Szívritmuszava, mint fogyókúra gátló

Tisztelt Cím! Diplomás felnőtt nő vagyok, akinek valszeg segítségre van szüksége. Szívritmuszavart diagnosztizáltak nálam. Elmondták, hogy az egyik szívbillentyűm rosszul zár, emiatt visszafelé áramlik a vér. Ha minden igaz I. stádiumban vagyok. Elmondták, hogy hagyjam el azt, ami kiváltja a szívritmuszavart. 172 cm. magas vagyok, és 90 kg. vagyok. Soha nem voltam ennyi súlyú, ugyanis a szívritmuszavart csak és kizárólag a fogyókúra váltja ki, és soha nem érzem ezen kívül. Orvos által beállított diéta mellett is kórházba kerülök. Ilyenkor VES-eket produkálok, és emiatt azt mondják az orvosok, hogy bestresszelek a fogyókúra alatt., De ennyiben meg is állt a tanácsadás. Legutoljára kértem beutalót a Belgyógyászatra, hogy valahogy le tudjak legalább 5-10 kg. fogyni, de erre azt mondta a házi orvosom, hogy nincs szükség rá, mert ugyanazt fogják mondani. Be kell tartani a fogyókúrát. Így nem is gondolkoztam én sem a beutalón, hiszen ott valszeg a fogyókúrával fognak foglalkozni, nem a szívritmuszavarommal. Kb. 2 éve diagnosztizálták a fentieket nálam, és ezután híztam meg, mindig csinos voltam -mert a diéta betartása nem okozott soha gondot, csak a kialakult szívritmuszavar után. Azóta, ha fogyókúrázom mindig bekerülök a kórházba, és akkor a kórházból nem engednek haza, olyan aktív:) lesz a szívritmuszavarom, így hát már nem tudom, hogy mit csináljak. Szval az lenne a kérdésem, hogy a fenti ok miatt forduljak pszichiáterhez, vagy kihez? Szükségem van-e az obes szakrendelésre, esetleg dietetikusra? Fogyókúra alatt csak egyszerűen erős nyugtatókat szedjek, ha igen milyet? Így végszóként annyit, hogy most egy másfél hete megint elkezdtem fogyókúrázni, és úgy, hogy az első pillanattól kezdve szedtem Sedatif PC, repültem a boldogságtól, hogy egy hétig tarthattam a diétát, de kb. másfél hét múlva elkezdődött megint a szívritmuszavar, de nem olyan mértékben, hogy orvoshoz forduljak. Emiatt megint leálltam. Várom válaszulkat

Dr. Molnár Dóra válasza szívritmus témában

Kedves Kérdező! Mivel nem tudom, hogy milyen fogyókúrát szokott tartani, elképzelhető, hogy a testsúlycsökkenéshez társuló stresszhez valamilyen hiányállapot is hozzájárul- főként, ha hígabb a széklete, vagy lényegesen több a vizelete- esetleg recept nélkül kapható magnéziumot és kis adag káliumot is tartalmazó készítmény szedése javíthatna az előforduló ritmuszavarokon. A kiegyensúlyozott, csökkentett energiatartalmú táplálkozás mellett a rendszeres testmozgás is segíthet a megfelelő testsúly elérésében. A megfelelően kivitelezett testedzésnek kifejezett szív és érrendszerei védő hatása is van. Dietetikus személyre szabott tanácsadása hasznos lehet. Sok sikert, és jobbulást kívánok! Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra, kardiológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. július 14.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Pulzus
Kedves Dr Nő Segitseget szeretnem kerni evente jarok kardiologiara mivel cukros vagyok 5eve szeretem karban tartani a szervezetem. Mindig ritmis zavar miatt...
Gyógyszer szedése
Kedves Doktor Úr/ Doktornő! Avval kérdéssel fordulok önökhöz, elvoltam az házi orvosomnál szívtáji panaszaimal, megnézte az EKG-t, és Betaloc 25-mg-ramos...
Szív "lelassulása"
Egészséges ha "lelassul" a szívem felállásnál? Úgy kell érteni, hogy ha hirtelen állok fel valahonnan akkor egy jó 5-10 másodpercig lassan és erősen üt. (40...
Mi okozhatja?
Kedves Doktornő. Már egy hónaja normális pulzus mellett is kihagy a szívem. Úgy érzem egy kicsit összehúzza a torkom és az orrom. 2002-ben Trachycardiát és a...
Szívritmus
Tisztelt Doktornő/Úr! 28 éves férfi vagyok. 21 éves koromban Hypertonia-t diagnosztizáltak nálam, és azóta szedek Pritor-t. Kezdetben 40mg/nap, majd - kb. 4...
Szívbeteg?
Tisztelt Doktornő! Kisfiam 8 éves, és egy hete heves szívdobogásra panaszkodik.nyugalmi állapotban főleg este érződik, a pulzusa ilyenkor normális. Elvittem...