Diaeuro - Nemzetközi Diabétesz Futsal-bajnokság

Szerző: diabetes.hu

A futballpályán minden játékos egyenlő esélyekkel küzd a győzelemért. A program célja pozitív példát mutatni mindenkinek - elsősorban a cukorbetegséggel élőknek -, hangsúlyozni a tudatos életmód és a hátrányos megkülönböztetés csökkentésének fontosságát.

Ennek szellemében hívta életre az Ukrán Diabetes Szövetség (UDF) a DiaEuro labdarúgó-bajnokságot 2012-ben, az első alkalommal 8 ország csapatai vettek részt. Zadarban, Horvátországban már 12 ország – köztük Magyarország – részvételével került megrendezésre 2013-ban.

Sokan nem tudják, de a szakemberek már 10 százalék fölé teszik a Magyarországon cukorbetegséggel, vagy annak előállapotával élők számát. A DiaEuro olyan jelentőséggel bíró nemzetközi esemény, amely egyesíti a versengést az örömmel és az oktatással. A futball ma már sokkal több mint sport: a pozitív hozzáállás harca a győzelemért, a sikerért.

Magyar csapat

A csapatot a jelentkező cukorbeteg focistákból a szakmai vezetést ellátó Hevesi Tamás pro licenszes edző – aki maga is diabéteszes – állítja minden évben össze.

Az Európa-bajnok magyar csapat – 2013

A Horvátországban debütáló csapat 2013-ban Európa legjobbja lett, a torna legjobb játékosának a hat gólt szerző magyar játékost, Czernai Gábort választották meg. Az Európa-bajnokság részletes krónikája megtalálható weboldalunkon.

A korábbi eredménynek köszönhetően 2014-ben Magyarország Balatonfüreden, szeptember 1–5. között rendezte a cukorbeteg labdarúgó Európa-bajnokságot már 14 ország részvételével, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Magyar Diabetes Társaság szakmai támogatásával. Tavaly a magyar csapat a II. helyen végzett. Részletesen: végeredmény, mérkőzésről mérkőzésre

Magyarország ezüstérmes – 2014

DiaEuro 2015

Folyamatosan várjuk a tehetséges játékosok jelentkezését, hogy a magyar csapat idén is sikeresen szerepelhessen a megmérettetésen. Felső korhatár nincs, az alsó korhatár 18 év, 1-es és 2-es típusú cukorbetegek egyaránt jelentkezhetnek. A csapatok 10 játékosból állnak (5+5 csere), + az edző és az orvos. A csapat tagjainak a részvétel ingyenes, a költségeket a szponzorok fedezik!

Időpont és helyszín

2015. július 19–26., Cluj-Napoca (Kolozsvár), Románia

Jelentkezési határidő: 2015. február 28.

A csapatválogatóra terveink szerint 2015 márciusában kerül sor.

Szervezőbizottság

A Nemzetközi Szervezőbizottság tagjai a korábbi részt vevő országok (Belgium, Bulgária, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Olaszország, Portugália, Románia, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna, Üzbegisztán) delegáltjai. Az eseményt a Nemzetközi Diabétesz Szövetség (International Diabetes Federation) támogatja.

A magyar csapat szervezését a DiaEuro Labdarúgó Sportegyesület végzi a Magyar Diabetes Társaság és a Magyar Labdarúgó Szövetség szakmai támogatásával. A csapat felkészüléséhez fő támogatóként a 77 Elektronika Kft. és a Sanofi nyújt biztos hátteret.

Bővebb információ, kapcsolat

DiaEuro Labdarúgó Sportegyesület
Béki János titkár

Tel.: +36-1-273-2842
E-mail: [email protected]

(diabetes.hu)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Angolkór Angolkór

A kóros D-vitamin-hiány tünetei, kezelése és megelőzése.

Tegyük rendbe a fogalmakat! -...

A szénhidrátháztartás zavarainak több formája is ismert. Több olyan állapot is létezik, ami a diabétesz megelőző állapotának számít, viszont...

A 10 leggyakoribb sérülés a...

A futball kontakt sportág, melyben nagy a sérülések veszélye. Különösen a lábak érintettek. Az izmok, szalagok és csontok sérülései...

Miért lesz a focistáknak O-lába?

Sok focista ismert az O-lábáról. Egy tanulmány szerint a tehetséges focistáknál már 12 éves korban kifelé hajlik a térd. Ennek több oka is van.

Sportsérülések a futballban

A rendszeres sportolás számos sérülés kockázatával jár, amelyek azonban többnyire megelőzhetőek. Vannak általánosan jellemző sportsérülések...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.