A gyermekáldás egy pár számára talán a legcsodálatosabb ajándék. Ám van, akiknek ez nem adataik meg, s ilyenkor a természetes úttól eltérő eljárásokat kell választani. Ha egy házaspárnál minimum egy éves rendszeres házasélet (heti 2-3 alkalom) során sem jön létre terhesség, célszerű szakemberhez fordulni.
A házaspárok egyre később szánják rá magukat a gyerekvállalásra, az életkor, amikor a nők első gyermeküket szülik, kitolódott a 30-as éveik elejére. Amikorra azonban mindent megteremtettünk az érkező babának, hogy a legjobbat tudjuk adni annak, aki a legfontosabb, a természet furcsa játékával kell szembesülnünk: az életkor előrehaladtával ugyanis a fertilitás, vagyis a nemzőképesség drasztikusan csökken.
A meddő házaspárok zömében a nő 35 év feletti, lombikbébi kezelésre pedig 40 év felett jelentkezik a legtöbb nő – a nőgyógyász tapasztalatai szerint. Persze, nem csak az életkor lehet az, ami miatt a pároknak a gyermekáldás elmaradásával kell számolniuk. A párkapcsolat (legyen az házasság vagy együttélés) meddőségéről akkor beszélhetünk, hogy ha rendszeres nemi élet ellenére sem sikerül egy éven belül a fogantatás.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
A lombikbébi-program jó, de nem az elsődleges megoldás ilyen esetben. Ahhoz ugyanis, hogy valaki mesterséges megtermékenyítésben vehessen részt, számos, azt megelőző kezelésen és próbálkozáson kell részt vennie, a törvényi szabályozásnak megfelelően.
|
| A meddő párkapcsolatok 40 százalékában a hölgyeknél, 40 százalékban pedig a férfiaknál van probléma. A maradék 20 százalék egy nehezen felderíthető terület, amelyben közös okokat keresünk. Ilyen ok lehet például, hogy a nő „allergiás” párja spermájára és szervezete antitesteket termel ellene. Lehet, hogy más partnerrel már rég teherbe esett volna, de az aktuálissal erre nincs lehetősége – magyarázta dr. Hadnagy János, a Siófoki Városi Kórház osztályvezető főorvosa, hozzátéve: ha egy éven belül nem történik meg a fogantatás, érdemes lehet felkeresni a nőgyógyászt. |
Legelőször azt szoktuk javasolni, hogy egy andrológus a férfit, illetve annak spermáját vizsgálja meg, ez ugyanis egy viszonylag egyszerű és gyors eljárás, mellyel kizárható a férfi meddősége – mondta a nőgyógyász. Egészséges spermáról akkor beszélhetünk, ha 1 milliliter ejakulátumban minimum 20 millió spermium található.
A férfi kivizsgálásával egy időben megkezdődhet a nő vizsgálata is – ez azonban egy sokkal hosszabb és sokkal kellemetlenebb folyamat, mint az urak esetében. Két dolgot kell tisztázni: hogy funkcionális, vagy anatómiai oka van-e a meddőségnek – folytatta Hadnagy János.
Az anatómiai okok között említjük például a veleszületett fejlődési rendellenességeket, és ide tartozik a petevezetők elzáródása is, amely a leggyakoribb meddőségi ok. Ezek a problémák általában műtéttel, egynapos sebészeti beavatkozásokkal orvosolhatók.
A meddőség funkcionális okának a hormonrendszerbeli hibákat említjük. Amennyiben a női szervezet valamilyen hormonális okból nem képes petesejt termelésére, a petefészek működésének gyógyszeres serkentésére, stimulációjára van szükség. A petesejtek éretté válásával mesterségesen váltják ki a tüszőrepedést is – ez az ovuláció indukció. A fogantatás ebben az esetben természetes úton történik, vagyis a pár együttlétére van szükség hozzá. Ha a hímivarsejt megtermékenyíti a petét, az embrió beágyazódást további gyógyszeres kezeléssel, vagyis sárgatest hormonokkal segítik elő.
Az ovuláció-indukció az állami intézményekben, nőgyógyászati szakrendelőkben, meddőségi ambulanciákon keresztül is elérhető.
Amennyiben a hormonális kezelés nem hozott megfelelő eredményt, és továbbra is elmarad a gyermekáldás, a következő lépés az inszemináció, vagyis a méhen belüli mesterséges megtermékenyítés. A természetes úton kinyert spermát sterilizálják, és speciális feldolgozáson megy keresztül. A spermamintából eltávolítják az ondófolyadékot és más anyagokat, az egészséges és jól mozgó spermiumok pedig tápfolyadékba kerülnek.
A tüszőrepedés idején az orvos katéter segítségével bejuttatja ezt a „koncentrátumot” a méh üregébe. Tulajdonképpen a pénisz helyett dolgozik, s ezáltal a spermiumok kikerülik a méhnyakban lévő méhnyaknyákot is, amely képes akár megállítani is a spermiumokat – magyarázta dr. Hadnagy János.
A módszer tulajdonképpen a természetes teherbeesés optimalizálására szolgál, nem avatkozik be durván a természet folyamataiba. A babánál a fejlődési rendellenesség valószínűsége a hagyományos teherbeesésével azonos, a kezelés sikeressége pedig 12-15 százalékos. A jelenlegi minisztériumi protokoll 3-6 eljárást ír elő (életkortól függően), de általában a 3. - 4. eljárás sikeres.
Sikertelen beavatkozás esetén nincs várakozási idő a következő próbálkozásig, az előfeltétel mindössze az, hogy a petefészek és a még megfelelő állapotban legyen.
|
| Sokak életében néhány hónap alatt megérkezik az a „kis csoda”, amire manapság egyre több párnak akár éveket is várnia kell. A meddőség a párok kb. 15 százalékát érinti, de sajnos napjainkban egyre többen és egyre fiatalabb korban szembesülnek azzal a ténnyel, hogy nem jön a baba! Meddőség - A lombikbébi kezelés.>> |
A petesejtek izgatása, majd az inszemináció sikertelensége után gondolkodhatnak a párok a lombikbébi-eljárás megindításán. Ez jelenleg Magyarországon csak magánintézményekben vehető igénybe, a jogszabályok pedig pontosan rögzítik azt is, hogy mely esetekben jár a TB-támogatás, vagyis ki jogosult lombikbébi kezelésre.
A társadalombiztosító maximum öt beavatkozást finanszíroz (költségekkel addig is számolni kell, a gyógyszereknek ugyanis, bár támogatottak, áruk van) és csak abban az esetben, ha az orvosilag indokolt, a nőnek van érvényes TAJ-kártyája, az eljárás előtt pedig voltak inszeminációs próbálkozások.
Az öt beavatkozás után lehetőség van további próbálkozásra is, de csak térítés ellenében. Jelenleg 10-12 intézet is foglalkozik mesterséges megtermékenyítéssel Magyarországon. Nagy eredményességi különbségek ezen intézetek között nincsenek, s a kollégák ugyanolyan eredménnyel dolgoznak, mint Európa bármely más országának orvosai. Mesterséges megtermékenyítésért külföldre utazni tehát fölösleges, az eljárás itthon is uniós színvonalú. 100 beavatkozásból 30-35 baba születik – mondta a nőgyógyász főorvos.
Lombikbébi kezelésen a szervezeten kívüli megtermékenyítés (in vitro fertilizáció - IVF) különböző formáit értjük, melyek során a spermiumok és a petesejt „randevúja”, így a petesejt megtermékenyülése is a szervezeten kívül, laboratóriumban történik.
A megtermékenyítés bonyolult és több lépcsőből áll:
• Először a nő hormontartalmú készítményeket kap, melyekkel elérjük, hogy a szokásos egy petesejt/hónap helyett petefészke több, megtermékenyítésre alkalmas petesejtet termeljen. Ezt hívjuk multiplex-ovulációnak – magyarázta Hadnagy János.
• Az így nyert 4-10 petesejtet a stimuláció végén kinyerik. A tüszőleszívás altatásban vagy anélkül is végezhető (a páciens kérése szerint) és egy kisebb műtétnek felel meg. Általában 10-15 percig tart, majd az altatásból felébredve a páciens haza is mehet.
• A munka ez után ugyanis a laboratóriumban folytatódik. A petesejt megtermékenyítése hasonlít a természetben is lejátszódó folyamathoz: a petesejtre 200-300 ezer hímivarsejtet cseppentenek. DE lehetőség van a spermiumokat a petesejt citoplazmájába is juttatni egy üvegkapilláris segítségével.
• A megtermékenyült petesejtek, vagyis az embriók eztán 2-5 napig a laboratóriumban maradnak, amíg el nem érik a 16 vagy 32 sejtes állapotot – folytatta a szakértő.
• Az embrió ekkor már alkalmas a méhbe való beültetésre, ami nagyban hasonlít az inszeminációhoz. Az embriókat kevés tápfolyadékkal egy katéterbe szívják fel, majd a méh üregébe vezetve befecskendezik. Az eredményesség érdekében soha nem egy embriót ültetnek vissza az orvosok, hanem többet, hogy az eredményességet növeljék, s legyen olyan embrió, amelyik megtapad a méhnyálkahártyában. A visszaültetés kb. 1-2 perces minimális kényelmetlenséggel járó eljárás, ami után a nő pár óra múlva általában távozhat.
• Három hétig feltétlen nyugalom, és ha lehetséges otthoni pihenés javasolt, ez ugyanis a legkritikusabb időszak. A megtapadást hormontartalmú gyógyszerekkel is segítik.
• 21 nappal ez embriók visszaültetése után ultrahangvizsgálattal már látható a korai petezsák, mely jelzi a terhesség bekövetkeztét.
• Az 6-7. héttől, ha ezt egyéb körülmény nem indokolja, a „sima” terhesgondozás elegendő a kismamának, a lombikbébi-centrumok ugyanis szüléssel már nem foglalkoznak, csak az oda vezető úttal.
Sikertelen beültetés esetén a társadalombiztosítás a finanszírozást 90 naponta teszi lehetővé. Amennyiben a páciens saját költségén kívánja elvégeztetni az eljárást, ilyen megkötés nincs. Az eljárást a szakma 3-6 alkalommal javasolja az életkortól, illetve társbetegségektől függően.
|
| Lehetőség van petesejt-donációra is, ám ennek még szigorúbb feltételei vannak, mint a spermadonációnak. Reprodukciós eljárás céljából történő női ivarsejt-adományozás esetén csak az ajánlhat fel petesejtet, aki a befogadó nő: • közeli hozzátartozója vagy,
|
Abban az esetben, hogy ha a babát akaró párnak a férfi, vagy a nő hibájából nincs lehetősége saját embrió visszaültetésére, még mindig bízhatnak a spermium-, vagy az embrióadományozásban. A spermabankokból anonim módon lehet ismeretlen donortól spermához jutni. A donor bizonyos tulajdonságainak megismerésére van lehetőség, de másra nem. Erre akkor van szükség, ha a férfi hímivarsejtjei nem alkalmasak a megtermékenyítésre.
Lehetséges az embrió-adományozás is. Amikor a petesejteket a lombikbébi eljárás során leszívják, majd megtermékenyítik, nem az összest ültetik be. A többi embriót általában lefagyasztják, ha pedig sikeres volt a többi embrió beültetése, a házaspár (vagy élettársak) fel is ajánlhatják azt más nehéz sorsú pároknak.
Az adományozás céljából felajánlott embrió legfeljebb 5 évig tárolható, de ez az időtartam egy alkalommal, további 5 évvel meghosszabbítható. A fel nem használt embrió a határidő letelte előtt nem semmisíthető meg, csak abban az esetben, ha az embrió károsodott. Az embrió sorsáról az embriót létrehozó házastársak (élettársak) közösen rendelkeznek. A fagyasztási eljárásokat az OEP nem fizeti az Intézeteknek. Minden intézetnek más a gyakorlata ezzel kapcsolatban.
Ha megtörtént a beágyazódás, és eltelt az első 6-7 hét, annak ellenére, hogy különösebb terhesgondozásra nincs szükség, a lombikbébi eljárás által létrejött terhesség mégis különbözik a spontán terhességektől:
• Többszörös öröm - Ikerterhesség kockázata: Mesterséges megtermékenyítés esetén számolni kell az iker, illetve általában véve a többesterhesség kockázatával. A nemzetközi irodalom szerint az esetek 25-35 százalékában lehetséges a többesterhesség.
• Genetikai problémák: Mivel a meddő pároknál eleve nagyobb valószínűségű a genetikai rendellenesség, ezen pároknál a kockázat is magasabb, hogy a baba is valamilyen betegséggel fog majd küzdeni. Magának az eljárásnak is van kockázata genetikai szempontból, azonban a szakirodalom jelenlegi állása nem tudja pontosan megállapítani, hogy ez mekkora, s a kezelés során használt gyógyszerek gyártói sem tudják ezt pontosan behatárolni, így kizárni sem lehet őket.
• Stressz: Míg a természetes úton bekövetkezett fogantatást, és gyermekvárást a nők többsége természetes folyamatnak érzékeli, addig erre a lombikbébi eljáráson átesett nőknek a kivizsgálások, gyógyszeres kezelések, műtétek és egyéb beavatkozások miatt lehetőségük sincs.
(WEBBeteg – Kósa Boda Veronika újságíró)
Egészség? Betegség?
Nézze meg a WEBBetegen!
WEBBeteg.hu
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintéseGyakori kérdések Terhesség, gyermekágy témában:
Menstruálhatok terhesség alatt? Mehetek-e gyógyfürdőbe terhesen? Ikreim lesznek?