Dohányzó nők és férfiak - Tanulmány

Medipress
megjelent:

A dohányzás, és a dohányfüst belélegzése a 80-as évek közepe óta 15 százalékkal esett vissza a francia férfiak körében, a nők között viszont ezzel ellentétben emelkedett. Ennek eredményeképpen az Egészségügyi Világszervezet francia MONICA (a szívbetegségek trendje és meghatározói) központja szerint a divergens dohányzási szokások előrevetítik a halálozási ráták változását is.

Becslések szerint a férfiaknál 10-15 százalékkal kevesebben halnak majd meg szívbetegségben, a nőknél viszont 0,1-3,6 százalékkal többen. A francia dohányzási szokások áttekintése után a vizsgálatot végzők így nyilatkoztak: „A férfiak közül sokan éltek e káros szenvedéllyel az elmúlt 60 évben, de ez az arány mára csökkent. A nők csak nemrég kezdtek nagyobb számban füstölésbe”.

Az eredmények, melyek a European Journal of Cardiovascular Prevention and Rehabilitation decemberi számában jelentek meg, a középkorú felnőttek kikérdezéséből születtek (35-64 év közöttiek), Franciaország 3 különböző földrajzi egységéből: a Lille városi közösségből, a keleti Bas-Rhinből és a déli Haute-Garonne-ból.

Hogyan alakultak a dohányzási szokások?

Három időintervallumban végezték a vizsgálatot: 1985-87, 1995-97 és 2005-2007 között, több mint 10 000 ember bevonásával. Mindegyiküket kikérdezték az aktuális és korábbi dohányfogyasztásukról, és hogy mennyit szívtak egy nap, hányszor és hány éves korban próbáltak meg leszokni, szívták-e mások füstjét. A kutatók megjegyezték, hogy a nőknél a dohányzás mértékének növekedése főleg a 90-es évek közepén végzett felmérésből derült ki, különösen a 35-54 éves korcsoportban.

A fiatalabbaknál a 90-es évek közepe és a 2000-es évek közepe között a dohányzás mértéke kissé visszaesett. Amikor az adatokat bevitték a kockázat-előrejelző modellbe, a becsült szívbetegségből eredő halálozás kb. 10 százalékkal volt alacsonyabb a 35-54, és 15 százalékkal az 55-64 éves férfiak körében. A nőknél azonban 4,9 százalékot emelkedett.

Dr. Jean Dallongeville, a Lille-i INSERM Pasztőr Intézet munkatársa az alábbiakat fűzte az eredményekhez: „A férfiak csökkentették a dohányzás mértékét, ami egybevág a szívbetegségek számának visszaesésével. Ezzel ellentétben a nők többet füstölnek, ami a betegségek emelkedését eredményezte. A legutóbbi felmérés szerint 2005-2007-ben a 35-44 éves férfiak harmada, a nők negyede ismerte el, hogy dohányzik, de nem emelkedett azok száma, akik le szeretnének szokni. „Hogy a szívbetegségek kockázati tényezői tovább csökkenjenek, nyomást kell gyakorolni a dohányzásellenes kezdeményezésekre.” – mondta Dr. Dallongeville.

(Medipress)

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Dr. Szabó Roxana belgyógyász szakorvosjelölt

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Varga Dóra

Varga Dóra

Dietetikus

Budapest

Cikkajánló