A védőoltások valódi biztonsága

szerző: Dr. Pukoli Dániel - WEBBeteg
megjelent:

Az egészségügyi ellátók már régóta szeretnék tisztázni a védőoltások biztonságossága körül kialakult vitákat, és a betegekben felmerülő kérdésekre egyértelmű válaszokat adni. Egy mostanában készült amerikai tanulmány, melynek eredményeit a Gyermekgyógyászati Akadémiai Szövetségek konferenciáján mutatták be, épp ezzel a kérdéssel foglalkozik.

A védőoltások célja, hogy az átlag népesség körében gyakran előforduló és rendkívül fertőző betegségeket megelőzzék. Mivel nagyszámú embercsoport kerül így az oltásokkal kapcsolatba, statisztikailag előfordulhatnak nem várt, akár súlyos események, mellékhatások, amelyek valójában szigorú szabályozás és ellenőrzés alatt állnak. Ennek nyomán minden nem várt eseményt kötelező bejelenteni, függetlenül attól, hogy egyértelmű összefüggés van-e a beadott oltóanyag és az adott esemény között. Ennek kivizsgálása csak ezt követően történik, de ennek az eredménye gyakran nem kerül nyilvánosságra, ezért az oltások valódi biztonságosságával kapcsolatban csak a bejelentések száma nem tükrözi hűen a valóságot.

A beadott oltóanyag és a mellékhatások közötti kapcsolat

Nemrégiben a Gyermekgyógyászati Akadémiai Szövetségek Baltimore-ban megrendezett konferenciáján mutattak be egy átfogó tanulmányt, amely a védőoltások beadása után jelentkező esetleges mellékhatások ok-okozati összefüggéseit értékelte. Ennek során 47 súlyos bejelentett eseményt vettek számba, és a vizsgálatból kiderült, hogy mindösszesen 12 eset volt, amiben valódi kapcsolatot tudtak igazolni a beadott oltóanyag és a mellékhatások között. Ilyen mellékhatások közé tartozott:

  • a súlyos allergiás reakció (anafilaxia),
  • az enyhébb és csak átmeneti ízületi gyulladás és fájdalom,
  • lázgörcs,
  • továbbá a beadás hibájából eredő helyi izomgyulladás.

Külön kiemelendő, hogy bizonyos oltóanyagokat legyengült immunrendszerű betegek nem kaphatnak, és a 12 esetből sajnos előfordult, hogy épp emiatt alakult ki májgyulladás, agyhártya-, agyvelőgyulladás, Guillain-Barré-szindróma, övsömör, immun thrombocytopeniás purpura vagy súlyos fertőzés a bárányhimlő kórokozója által (disszeminált varicella). Utóbbi esetek kellő óvatossággal megelőzhetőek, de így is fontos, hogy ezek szerencsére továbbra is ritka események.

A többi 35 esetben a tanulmány semmilyen ok-okozati összefüggést nem talált a védőoltások és a bejelentett mellékhatások között: ez alapján az influenza elleni oltóanyag nem okoz asztmát vagy felnőttkorban szklerózis multiplexet; a hepatitisz B elleni oltóanyag nem idéz elő hirtelen bölcsőhalált (hirtelen csecsemőhalál szindróma); és egyéb védőoltások sem okoznak cukorbetegséget, megfelelően működő immunrendszerű egyénben májgyulladást, vagy épp autizmust.

A legnépszerűbb elmélet szerint ugyanis a védőoltások autizmust okoznak, ugyanakkor egyre több bizonyíték van, hogy már vakcinálás előtt is észlelhetők a csecsemőn ennek jelei, és tulajdonképpen genetikai hátterű betegségről van szó és nincs ok-okozati összefüggés a védőoltás beadása és autizmus kialakulása között.

De honnan ered ez téves elképzelés valójában?

1998-ban egy színvonalas orvosi szaklapban (The Lancet) jelent meg egy cikk Andrew Wakefield és társai kutatása nyomán, ami a kanyaró, a mumpsz és a rózsahimlő elleni oltást (MMR) összefüggésbe hozta az autizmussal. Ebben a tanulmányban azonban mindösszesen 12 fejlődésében visszamaradt gyermeket vizsgáltak, ami nyilvánvalóan rendkívül alacsony szám a beoltott népességhez képest, és a következtetések is találgatáson alapultak. Mégis egy világszintű mozgalmat indítottak el téves következtetésükkel, ami után sok szülő nem adatta be az oltásokat gyermekeinek. A cikket végül 2010-ben visszavonták és írójától elvették az orvosi tevékenységhez való engedélyét. Ugyanakkor mégis úgy tűnik, túl későn, hiszen eddig a lépésig 12 év telt el, és hiába a számtalan tudományos bizonyíték, a különböző oltásellenes mozgalmaknak hála, világszinten övezi félelem és bizonytalanság a védőoltások szükségszerűségét.

Mindezek eredményeképpen egyre több esetben tör ki világszerte kanyarójárvány. 2015-ben az Amerikai Egyesült Államokban, Kaliforniában akkor vált nyilvánvalóvá a probléma, amikor egy be nem oltott, kanyarós kisgyermek megjelent Disneylandben. Ezt követően csupán két hónap alatt 125 kanyarós esetet jelentettek, és kiderült, hogy jól visszakövethető kapcsolat van az érintett betegek és az első érintett kisgyermek között. Hazai példaként 2018-ban Romániában történt hasonló nyilvánossággal övezett járvány, ami során több, a védőoltásokkal valójában megelőzhető haláleset is bekövetkezett.

Természetesen a kanyaró a védőoltási rendszerek ellenére is létező, elforduló betegség, de ha megfelelő az átoltottság mértéke, izolált esetekről van szó.

Gyakran pont a lényeget nem emelik ki az oltásellenesség hívői, és egy ilyen tény, hogy a védőoltások évente világszinten 6 millió ember halálát előzik meg. Időről időre változhatnak a politikai nézetek és erőviszonyok, mozgalmak jöhetnek és tűnhetnek el, de tisztázni és védeni kell azt a bizonyítékokon alapuló nézetet, hogy a védőoltások biztonságosak és szükség van rájuk.

Tovább Kötelező és ajánlott védőoltások gyermekkorban

Források

Dr. Pukoli DánielForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Pukoli Dániel

Cikkajánló

Kötelező és ajánlott védőoltások gyermekkorban

Dr. Szimuly Bernadett, általános orvos
Védőoltás
A védőoltások az úgynevezett aktív immunizálás eszközei. Ez azt jelenti, hogy az élő, legyengített kórokozót, elölt kórokozót vagy a kórokozó valamely alegységét tartalmazó oltás beadása után a szervezet saját immunválasza hozza létre a védő hatást. Legyünk tisztában a kötelező és a szabadon választott védőoltásokkal.
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.