Mi leheta baj?

Tisztelt Dr. úr! Azzal a problémával fordulok önhöz, hogy körülbelűl 1 hete vásároltam egy péksüteményt, (túrós táska) és az első falat lenyelése után éreztem, hogy valami a torkomon maradt. Elkeztem öklendezni, aztán éreztem, hogy az a valami nagy nehezen lement, de azóta is olyan érzést érzek a baloldali mandulám helyén, mintha valami bökné, mintha még mindíg lenne ott lenne egy darab valami. Voltam háziorvosnál, és ő azt mondta, hogy a garatban nem lát semmit, ha pedíg a légcsőbe lenne akkor annak komolyabb tünetei lennének. Ő azt gondolja, hogy inkább savfelmaródás lehet, refluxos vagyok, és már voltak ehhez hasonló tüneteim. Csak azt szeretném kihez fordulhatnék még ezzel a panasszal, és hogy ez, mennyire lehet veszélyes, mert én pánikbeteg is vagyok, és rögtön hajlamos vagyok bepánikolni, hogy megfogok fulladni, mert sokszor még a torkom is elszorul emiatt. Nagyon köszönöm a válaszát

Dr. Árki Ildikó válasza idegentest érzés témában

Tisztelt Kérdező! Fül-orr-gégészeti vizsgálat szükséges a garat alsó részének, gégének megítélése miatt. Reflux betegség is járhat hasonló érzéssel, a tüneteket a pánikbetegség fokozza. A pánikbetegségét kezelni kellene gyógyszeres és/vagy pszichoterápiás eszközökkel. Tünetmentességet kívánok.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. október 19.

Kérdések és válaszok: Szorongás, pánikbetegség

Lehetséges elváltozás a torokban!
Üdvözlöm Doktor Úr! Az lenne a kérdésem, hogy kb 2 hónapja olyan érzésem van a torkomban bal oldalt a mandulám körül vagy lentebb, mint amikor a pattogatott...
Frontin, remegés, függőség?
T. Doktornő! Évek óta generalizált szorongás és agórafóbia betegségem van. Több hangulatjavítót kipróbáltam már. Az utóbbi évben azt tapasztalom, hogy az...
Szorongás, hangulatváltozások télen,...
Kedves Doktornő! Egy 19 éves egyetemista lány vagyok, és azt szeretném kérdezni, hogy mi lehet az oka annak, hogy minden télen már két éve (pontosabban...
Szorongás vagy szervi probléma?
Kedves Doktor Nő! A segítségét szeretném kérni. Többször írtam már, sajnos nem járok sikerrel. A kálváriám több, mint 2 hónapja kezdődött. Erős fejfájásom...
Nem látom az élet értelmét. Szorongok
Tisztelt doktor nő! Szorongok egyfolytában, ezért már nem aludtam majdnem 2 hete. Az a problémám, hogy nem látom miért lenne érdemes élnem (nem igazán...
Féltékenység, szorongás
Tisztelt Doktornő! Boldog párkapcsolatban élek, 7 hónapos terhes vagyok első babával. Alapból is vannak/voltak szoromgásaim, de a kapcsolatomat illetően...