A súlyosan elhízott embereknél kevésbé hatásos a gyomorszűkítés

Medipress
megjelent:

Azoknak a pácienseknek jobb esélyük van a fogyásra, akik testtömeg-indexe 35 alatti érték, emellett könnyebben megszabadulhatnak a cukorbetegségtől, és valószínűbb, az is, hogy hosszú távon meg tudják majd őrizni egészséges testsúlyukat. A nagyobb mértékben elhízott emberek estében általában sajnos kevésbé sikeres az eljárás.

A közel ezer ember bevonásával készült vizsgálat megállapította, hogy a mérsékelten túlsúlyos betegek mindegyike kigyógyult a 2-es típusú diabéteszből a műtétet követően, míg a súlyosan elhízottak körében ez az arány mindössze 75 százalék volt.

A BMI döntő szerepe

„Kimondhatjuk, hogy minél kevésbé kövér valaki a gyomorszűkítő műtét időpontjában, annál nagyobb lesz az eljárás sikere. Éppen ezért nem érdemes a végsőkig halogatni a beavatkozást.” – mondta el a kutatócsoport tagja, Dr. John Morton, a Stanfordi Egyetemi Kórház sebészeti osztályának vezetője, majd hozzátette: „A 25 és 35 közötti testtömeg-index (BMI) még nem jelent komoly túlsúlyt, ám már ez a tartomány is rejt veszélyeket magában, mint például a cukorbetegség kialakulásának esélyét.”

Ellenőrizze magát!

Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet a 35 feletti BMI-vel rendelkezőknek, és az elhízással kapcsolatok betegségekben – mint a magas vérnyomás, a 2-es típusú diabétesz vagy az alvás közbeni légzéskimaradás – szenvedőknek ajánlja feltétlenül a gyomorszűkítő műtétet. Ugyanakkor 40 feletti érték esetében már egyáltalán nem biztos, hogy a beavatkozás hatására megszűnnek a problémák.

A BMI ideális értéke maximum 25 – ez azt jelenti, hogy egy 162 centiméteres nő legfeljebb 63 kilogrammot nyomhat. Ha ugyanez a hölgy eléri a 90 kilogrammot, BMI-je 35 lesz, ha pedig a 135 kilogrammot, ez az érték 52-re nő, ami már rendkívül kóros elhízásnak számít. Éppen ezért fontos, hogy az érintettek mihamarabb szakszerű segítségben részesüljenek.

A gyomorszűkítő műtét súlyos veszélyei

A 2004 és 2010 közti vizsgálatba bevontak eredményei alapján a kutatók arra jutottak, hogy a kevésbé túlsúlyosak nem csak több kilótól szabadultak meg a műtétet követően, hanem az általános egészségi állapotuk is sokkal jobb lett. Ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a gyomorszűkítő operációnak is vannak mellékhatásai. Időnként komoly gyulladások vagy belső vérzés lép fel, vérrögök alakulhatnak ki, ezer beavatkozásból egy pedig halállal végződik.

A kritikus mutatók
  • Testtömegindex (BMI). A testtömeg index a kilógrammban mért testtömeg és a méterben mért testmagasság négyzetének hányadosa (kg/m2). Ha a BMI értéke 18,5 alatti, akkor soványabb, mint az ideális lenne. Ha a BMI 18,5 és 25 közé esik, akkor az Ön tömege optimális. Amennyiben a BMI 25 és 30 között van, akkor túlsúlyos, ha 30 felett van, akkor elhízott.
  • Haskörfogat mérés. Ha a zsírszövet jelentős része a hasüregben található, a belek között (mezenteriális zsír), akkor "alma" típusú elhízásról beszélünk. Ha a zsírszövet zöme a csípőn, a combokon és általában a bőr alatt van (szubkután zsír), akkor az elhízás "körte" típusú. Az egészség szempontjából sokkal kedvezőbb a körte típus. Ha Önnek pocakja, előredomborodó vagy éppenséggel lecsüngő hasa van, máshol viszont nem vagy nem különösebben hájas, akkor elhízása alma típusú. A hasüregi zsír növeli az érelmeszesedés kialakulásának kockázatát. Nőknél a haskörfogat 88 cm, a férfiaknál pedig 100 cm alatt kell, hogy legyen (ezek a számok a különböző ajánlásokban néhány cm-rel eltérhetnek).
  • Korábbi megbetegedések, társbetegedések. Ha Önnél (vagy vérrokonainál) magas vérnyomás vagy más keringési betegség, cukorbetegség (az ún. 2-es típusú), esetleg alvási apnoé (légzéskimaradás) fordul elő, akkor Önnél nagyobb a túlsúllyal kapcsolatos szövődmények kockázata.

(Medipress)

Cikkajánló

Penészes élelmiszer
Penészes élelmiszer

Mi bajunk lehet, ha ettünk belőle?

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.