A naponta füvezők egészségügyi rizikói

KamaszPanasz
megjelent:

Azok közül, akik valaha is kipróbálták a marihuánát, 9 százalék függő lesz. Bár ez a szám csak töredéke az alkoholfüggők számának, a marihuána hatásai sokkal inkább veszélyesek, mint az alkoholé, dohányé vagy más illegális drogoké.

A világon élő 15 és 64 évesek közül minden huszonötödik használt már marihuánát – ez nagyon magas arány, talán ennek is köszönhető, hogy az elmúlt 10 évben rengetegen kutatták a marihuána hatásait.

A marihuánát szívók, – a tiniket is beleértve – főleg azok, akik naponta vagy majdnem minden nap szívnak, vannak kitéve a legnagyobb egészségügyi rizikóknak egy új, ausztráliai kutatás alapján.

Ez attól is függhet, hogy hogyan használják a marihuánát – ez pedig világszerte változó. Az elmúlt évtizedben rengeteget változtak a trendek, országtól és régiótól függően. Az egyes országokban stabilizálódott vagy csökkent a fogyasztók száma, az ország fejlettségétől függően.

A függőség több dokumentum által bizonyítottan fokozta a gépjármű-balesetek kockázatát, ráadásul a nem rég füvező tizenéveseknél sokkal gyakrabban lépnek fel pszichózisok” – nyilatkozta a kutatás vezetője.

Kockázatok

  • 9% a valaha is marihuánát használó emberek közül függővé válik – ám ennél sokkal nagyobb a kockázat a tini években, minden hatodik tinédzser függővé válhat. Viszont a használók 10%-a naponta, 20-30%-a hetente használ majd marihuánát.
  • Marihuána hatása alatt vezetni tizenötször veszélyesebb, mint részegen.
  • A krónikus hörghurut sokkal gyakrabban jelentkezik a marihuánát szívók között, mint általában bárki másnál. Emellett sokkal gyakrabban köhögnek, zihálnak.
  • A kutatók összefüggést találtak a marihuána-fogyasztás illetve a különböző rákok kialakulása között.
  • A marihuána befolyásolja a szívverés gyorsaságát, így sokkal nagyobb az esélye a szívrohamnak marihuána szívása után.
  • A rendszeres marihuána-fogyasztók – főleg a fiatalok – sokkal nagyobb eséllyel próbálnak ki nehéz drogokat is, mint például a heroin vagy a kokain.
  • A rendszeres marihuána-fogyasztók gyakran küzdenek emlékezet-kieséssel, tanulás problémákkal, ám a kutatások nem bizonyították még be, hogy a marihuána abbahagyása mellett megszűnnek-e ezek a tünetek.
  • Aki 18 éves kora előtt használ marihuánát, az később több mint kétszeres eséllyel lehet skizofrén egy svéd kutatás szerint.
  • A 15 éves kor előtti marihuána-fogyasztást összekapcsolják az iskolából való kimaradásokkal, bár nem tudták pontosan megmagyarázni a jelenséget. Egy valami biztos: a gyenge iskolai teljesítmény sarkallhat marihuána fogyasztására, amitől még rosszabbak lesznek a jegyeid!
  • A terhesség alatti marihuána-fogyasztást összekapcsolják a kis súlyú bébikkel, illetve egyéb születési rendellenességekkel.

Kamaszokra veszélyesebb

Kutatások szerint egyes emberek sokkal inkább szenvednek a marihuána egészségügyi hatásaitól – ők a 18 év alatti fiatalok, illetve az egyéb betegségektől vagy más kondícióban lévő emberek (kardiovaszkuláris betegségek, terhes személyek, mentálisan sérültek).

Ez az új kutatás nem sokat változtatott az eddigi tudásunkon, főleg azt emelnénk ki, amit a kutatás vezetője nyilatkozott. „Azok a tinédzserek, akik 13 és 15 éves koruk között kezdenek el füvezni, sokkal több problémának teszik ki magukat. Nem csak az egészségüket veszélyeztetik, sokkal gyengébb lesz a teljesítményük az iskolában és több esetben ki is maradnak onnan.”

(KamaszPanasz.hu)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Nagy Attila, fordító
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.