Deus(non) iudicat...

A Lány ütött először.

Péntek este volt. A háború látszólag elcsendesedett, a fehér zászló ott lobogott mindkettőjük kezében.Óvatosan közelítettek egymáshoz....mindketten elmondták, hogy szeretik a másikat, és mindketten máshogy akarták szeretni a másikat, mint ahogy az szerette volna.

A Lány csendesen jegyezte meg, szinte maga elé motyogta csak: Azért az rosszul esett, hogy albérletet kerestél...hisz ez az otthonod...Ám ezt már csak gondolni tudta, mert repültek rá a válogatott szitkok.A Lány értetlenül nézett maga elé, tehetetlenül hajtogatta: Pszt, kicsit csendesebben, kérlek!Kölyök a másik szobában van...ám a párjából dőltek a durva szidalmak.

Egy mondat után valami elpattant a Lány fejében.Kongtak a szavak zsibbadt agyában...

"De mi bajod velem?..."

"Az, hogy megszülettél, és élsz, te k..."

Először csak cd-ket dobált.Aztán ütött...már nem emlékezett semmire, nem törődött semmivel...az összes fájdalma benne volt a kezében, a két és fél év hazugságai, a megcsalások, a füllentések, a légvárak, a mocskolódások, a kurvaanyázások-az,hogy ő mindig a másik mellett állt, mindenhogy, és nem kapta vissza...a szex nélküli hetek, ahogy vágyódva nézte alvó párját, nyúlánk testét, valamit, amivel örömöt szerezhetett volna neki, ami nem került volna semmibe, amitől NŐnek, kívánatos nőnek érezte volna magát...a másik kezében rejlő, elmaradt simogatások, becézések...

Akkor tért magához valamennyire, amikor  selymes szálak csusszantak a markába, párja fényes-hollófekete hajából.

Úristen, mit tettem-gondolta.

A szomszéd lány szaladt át a zajra, ő választotta szét őket.Ordított vele."Nem szeret, hát nem érted?Fogd már föl végre, nem szeret!Engedd el!..."

"De én szeretem!...Szeretem..."

Tehetetlenül rázkódott a sírástól.Íme, itt él majd egy éve egy idegennel,akiről fél éve megismert barátok többet tudnak, mint ő.Itt él valakivel, aki semmibe nézi.Miért lenne ő rosszabb bárkinél is...hisz mindent megtett ezért a kapcsolatért, túl sokat is.Persze, hogy ő is hibázott.A féltékenységével szétrombolta amúgy is labilis kapcsolatuk ingatag alapjait...talán nem kellett volna annyira ragaszkodni sem...

Aztán elképesztő gyorsasággal zajlottak dolgok.Már semmire nem emlékezett, csak arra, hogy idegen lépcsőházba ment be a sajátjuk helyett.

Forgott vele a világ...talán az utolsó martini nem kellett volna...hát ismét lement azon a lépcsőn, ami a hazugságok világába vitte...Haverok ölelték meg, vagy inkább csak ismerősök."Hát te itt?..."csodálkoztak.Egy lány félrehúzta."El ne mondd Balázsnak, hogy Donát évek óta csalja..."A Lány gyomra forogni kezdett.Épp azelőtt találkozott Balázs haverjával, aki büszkén dicsekedett vele, hogy Donáttal már hat boldog, hosszú éve vannak együtt...

Arra ébredt, hogy a párja simogatja."Rosszul vagy, kicsim?"

-Sírtam, nagyon sírtam miattad...-dadogta boldogan.Alig jöttek ki a szavak.Rosszul volt.

Hárman mosdatták, sós vizet itattak vele, fogták a fejét, ahogy öklendezett.

-Én nem tudtam, hogy ilyen állapotban van...-suttogta rémülten a haverja, akivel a Klubba lement.

Hajnal négy óra volt már, amikor nagy nehezen magához tért.

-Aludjunk, jó?-mondta a párja fáradt-fásultan.-Itt vagyok, melletted vagyok. Nincs semmi baj.

Egymás kezét fogva aludtak el.Végre, gondolta a Lány boldogan.Eladta a lelkét, de...

De meddig?

Deus(non) iudicat...

Az nem az én feladatom, gondolta, aztán keserves-boldogtalan mély álomba merült.