Az Alzheimer-kór, az időskori elbutulás kockázata - és a korai jelentkezés esélye - lényegesen magasabb azoknál, akiknek mindkét szülőjük is ebben a betegségben szenvedett - állapította meg egy amerikai tanulmány.
A kutatók 111 olyan családot vizsgáltak, amelyben mindkét szülőnél diagnosztizálták az alzheimer-kórt. Azt találták, hogy a felnőtt utódok 22,6 százalékánál jelentkezett a betegség, amelynek előfordulása a teljes lakosságban 6-13 százalék. A valóságban az arány még ennél is rosszabb lehet, mert a vizsgált családokban a nem beteg utódok, csaknem 80 százaléka, még 70 év alatti volt, márpedig az alzheimer kockázata a kor előrehaladtával nő.
Az adatok szerint nem volt gyakoribb azoknál, akiknek nem a szüleik, hanem csak távolabbi rokonaik szenvedtek ugyanebben a betegségben.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
Kapcsolódó cikkek |
Viszont szembetűnően hamarabb jelentkezik azoknál, akiknél a szülők is alzheimeresek, különösen akkor, ha több nemzedékben is előfordult már ez a betegség.
Azoknál, akiknek csak a szüleik alzheimeresek, a betegség átlagosan 72 éves korban jelentkezik. Ha az egyik oldalon a nagyszülőknél is előfordult az alzheimer, akkor a betegség már átlagosan 60 éves korban kezdődik. Ha pedig mindkét oldalon voltak a nagyszülők között is, akkor már 57 évesen mutatkozik meg az időskori agyi degeneráció.
(FH)
Egészség? Betegség?
Nézze meg a WEBBetegen!
Az orvosi mezoterápia helyreállítja bőrünk feszességét és segít a sejtmegújító anyagokat...
Robottechnika Svédországból, a legprecízebb fogpótlásért: Procera szkenner. (x)
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések Demencia témában:
Depresszió és demencia - Ennyi gyógyszert? Agyi probléma?