Az UV-sugárzás káros hatásai

Dr. Gál Mónika
szerző: Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász - WEBBeteg
frissítve:

Sokan szeretik a napozást, a kellemes melegben történő napfürdőzést. Azonban a napsugárzásnak lehetnek kellemetlen mellékhatásai is. Fontos, hogy mindig legyünk felkészültek és elővigyázatosak, mert a leégés mellett akár súlyosabb következményei is lehetnek egy kellemes strandolásnak.

A napfény egy elektromágneses energia, melyet a nap és a többi csillag bocsát ki, ezért helyesebb a kozmikus sugárzás elnevezés. A napfénynek csak egy meghatározott, 100 és 400 nanométer közé eső, hullámtartománya az UV (ultraviola) sugárzás, mely a szemnek láthatatlan. Az UV-sugárzást szokás tovább bontani UV-C, UV-B és UV-A sugártartományokra.

Az UV-sugárzás élő szervezetre kifejtett hatása

  • Az UV-C sugarak normál esetben elnyelődnek az atmoszférában és az ózonrétegben, azonban az elvékonyodott ózonréteg területén elérheti a földfelszínt. Ezeken a helyeken számolni kell biológiai hatásaival, mely a bőr gyulladását, késői pigmentálódását, a bőr felső rétegének megvastagodását okozhatja, illetve erősen irritálja a szemet.
  • Az UV-B képes kiváltani az UV-C fent említett hatásait, emellett felelős a fény okozta rákképződést okozó hatásokért (carcinogenezis), valamint a fény immunrendszert gátló hatásaiért (fotoimmunoszuppresszió). Ez a tartomány kell azonban a D-vitamin szintéziséhez is. A természetes napfénynek mindössze 1/15-öd része UV-B.
  • Az UV-A sugarak 500-1000-szeres intenzitással vannak jelen. A legfontosabb biológiai hatásai a bőr azonnali barnulása, a meglévő pigment tartalom sötétedése. Az UV-A szintén bőrpírt, gyulladást kelt (erythema), de ellentétben az UV-B-vel ez csak több nap után jelentkezik. Szintén van rákkeltő hatása.

Ezen sugarak a bőrben és a szemben nyelődnek el, ott fejtik ki hatásaikat, mely hatások lehetnek azonnali vagy késői megjelenésűek.

Minden bőrtípusra másképp hat

Az azonnali reakciók toxikus, azaz direkt károsodáson alapulnak általában, ilyen az akut napégés vagy a fototoxikus reakciók. Utóbbi esetekben valamilyen fényérzékenyítő hatású anyag kerül a bőrre vagy a beteg által szedett valamelyik gyógyszer fokozza a bőr fényérzékenységét. Ezen korai reakciók kialakulásának mértéke nagyban függ attól, hogy az egyén melyik bőrtípusba sorolható.

Sok esetben az azonnali fény okozta reakciók hátterében allergia vagy túlérzékenység áll. Vannak, akiknél csalánkiütések jelentkeznek a napfény hatására (urticaria solare), vagy valamely bőrre, illetve bőrbe került anyaggal szembeni allergia a fénynek kitett helyeken ekcémás tüneteket okoz (fotokontakt allergia).

Meg kell említeni a korai reakciók között az örökölt enzimzavaron alapuló porfíriákat is, melyek tüneteként apró hólyagok, sebek alakulnak ki a beteg bőrén.

A fény késői, krónikus hatásai közül a bőr idő előtti öregedése, pigmentfoltok képződése, a különböző bőrrákok (basalioma, spinalioma, melanoma) képződése a legjelentősebb. A bőr elrákosodásának, daganatok kialakulásának (carcinogenezis) alapja a fény okozta maradandó DNS- és RNS-károsodás, az ún. mutációk kialakulása a sejtmagban.

Mindezek mellett sok meglévő bőrbetegséget ronthat a fényhatás. Ezek például egyes autoimmun betegségek vagy a rosacea (apró hajszálerek az orron és az orr környékén).

UV-sugarakat kibocsáthatnak mesterséges, terápiás célzattal kifejlesztett UV-lámpák is például a pikkelysömör kezelésében. Ezek alkalmazásakor az UV-B és UV-A tartomány szárító, hámlasztó, antibakteriális, antivirális, immunszuppresszív stb. hatásait használjuk ki.

Fontos tudni!

Sokan elfelejtik, hogy egy ködös, felhős napon is le lehet égni. Az ultraibolya sugárzás körülbelül 90 százaléka átjut a felhőkön. Az ultraibolya sugárzás visszatükröződik a hóról, a jégről, a homokról, a vízről, így ezek is ugyan olyan súlyosan le tudják égetni a bőrt, mint a napfény.

Megfelelő védelem

Az azonnali, még inkább a fentebb említett késői hatások kivédése miatt igen fontos a megfelelő fényvédelem, különösen az érzékenyebb, fehér bőrűeken, illetve a gyerekeken.

A védekezés lehet mechanikai, azaz megfelelő ruházat, kalap, UV-szűrős napszemüveg viselése. Emellett igen nagy választékban hozzáférhetőek a különböző fényvédőkrémek. Ezeken SPF (Sun Protective Factor) jelölés után álló szám jelzi a fényvédő faktor számát UV-B tartományban, valamint egy + jel, hogy UV-A tartományban is véd. A ma kapható fényvédőkön 50-es faktorszám jelzi a legmagasabb védőfaktort (ennél magasabb szám feltüntetése ma már nem engedélyezett a gyártók számára).

A bőrtípusok osztályozása

Bőrtípus Bőrszín Napfény hatására adott válasz
1. típus Halvány, világos bőr Mindig leég, sosem barnul
2. típus Világos bőr Könnyen leég, minimálisan barnul
3. típus Világos bőr Minimálisan ég le, lassan barnul
4. típus Enyhén barna vagy kreol bőr Minimálisan ég le, könnyen barnul
5. típus Barna bőr Ritkán ég le, könnyen és mélyen barnul
6. típus Sötétbarna vagy fekete Ritkán ég le, mindig lebarnul és nagyon pigmentált

A legjobb készítményeket a nagy fotostabilitás, a vízállóság, nagy tapadóképesség miatt elegendő naponta egyszer alkalmazni. Rendelkezésre állnak kozmetikailag jól tolerálható, emellett irritáló és allergizáló hatóanyagoktól mentes, gyakran színezett, alapozóként is funkcionáló készítmények.

Mivel az ember az élete folyamán begyűjtött fényerősség akár 80 százalékát is 18 éves kora előtt kapja, valamint amiatt, hogy a gyermekek bőre vékonyabb, a dinamikus növekedési állapot miatt érzékenyebb, rájuk még fokozottabban figyeljünk. A fényvédelmet minden életkorban kezdjük el már tavasszal. Akinél pedig megváltozott, felerősödött fényérzékenység tapasztalható, jelentkezzen szakorvosnál ennek kivizsgálása céljából.

Tovább Bőrvédelem piciknek - Milyen fényvédő készítményt válasszunk csecsemőknek, kisgyerekeknek?

Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász

Cikkajánló

Fogantatás előtt
Fogantatás előtt

Életmódváltásra is szükség lehet.

Hát- és derékfájás
Hát- és derékfájás

Mire utalhat, ha reggel tapasztalja?

WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Papp Júlia, szemész
WEBBeteg - Dr. Balogh Andrea, gyermekgyógyász
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.