Utazás és egészség: kezdődik a szezon, mire figyeljenek a külföldre utazók?

Szerző: ÁNTSZ

Évente átlagosan 8-10 ezer embernek adnak utazás előtt tanácsot és összesen 12-13 ezer oltást adnak be az Országos Epidemiológiai Központ Nemzetközi Utazás-egészségügyi és Oltóközpontjában.

Az intézmény júniusban ünnepli megalapításának 15. évfordulóját. A több nyelven beszélő, kiemelkedő szakmai tudással rendelkező orvos-asszisztens csapat másfél évtizeddel ezelőtt állt össze, nemzetközi színvonalú szolgáltatást biztosítva az utazóknak. Az idei évre jellemző, hogy a központ munkatársait gyakran kérdezik a közel-keleti koronavírus (MERS) fertőzésről, valamint a Guineában és Sierra Leonéban zajló Ebola járványról, emellett a Labdarúgó Világbajnokság kapcsán a Brazíliába való utazásról is többen érdeklődnek.
Az utazók számára gyakran jelentenek erőpróbát az országok közötti kulturális, higiénés, etikai és gazdasági különbségek. Nem csak az egészségi problémák – mint pl. a gyomor-bél panaszok, a láz és a fertőzések – elkerülése fontos. Előzetesen tájékozódni kell a célországra jellemző szokásokról, kultúráról, életmódról és politikai helyzetről.
Utazás, baleset, biztonság

Csonttörés, bokaficam, gyomorrontás, kórházi kezelés, horribilis számla - egyáltalán nem olyan élmények és fogalmak, amelyeket bárki szívesen megőrizne a családi nyaralásról. Mégis, mindössze az üdülni indulók egyharmada gondol a naptej és a törölköző mellett az utasbiztosításra is, ami nélkül pedig nem csak a pihenés, hanem talán az egész életünk is tönkremehet. Utazás, baleset, biztonság>>

A magyarok által legszívesebben látogatott dél-európai turisztikai célpontok esetében az egyik legfontosabb tényező a hasmenés, a balesetek, az UVA/UVB sugárzás, a leégés és a tengeri csalánozók csípésének elkerülése. Érdemes palackozott vagy forralt vizet inni és különösen figyelni a fertőtlenítésre. Emellett tanácsos olyan gyógyszereket magunkkal vinni, amelyek segíthetnek a tüneti kezelésben, ha szükséges.

Jellemző, hogy egyre többen utaznak különböző egzotikus nyaralóhelyekre. Ilyen esetekben különösen fontos lehet az előzetes orvosi konzultáció. Az utazók felkészítésével foglalkozó szakemberek naprakész információval rendelkeznek a világ más tájairól jelentett új és régi fertőző betegségekről. Ismerik a védőoltások alkalmazásával kapcsolatos javaslatokat, a nem fertőző betegségek megelőzési módjait. Emellett készülnek az aktuális nemzetközi eseményekre is.
Jelenleg a Brazíliában június 12-én kezdődő Labdarúgó Világbajnokság ad ilyen munkát. Jelentős szervezési feladatot kellett megoldani, hogy folyamatosan biztosítani tudják a sárgaláz elleni védőoltást. A vakcinához ugyanis hónapok óta nehéz hozzáférni, miközben a rendezvény több helyszíne is sárgalázzal érintett területeken található. A szúnyogok által terjesztett Dengue-láz, az étellel-vízzel átvihető kórokozók, a cseppfertőzéssel terjedő vírusos és bakteriális fertőzések megelőzése mellett, a hosszú repülőút kockázatára, az állatharapások elkerülésére és a személyes biztonság fontosságára is felhívják a figyelmet.
2013. óta változott a poliomyelitis (járványos gyermekbénulás) helyzete a világban. Olyan országokban is előfordul a vad vírus, ahol már évek óta nem volt jelen. 10 országban mutatható ki a vírus cirkulációja, melyek közül Izraelbe és Etiópiába rendszeresen szerveznek turista utakat, míg Afganisztánt, Irakot, Kamerunt és Nigériát általában munkavállalás vagy üzleti út kapcsán keresik fel a magyar utazók. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) javaslata alapján, aki gyermekkorában szabályosan több alkalommal kapott gyermekbénulás elleni oltást, annak 12 hónapnál nem régebbi emlékeztető oltással kell rendelkeznie, ha az említett államokba utazik. Ennek hiányában, ha 4 hétnél hosszabb ideig tartózkodik Szíriában, Pakisztánban vagy Kamerunban, az ország elhagyása előtt oltásra kötelezik.
Külföldi utazás előtt további információkért érdemes felkeresni
az Országos Epidemiológiai Központ Nemzetközi Utazás-egészségügyi és Oltóközpontjának honlapját>>
(Országos Epidemiológiai Központ
ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala)
Hozzászólások (0)

Cikkajánló

NSAID NSAID

Mikor alkalmazhatóak a nemszteroid gyulladáscsökkentők, és mikor nem?

Mortons neuroma Mortons neuroma

Egészségtelen lábbelik viselése is okozhatja. Milyen tünetei lehetnek?

COVID-térkép európai nyaralást...

A horvát tengerpart és egyes osztrák tartományok is a sárga zónába kerültek az Európai Betegségvédelmi és Járványvédelmi Központ (ECDC) friss...

Hogyan maradjon fitt repülőgépes...

Amennyiben betart néhány alapvető óvintézkedést repülés előtt, alatt és után, sokkal élvezetesebbé teheti az utazást, és elkerülhet számos, a...

Utazási betegség: Mi okozza?

Az utazási betegség vagy kinetózis egy olyan tünetcsoportot jelöl, amely az egyensúly-érzékelés zavarai miatt alakul ki.

Utazás és fogamzásgátlás

Az utazási lehetőségeink kiszélesedésével napjainkban már bárki számára elérhetővé vált a világ szinte bármely pontja. Szervezetünk azonban...

Utazási betegség: Hogyan lehet...

Az utazási betegség egyes embereknél előfordul, másoknál viszont nem jelentkezik. Mi ennek az oka, és hogyan lehet megelőzni a tüneteket?

Betegségek utazás alatt - Mire...

Sokan választanak távoli országokat úti célként, ilyenkor a többórás utazás kisebb-nagyobb rosszulléteken kívül akár komolyabb problémát is...

Egészségügyi kockázatok a trópusi...

Az éghajlat is szerepet játszik abban, hogy Dél-Amerika trópusi vidéke világszerte vezető az esetleges fertőzések és egészségügyi kockázatok...

Utazás, baleset, biztonság

Csonttörés, bokaficam, gyomorrontás, kórházi kezelés, horribilis számla - egyáltalán nem olyan élmények és fogalmak, amelyeket bárki szívesen...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.