Étkezés és szklerózis multiplex - Van összefüggés?

MTI
megjelent:

A szklerózis multiplex súlyos, ideggyógyászati betegség, melynek oka még nem ismert, ezért érthető, hogy a szakorvosok minden úton igyekeznek a kórokozó tényezőket tisztázni. Egy nemzetközi vizsgálat során a korszerű élelmiszeripar néhány terméke gyanúba került a betegséggel kapcsolatban.

A szklerózis multiplex főleg a nőket támadja meg. A mozgás, a járás fokozatosan romlik, aminek oka, hogy az idegrostok borítása, szigetelése megy tönkre. A károsodás magyarázatát világszerte speciális osztályok kutatják, de egyelőre ez nem tisztázott.

Amikor a szervezet önmaga ellen fordul

A szklerózis multiplex a központi idegrendszer autoimmun eredetű, krónikus, gyulladásos megbetegedése. Elsősorban a fiatal felnőtteket (a 20-40 éves korosztályt), ezen belül is főként (akár 70 százalékban) a nőket sújtja. Az immunvédekezés hibája nyomán az idegsejtek nyúlványának védőburka sérül, emiatt az ingerület-átvitel lelassul, majd egyeseknél teljesen gátlódik.
Amikor a szervezet önmaga ellen fordul>>

Egy új vizsgálat során az Európai Unió hét tagországában nézték meg, hogy a forgalomban lévő, iparilag előállított élelmiszerek és a betegség előfordulási gyakorisága között van-e valamilyen összefüggés.

Klaus Lauer és nemzetközi munkacsoportja kutatásának eredményeit az Európai Ideggyógyászati Társaság 20. kongresszusán, Berlinben ismertette.

A kutatók megállapították, hogy ritkábban fordult elő a szklerózis multiplex azokban az országokban, ahol sok halkonzervet és makarónit, spagettit állítottak elő.

Étkezés és szklerózis multiplex - Van összefüggés?

Nem volt összefüggés az ideggyógyászati betegség és a forgalomban lévő élelmiszerek között a növényi olajok és zsírok, a vaj és sajt, a tartósított tej, a konzervált zöldségek, gyümölcsök, sütemények, kakaópor, fagylalt vagy a dohánytermékek, sőt a dohányzás esetében sem. A szakemberek azt találták viszont, hogy több beteg ott fordult elő azokban az országokban, ahol margarinból, konzervált hústermékekből, kolbászból, lekvárból, csokoládéárúból, édességekből és sörből több volt forgalomban.

"Ezek az adatok nem jelzik, hogy a betegség és az élelmiszeripar gyártmányai között ok-okozati összefüggés lenne, de azt igen, hogy ez nem lehetetlen és ezért további gondos vizsgálatokra van szükség" - mondotta Lauer. "Az ilyen tanulmányok nem az egyént vizsgálják, hanem nagy csoportokat, ezért nem lehet így semmiféle közvetlen kapcsolatot kimutatni. Sok emberre vonatkozó tanulmányokra van szükség, annak vizsgálatára, hogy a gyanús ételek nagy mennyiségben történő fogyasztása megelőzte-e a betegség megjelenését, illetve és van-e különbség ezen esetek és azok között, amikor ugyanazon ennivalókat nem ették hasonló gyakorisággal, mégis megbetegedtek" - tette hozzá.

(MTI)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.