Több mint négyezer szakemberrel nőtt a covidos kapacitásunk

MTI
megjelent:

Több mint négyezer orvost, medikust, rezidenst és ápolónőt készítettünk fel átképzéssel a koronavírus elleni küzdelemre - mondta Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. A miniszter a covidos kapacitások növelése mellett beszélt az újonnan érkezett orosz vakcina jelentette lehetőségekről.

Az egészségügyi dolgozók átképzésével elegendő szakember lesz Magyarországon ahhoz, hogy átjussunk a koronavírus-járvány mostani kritikus időszakán. Persze ennek a feltétele az, hogy a szigorító intézkedéseket betartsuk, és mértéken felül ne terheljük túl az egészségügyi rendszert - mutatott rá a miniszter.

Már tavasszal elindult az a szakmai átképzési program, amely során az egészségügyi dolgozók megismerkedhettek a covidos teendőkkel - emlékeztetett, majd kitért az átképzés részleteire is: a program egyik része a digitális oktatás volt, a másik formája pedig a járványkórházakba való kirendelés, a gyakorlati képzés.

A vakcinafejlesztésekről és az újonnan érkezett orosz oltóanyagról elmondta: számunkra az a lényeges, hogy elérhető közelségbe került, hogy megismerhetjük a vakcina hatásait, hatékonyságát. A vakcinafejlesztés rendkívül kecsegtető és reményteljes, de ezeket a reményeket realizálni is kell. Tudnunk kell, hogy az oltóanyag valóban hatékony, és azt is tudnunk kell, hogy a mellékhatások előfordulása elenyésző.

(MTI)

Ajánlott cikkek a COVID-19-járványról

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.