Mit okozhat egyetlen kézmosás elmulasztása?

MTI
megjelent:

Egyetlen kézmosást elmulasztó orvos, nővér vagy akár technikus is nagy mértékben felelős lehet a kórházi körülmények között kialakuló fertőzések terjedéséért - mutatták ki francia kutatók a napokban.

A francia INSERM egészségügyi kutatóintézet tudósai egy matematikai modell segítségével vizsgálták a fertőzések kórházi körülmények közötti terjedését.

Az Amerikai Tudományos Akadémia hivatalos folyóiratában (Proceedings of the National Academy of Sciences, PNAS) publikált eredmények azt mutatják, hogy egyetlen úgynevezett szuperterjesztő - például egy, a kórházi osztályok között gyakran mozgó radiológus vagy fizikoterapeuta, aki elmulasztja megmosni a kezét - olyan mértékben terjesztheti a fertőzéseket, mintha az összes kórházi dolgozó 23 százaléka mulasztaná el a rendszeres kézmosást.

Hogyan terjed a kór a részlegek között?

Azt is kimutatták, hogy egy, a kórház különböző részlegei között gyakran mozgó dolgozó akár háromszor nagyobb mértékben is felelős lehet a kórok terjesztéséért, mint egy helyhez kötött társa.

Nem járvány, vérmégezés! - Nagy orvosi felfedezések

Semmelweis Ignác kezdte sejteni (amit ma már senki nem vonna kétségbe), hogy egy alapos fertőtlenítős kézmosás megakadályozhatja a gyermekágyas anyák halálát. Igencsak meg kellett küzdenie igaza elismertetéséért.
Nagy orvosi felfedezések>>

A kórházi körülmények között terjedő kórokozók egyik legelterjedtebb fajtája az úgynevezett meticillinnel szemben ellenálló Staphylococcus aureus (MRSA) baktérium, amely világszerte tízezrek halálát okozza évente.

Olyan baktériumokról van szó, amelyek a kórházi körülmények között hozzászoktak az antibiotikumokhoz, így ellenállókká váltak azokkal szemben.

Az idei kémiai Nobel-díj kitüntetettjei sikeresen tárták fel a bakteriális riboszóma szerkezetét, amely révén többek között az MRSA baktériumokkal szemben is hatásos, új antibiotikumok kifejlesztése vált lehetővé.

(MTI)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Osikóczki Orsolya, háziorvos
WEBBeteg - Dr. Horváth Balázs, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Nagy László, infektológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.