Komplikációkkal járhat az elhízott betegek altatása

Medipress
megjelent:

A legújabb kutatások szerint az elhízott betegeknek kétszer nagyobb valószínűséggel lehetnek altatással kapcsolatos légúti szövődményei. Súlyosan elhízott betegek esetében ez az arány akár négyszeres is lehet.

Brit kutatók a 2008 és 2009 között elvégzett altatások légúti komplikációit vizsgálták. Azokra az esetekre fókuszáltak, melyeknek súlyos következményei voltak: légzési elégtelenség, mely intenzív osztályos elhelyezést tett szükségessé, légcsövön keresztüli lélegeztetésre szorult a beteg, agykárosodást szenvedett vagy meghalt.

Eredményeiket a British Journal of Anaesthesia márciusi számában illetve az Aneszteziológusok Királyi Kollégiumának találkozóján tették közzé.

Lehetőség szerint helyi érzéstelenítés indokolt

Dr. Nick Woodall, a Norfolk és Norwich Kórház altatóorvosa, a cikk egyik szerzőjének véleménye szerint kutatásaik a betegeknek és az altatóorvosoknak is fontosak.

"Az elhízott betegek pontosabb képet kaphatnak az altatás kockázatait illetően. Azt reméljük, hogy eredményeink alapján az altatóorvosok jobban felismerik ezeket a kockázatokat és inkább az olyan kisebb rizikójú technikákat választják, mint a helyi érzéstelenítés. Túlsúlyos betegek altatása kapcsán felkészülhetnek a légúti problémákra is."

A kutatók az intenzív osztály betegeit is megvizsgálták. Azt találták, hogy azok között az elhízott betegek között, akiknek légúti problémáik voltak, nagyobb arányú volt a halálos szövődmény.

Amennyiben a kilélegzett levegő széndioxid-tartalmát monitorozó eszközt, azaz kapnográfot használtak, a súlyos agykárosodás és a halálos szövődmények aránya nagymértékben csökkent. Kapnográf nélkül a súlyos szövődmények aránya 74 százalékra nőtt.

Miért kell kezelni az elhízást?

Minél inkább megnő az ember testtömege, annál több - sok esetben igen súlyos következménnyel járó - betegséggel találhatja magát szemben. Szövődmények

(Medipress)

Cikkajánló

Endometriózis
Endometriózis

A mozgás- és manuálterápia szerepe.

Lázcsillapítási módszerek
Lázcsillapítási módszerek

Mi a teendő láz esetén?

WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Kádár Eszter
WEBBeteg - Dr. Kádár Eszter
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.