• Miért fontos a megfelelő béltisztítás?

        Szerző: WEBBeteg

        A béltükrözés - vagy idegen kifejezéssel élve: a kolonoszkópia - egy olyan vizsgálóeljárás, melynek során a kezelőorvos át tudja tekinteni a vastagbél belső felszínét.

        Hirdetés

         Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt


        Egy vékony, hajlékony eszközre szerelt száloptikás kamerán keresztül látja azokat az elváltozásokat is, melyeket a széklet vagy a benne lévő vér vizsgálata nem tesz lehetővé. Így a bélfal gyulladt területei, apró hámhiányai, az itt kialakult fekélyek és a felszínből kiemelkedő polipok is vizsgálhatóvá válnak. A kezdeti stádiumban lévő rákos elváltozások felismerését is lehetővé teszi a béltükrözés, így ezt az eljárást gyakran használják vastagbélrákszűrésre is. Szerencsére azokban az esetekben, amikor felmerül a daganatos megbetegedés gyanúja, lehetőség van arra, hogy a bélbe helyezett eszköz segítségével szövetmintát vegyenek, melyből szövettani feldolgozást követően megmondható, hogy valóban van-e daganat a bélben. Egyszerűbb, kisebb szövetdarabokat, polipokat akár azonnal el is lehet távolítani a műszerrel.

        A  fenti vizsgálatok elvégzéséhez, illetve a betegségek pontos megítéléséhez azonban elengedhetetelnül fontos, hogy a bélfal tiszta legyen. Ha székletdarabok borítják a vastagbél belső felszínét, akkor a vizsgálat eredménye megbízhatatlanná válik, a kóros kinövéseket pedig lehetetlen észrevenni, azokból mintát venni vagy eltávolítani őket. Éppen ezért a vizsgálat előtt mindig nagyon fontos a megfelelő béltisztítás. Ennek számos módja létezik, vannak olyanok, melyek több napot is igénybe vesznek, és olyanok is, melyeket 1 nappal a beavatkozás előtt kell elvégezni.

        Béltisztító diétával a salakanyag nagy része eltávolítható a bélből, de ilyen esetekben a vizsgálat előtti héten folyamatosan figyelni kell az étkezésre, és a vizsgálatot megelőző napon már csak áttetsző folyadékot szabad fogyasztani. Ezek a táplálkozási megszorítások sokszor kellemetlenek, nehezen kivitelezhetőek, ráadásul a bél teljes tisztasága sem érhető el mindig általuk.

        A diéta kiegészítésére vagy a vizsgálat gyors előkészítésre ajánlott a béltisztító folyadékok használata, melyeket elég a kolonoszkópia előtti napon bevenni, és néhány óra alatt hatékonyan megtisztítják a beleket. A béltisztító folyadékok gyorsaságának kulcsa, hogy enyhe hashajtó hatásuk van, így a bélsár több apró székletürítéssel távozik. A régebbi oldatokkal szemben gyakran megfogalmazott probléma, hogy ízük kellemetlen, bevételük mellékhatásokkal jár és a páciens mindennapi életvitelét korlátozzák.

        Vastagbéltükrözés

        A modernebb béltisztító oldatok megtervezésénél figyelembe vették ezeket az ellenérzéseket. A mai béltisztítók gyorsan és hatékonyan tisztítják a belet, használatukkal a lehető legtöbb szennyeződés eltávolítható a bélfalról. Ízük kellemes, 2x1,5 dl oldat bevétele elegendő a hatás eléréséhez. Nagy előnyük, hogy használatuk során nem jelentkezik hányinger, hányás, robbanásszerűen fellépő hasmenés, ami megnehezíti a páciens felkészülését vagy megakadályozza a munkában való megjelenését. Biztonságosak, akár gyermeknek is adhatóak.

         

        Módosítva: 2012.10.29 09:40, Megjelenés: 2012.10.29 09:40
      • Cikkajánló

        Az alvási apnoe okai

        Az alvási apnoe okai

        Dr. Zsuga Judit

        Mi állhat az obstruktív, és mi a centrális alvási apnoe hátterében?

        Füstmentes jövő?

        Füstmentes jövő?

        Szponzorált tartalom

        Az ártalomcsökkentés a társadalom, és így végső soron mindannyiunk érdeke. (x)

        Bélflóra, autizmus és hangulatzavarok - Mi lehet az összefüggés?

        A gyomor-bél traktus a szervezet részeként kapcsolatban van a központi idegrendszerrel, és a bélflóra változásai olyan neurológiai rendellenességekkel is kapcsolatba hozhatók, mint a stressz, autizmus, depresszió, Parkinson-kór vagy Alzheimer-kór.

        Életeket ment a vastag- és végbélszűrés

        November közepén a Kor Kontroll Társaság az Országos Onkológiai Intézettel (OOI) közös nyílt napot tartott, hogy felhívja a figyelmet a vastag- és végbélrák megelőzésének, illetve korai stádiumban történő felismerésének, szűrésének jelentőségére.

        A vastagbéltükrözés menete - Kolonoszkópia, béltükrözés

        Jelenleg még mindig a vastagbéltükrözés a legmegbízhatóbb vizsgálat a bélbetegségek megítélésében. A diagnosztika mellett terápiás lehetőséget is ad, így az egyéb vizsgálómódszerek alkalmazása során észlelt eltérések is kolonoszkópia elvégzését teszik szükségessé.

        Diagnosztikai módszerek - Vastagbéltükrözés

        A vastagbéltükrözés (kolonoszkópia) során a végbél és a vastagbél üregét vizsgálják. A vizsgálat lehet diagnosztikus vagy terápiás célú. Fontos diagnosztikus lépés az alsó tápcsatorna betegségeinek felderítésénél, tumor kutatásnál. Vastagbélrák szűrésére is használják.

        Mire figyeljen béltükrözés előtt?

        Annak érdekében, hogy minél hamarabb fény derüljön a vastagbélrákos megbetegedésekre, elengedhetetlenül fontos, hogy a veszélyeztetett csoportba tartozók rendszeresen eljárjanak a szűrővizsgálatokra, mely béldaganatok esetében leggyakrabban vastagbéltükrözéssel (kolonoszkópia) történik.

        Milyen betegségre, gyógyszerszedésre hívjuk fel az orvos figyelmét?

        A vastagbél rákos megbetegedéseinek előforulása az egész világon nő, kifejezetten igaz ez hazánkra, ahol az elmúlt ötven évben megháromszorozódott a vastagbélrákban elhunytak száma.

        El kell-e hagyni a gyógyszerek szedését béltükrözés előtt?

        Magyarországon a vastag- és végbélrák dobogós helyen áll a daganatos halálokok között. Ennek egyik magyarázata, hogy a bél rákos elváltozásai nagyon sokáig nem okoznak panaszt.

        A vastagbélrák öt jele

        A vastagbélrák gyakorisági szempontból dobogós helyezett Magyarországon a daganatos megbetegedések között. A halálozási aránya igen magas, világszerte a második daganatos halálok, ezért még fontosabb a tünetek korai felismerése.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.