Nem súlyosak az mRNS-vakcinák esetén mutatkozó bőrreakciók

Szerző: WEBBeteg.hu - Fazekas Erzsébet, újságíró

A Pfizer-BioNTech-féle és a Moderna-féle mRNS-vakcinát kapók körében meglehetősen változatos jellegű bőrtüneteket dokumentáltak, igaz, egyik eset sem volt súlyos.

A kutatók a bőrgyógyász társaságok adattárában szereplő listáról 414 beoltott esetét elemezték. Az esetek többségét (83%) a Moderna oltásához tudták kapcsolni, kisebb részét a Pfizer-BioNtech oltáshoz.

A bőrtünetek általában az injekciót követő napon, illetve gyakran több nappal, akár egy héttel a vakcinációt követően kezdődtek – mondta dr. Esther Freeman (Massachusetts General Hospital, Boston), a cikk társszerzője. Az első dózis után késleltetett bőrreakciót tapasztaló páciensek kevesebb mint felénél a második injekciót követően megismétlődött a jelenség.

Mindazonáltal a regiszterben szereplő egyik betegnél sem fordultak elő súlyos mellékhatások – sem az első, sem a második dózis után. „Ha a beoltottnál több mint 4 órával az injekciót követően jelentkezik a kvázi késleltetett kezdetű kiütés, bármilyen kellemetlen legyen is ez a bőrtünet, adataink szerint, ezek az érintettek már semmi effélét nem tapasztalnak a második dózis felvétele után…” – utalt megfigyeléseikre dr. Freeman.

Azt azért fontos megjegyzésként hozzátette: ha az oltás után 4 órán belül csalánkiütés jelenik meg, azt nagyon komolyan kell venni, ugyanis az a tünet egy azonnali allergiás reakció tünete (előjele) lehet. Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőző Központ (CDC) ezért azt kéri, hogy minden ilyen esetet azonnal jelezzenek egy allergológus-immunológusnak, és szükség esetén, kérjenek is segítséget.

A tanulmány a napokban jelent meg a bőrgyógyászok szakmai folyóiratában (Journal of the American Academy of Dermatology).

Fontos

Szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró, WEBBeteg.hu
Forrás: CDC - Interim Clinical Considerations for Use of COVID-19 Vaccines

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Kiválóan eredményes az eltérő...

Két különböző COVID-19 elleni oltás egy-egy dózisának egymást követő (mix and match) felvétele az mRNS-vakcinákkal összehasonlítva is megállja...

Kell a harmadik oltás. De mikor?

A harmadik emlékeztető oltás az eddigi tudományos eredmények alapján segít optimalizálni a vakcinák által nyújtott védelmet. Lássuk, melyik...

Izraelben a harmadik oltás után...

Izraelben a koronavírus elleni harmadik oltás után kevesebb mellékhatást észleltek, mint az első kettő után -jelentette a The Times of Israel című...

Vakcinák hatásossága -...

Az oltóanyagok hatásosságára irányuló vizsgálatok eredményei a teljesség igénye nélkül, annak érdekében, hogy a gyakran ellentmondásosnak tűnő...

A COVID-19 elleni vakcinák...

A COVID-19 elleni oltásokról rengeteg információt lehet olvasni, azonban sokszor nehéz kiszűrni a valós adatokat, követni a fejlesztések meglepően...

Melyik vakcina a „legjobb”? Ezt...

Ahogy egyre fogy a még nem oltottak száma Magyarországon, ugyanakkor egyre több vakcina érkezik az országba, sokak számára teszi fel a kérdést...

Védőoltás felkészítő - Gyakori...

Válaszok a COVID-19 elleni védőoltások kapcsán leggyakrabban felmerülő gyakori kérdésekre. Összefoglaló a vakcina beadásához kapcsolódó...

Milyen ütemben alakul ki a COVID-19...

A Magyarországon jelenleg elérhető valamennyi COVID-19 elleni vakcina hatásossága meghaladja az előírt 50 százalékot, így hatásosnak mondható. De...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.