Lancet Microbe című folyóiratban közzétett tanulmány az első, amely meghatározza az újrafertőződés valószínűségét a természetes fertőzést követően olyanok esetében, akik nem kaptak védőoltást - írta a kutatást ismertető Medicalxpress portál.

Townsend kollégáival elemezte a SARS-CoV-2 közeli vírusrokonainak, az egyszerű megfázást okozó vírusoknak az ismert újrafertőzési és immunológiai adatait, valamint a SARS-CoV-1 és a közel-keleti légúti szindróma (MERS) immunológiai adatait. A kutatók az evolúciós elvek alapján modellezték a koronavírussal való újrafertőződés kockázatát az idő múlásával.

A tanulmány szerint az újrafertőződések már röviddel a gyógyulás után is előfordulhatnak, és elő is fordultak. Az újrafertőződés az immunitás csökkenésével és a SARS-CoV-2-változatok megjelenésével egyre gyakoribbá válik.

"Az immunitásról hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, hogy immunisak vagyunk vagy nem vagyunk immunisak. Tanulmányunk arra hívja fel a figyelmet, hogy inkább az idő múlásával bekövetkező újrafertőződés kockázatára kellene összpontosítani" - mondta Alex Dornburg, az Észak-Karolinai Egyetem adjunktusa, a kutatás másik vezetője. "Ahogy új variánsok jelennek meg, a korábbi immunválaszok egyre kevésbé hatékonyak a vírus elleni küzdelemben. Azok, akik a világjárvány korai szakaszában természetes úton fertőződtek meg, a közeljövőben egyre nagyobb valószínűséggel fertőződnek újra" - tette hozzá.

A kutatócsoport adatokra épülő modellje feltűnő hasonlóságokat mutat a SARS-CoV-2 és az endémiás humán koronavírusok újrafertőződési kockázatai között.

Townsend magyarázata szerint "a közönséges megfázáshoz hasonlóan egyik évről a másikra újra megfertőződhetünk ugyanazzal a vírussal, a különbség az, hogy a mostani pandémiát okozó SARS-CoV-2 sokkal halálosabbnak bizonyult".

(MTI)

Koronavírus cikkajánló

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Gyermektervezés Gyermektervezés

Ez a hormon is megakadályozhatja a teherbe esést. (x)

Majomhimlő Majomhimlő

Megfertőződött majomhimlővel egy négyéves kislány Németországban.

Koronavírus - 14 402 új fertőzött...

Az elmúlt heti összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 413 420 fő, közülük 6 200 225 fő a második, 3 888 311 fő a harmadik, 315 917...

Az omikron gyakorlatilag a falon is...

A budapesti Honvédkórház főigazgatója szerint a régióban jelentősen emelkedik a koronavírus-fertőzöttek aránya, de intenzív osztályon, illetve...

Koronavírus kisokos - A legfontosabb...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:...

Meddig maradhatnak fertőzőképesek a...

Vajon mennyi ideig marad(hat)nak fertőzőképesek a koronavírusos emberek? A tudományos módszerekkel erre vonatkozóan összegyűjtött adatokat vesszük...

Amit a koronavírus...

A legtöbb COVID-19-ből felépülő ember rendelkezik valamilyen védelemmel a COVID-19 ellen az antitesteknek és egyéb immunválaszoknak köszönhetően....

A koronavírus-fertőzés és a vakcina...

Sokakban felmerül a kérdés: mi vált ki erősebb, hatékonyabb immunválaszt, a koronavírus-fertőzés által kiváltott, vagy a védőoltás által...

A COVID-19 elleni vakcina...

Azok közül, akik nemrégiben megkapták a COVID-19 elleni, Pfizer-BioNTech által kifejlesztett védőoltást a brit állami egészségügyi szolgálattól...

Védőoltás, antitest kezelés...

Érdemes pár fogalmat tisztázni, hogy az információáradatban ne vesszünk el, a koronavírussal kapcsolatban sem. A koronavírus kapcsán is többféle...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.