Átadhattam e a partneremnek fertőzést, aminek tünetei rajtam nem jelentkeztek?

Üdvözlöm! Két hete együtt voltam a párommal análisan (gumióvszer nélkül). Aztán kb. rá egy hétre szeretkeztünk a "hagyományos módon", és utána pár nappal az ő nemi szerve elkezdett viszketni, apró pöttyök jelentek meg rajta. Urológus szerint gombás fertőzés, kapott rá gyógyszet, kenőcsöt. Rajtam semmiféle változás nincs eddig, nem fáj, nem viszket stb. Persze azóta nem szeretkeztünk. A kérdésem az, hogy lehet e, hogy az anális közösülés alatt elkapott vmi fertőzést, amit utána átadott a hüvelyembe, csak rajtam nem jött ki? Mert neki konkrétan nem az anális után, hanem a vaginális után jelentkeztek a tünetek. Vagy a másik lehetőség, hogy nálam van vmi gond a hüvelyemben, ami tünetmentes, és nincs köze az análishoz. Bejelentkeztem nőgyógyászhoz, addig is kezelem a nemi szervem intim lemosóval (Saforelle), de a vizsgálatig szeretnék lehetséges infókat szerezni. Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Törő Bálint válasza analis közösülés témában

Tisztelt Kérdező! Nem érdemes találgatni, hogy a partnerjének honnan keletkezett a hímvesszőjén a fertőzés. Akár melyik félen jelentkezik a tünet, alapszabály mindkettő egy időben történő kezelése. Amennyiben a partnerének valóban gombás fertőzése van, úgy Önt is gomba ellenes szerrel kell kezelni! Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. szeptember 13.

Kérdések és válaszok: Szexuális élet

Elszakadt fitymafék
Tisztelt Doktor úr! A párommal együttlét közben elszakadt a fitymafékem.Éreztem egy erős fájdalmat. Eléggé intenzív volt a vérzésem, de viszonylag rövid ideig...
Véraláfutás a péniszen
Tisztelt Doktor Úr. Kb. 1 hónapja el kezdtem használni a Rhino Gold krémet. Teljesen jól működik, bár régebben nem hittem az ilyen dolgokban. A hossza kb. 2...
Férfi partner kezelése hüvelygomba...
Tisztelt Doktor Úr, Szeretném kikérni a véleményét a következőben, ugyan tudom Ön nem nőgyógyász, de urológusként a párom szemszögéből talán jobban tud...
Sexuális vágy hiánya...
Tisztelt Dr. Szabó Zsuzsanna. Van egy elég friss kapcsolatom párommal, ami kb most tart a 3. hónapnál, nagyszerűen elindult, elég jól működő kémiával,...
Fityma fék szakadás
Tisztelt Dr. Úr! Hétvégén sajnos Fityma fék szakadásom volt . Nagyon vérzett, de sikerült elállítani a vérzést, A történtek óta merevedési zavarainak vannak...
Az élet Hpv-vel
Tisztelt Doktorúr! 8 éve diagnosztizáltak hpv 16-os típussal. S a mai napig a vírus nem hagyta el a szervezetem Kédésem arra vonatkozna, miként lehet élni...