Alvászavar: betegség jele is lehet

MTI
megjelent:

Nemzetközi becslések szerint a fejlett országokban a lakosság mintegy 30 százalékát érinthetik a különböző alvásbetegségek és hasonló az arány Magyarországon is - hangzott el az alvás világnapja (World Sleep Day) alkalmával rendezett budapesti sajtótájékoztatón, ahol alváskutatók, orvosok és közlekedési szakemberek szóltak a témáról más és más megközelítésből.

Az Országos Alvásfelmérés a közelmúltban indult és azt a célt szolgálja, hogy a benne résztvevők képet kapjanak az alvásszokásokról. A vállalatok, intézmények dolgozói - köztük az Országos Mentőszolgálat alkalmazottai - körében végzett felmérések első tapasztalata: rosszul alszunk - hangzott el a tájékoztatón.

Az idén először csatlakoztak a magyarok a nemzetközi világnap eseményeihez, amelyet mindig a tavaszi napéjegyenlőség időpontjához kötnek.

Tudta?

Átlagos élettartamot alapul véve kiszámolható, hogy életünk egyharmadát átalusszuk.

A fejlett országokban - így Magyarországon is - az életminőség változásának következtében kevesebbet és rosszabbul alszunk - mondta Szakács Zoltán, a Magyar Alvástársaság főtitkára. Ma egyre inkább jellemző a túlhajszoltság, a stressz, a növekvő zaj és az egyre ingergazdagabb környezet. Márpedig a kialvatlanság életveszélyes: a hazai közúti balesetek 10 százaléka a fáradtság illetve elalvás miatt történik, a halálos baleseteknél ez az arány közel 20 százalékos.

Az altató szedéséről

Az altató gyógyszert a lefekvés előtt kell bevenni, egyszerre 1, maximum 2 tablettát, kúraszerűen legfeljebb 3 hétig. A BDZ-k izomrelaxans hatása miatt alvási apnoe-ban szenvedő (pl.erősen horkoló) betegek esetében, és rossz légzésfunkciók esetén is óvatosnak kell lenni az alkalmazásukkal. Hazánkban gyakori az alkoholizmus, így különösen hangsúlyozzuk, hogy az alkoholos állapotban potencírozó hatásuk miatt az altatók és nyugtatók kerülendők, a súlyos és kiszámíthatatlan együtthatásuk miatt.

A közlekedési hatóság és néhány megyei rendőrkapitányság - legutóbb a Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság közreműködésével - végez olyan kampányokat, amelyek az ilyen balesetek megelőzésére hívják fel a figyelmet. Csete Ágnes, a Pest megyei rendőrkapitányság munkatársa a sajtótájékoztatón bemutatott egy olyan kis egyszerű eszközt, amely menet közben figyelmeztetheti a sofőrt, ha elalszik.

Alvászavar és balesetek

A hivatásos sofőrök számára ez még inkább fontosabb lehet. Az is elhangzott a tájékoztatón, hogy több, komfortos kamionparkolóra lenne szükség. Az Európai Unió célja, hogy 2000 és 2010 között a közúti balesetek halálos áldozatainak száma - ma évi 40.000 - a felére csökkenjen. Az EU 27 tagállamában évente összesen 1,4 millió közlekedési baleset történik.

Az okozott kár 200 milliárd euró, amely az EU nemzeti bruttó termelésének 2 százaléka. Magyarországon 2015-ig ugyancsak 50 százalékkal kell csökkenteni a személyi sérüléses balesetek és halálos áldozatok számát. A kormány 2007 végén átfogó intézkedéscsomagot bocsátott ki a közlekedésbiztonság javítására - hangzott el a tájékoztatón.

Az alvászavar betegség, vagy betegségek tünetei is lehet

Az alvászavar lehet betegség és valamilyen betegségnek a tünete is. Több mint 100, alvással kapcsolatos betegség ismert napjainkban, amelyek között legismertebb a horkolás. A légzészavarral, légzéskihagyással járó horkolás - amelynek súlyosabb formáit fontos lenne mindenkinek kezeltetni - a legtöbbször szoros kapcsolatban van az elhízással, a cukorbetegséggel, a szív- és vérkeringési panaszokkal.

Sok súlyos betegség - vagy éppen a halál - alvás közben éri az embert, főleg hajnalban, mint az érelzáródások, ritmuspanaszok, érkatasztrófák jelentős része. Az alvászavarban szenvedők nagy része azonban nem megy orvoshoz, háziorvosának sem említi, ha nem tud aludni.

Számosan a narkolepsziával sem fordulnak orvoshoz - ez az a fajta betegség, amikor rövid időre, váratlanul, nappal is elalszik a beteg. Ez nemcsak kínos és kellemetlen lehet, de bizonyos élethelyzetekben életveszélyes is - mondta az MTI munkatársának Várszegi Mária, a szegedi alvásközpont főorvosa. Magyarországon körülbelül 2000 ember szenved narkolepsziában, de csak 110 embert kezelnek vele.

Magyarországon ma 7 állami intézményben foglalkoznak térítésmentesen az alvásbetegségek diagnosztizálásával és gyógyításával. Elbírnák azt is, ha többen fordulnának hozzájuk, de sok beteg még a háziorvosának sem említi meg, ha csak álom marad számára a hosszú, pihentető alvás.

(MTI)

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.