Az élet Hpv-vel

Tisztelt Doktorúr! 8 éve diagnosztizáltak hpv 16-os típussal. S a mai napig a vírus nem hagyta el a szervezetem Kédésem arra vonatkozna, miként lehet élni normális elletve társas életet hpv-vel. Szemolcseim nincsenek, voltak, de azoktól megstabadultam, tehst tuneteim nincsenek. Nem rég hámelvaltozást állapítottak meg nálam, és kezelés veszi valószínűleg kezdetét, de a saját állapotom kevésbé izgat. Olyan kérdést steretnék feltenni, amire megosztó, eltérő válaszokst kaptam ezidáig orvosoktól, illetve internetes felületen is rengeteg különböző megoldást láttam a választ illetően. Szeretném megkérdezni, ez a hpv 16, illetve a hpv maga, stemölcsök, egyéb tünetek nélkül terjed-e sima kézfogással, érintéssel, arcra adott puszival illetve hagyományos csòkkal. Legutòbb egy orvostòl azt a választ kaptam, hogy igen, sima érintéssel is terjed. Nem tudom ezek után, miképp találkozzam érintkezzem a családommal, barátokkal, emberekkel. Az elmùlt 8 évben kismilliò embert megérintettem, megpusziltam, párkapcsolatom is volt, tehát csòkoltam is, illetve nemi aktusban is vokt részem nyilván ebben a 8 évben, de a partnert tájékoztattam. Nem tudom higyan éljek ezek után, ga emberekhez egyáltalán nem érhetek, korabban egy orvos sem mondta, hogy mostantòl izolálnom kell magam. Én teljesen össze vagyok törve. Egyetlen hobbym a néptánc, ahol ugye érinteni kell egymást. S már táncolni sem merek elmenni olyan oánikot keltett bennem a legutòbbi orvoslátogatásom a legutòbbi szűrés alkalmával. Nincs garancia, hogy a vírus valaha is elhagyja a testem, 29 éves koromtòl bennem van, most vagyok 37. S eddig csak rosszabbodás történt. Én nem tudom ezek után, hogyan lehet élni egy érintésmentes életet, hiszen nem szeretnék senkit veszélybe sodorni azzal, hogy megérintem, megpuszilom. Nem tudom kifejezni a pánikom mélységét. Így is az elmùlt években számtalan embert érintettem, nem olvastam, nem hallottam sehol, sőt irvosok sem mkndtak ilyesmit a szűrések alkalmakor, nem tájékoztattak ily mòdon, hogy ha hpv-m van, akkor senkit többé nem érinthetek, nem puszilhatok. Kérem, írja le a kérdésemhez, problémámhoz fűzendő gondolatait! Soha nem kértem még tanácsot internetes felületen, nagyon remélem, hogy mindaz, amit megosztottam védve marad Nagyon köszönöm előre is!

Dr. Petróczi István válasza HPV témában

Kedves Kérdező!

a HPV fertőzést nehéz leküzdeni.

Nekem volt betegem, aki a negyedik gyógyszer kurzus után lett csak negatív, de olyan is, aki magától meggyógyult.

Én az évenkénti kezelés ismétlést tartom szükségesnek.

Sajnos, ennyit tudok segíteni.

Üdvözlettel:

Petróczi dr.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2023. március 21.

Kérdések és válaszok: Szexuális élet

Érthetetlen citológia
Tisztelt Nőgyógyász! Megkaptam a citológiai leletemet, amin a következő dolgok vannak beixelve: Kenet értékelése: NEGATÍV Reaktív és reparatív jelek:...
Hpv fertőzés során, hogyen lehet...
Kedves doktor úr, HPVt diagnosztizáltak nálam le, három héttel ezelőtt, valószínűleg a páromnál is jelen van. Két héttel ezelőtt megkaptam a HPV elleni...
Hpv teszteredménnyel kapcsolatos kérdés
Tisztelt Doktorúr! Szemölcs panaszokkal fordultam orvoshoz, hpv 6,11 pozitív tesztem volt körülbelül egy évvel ezelőtt. A szemölcsöket fagyasztották illetve...
Irritált hüvely bemenet
Kedves Doktor úr! 39 éves nő vagyok, 4 terhességen vagyok túl, van egy 5 és egy 3 éves lányom. 2021-ben voltam még terhes a harmadik gyermekemmel, akit...
Hpv diagnosztika
Hpv 68 eredményt kaptam juniusba akkor a citologia eredményem negatív lett, de aktív magok egy lezajlott gyulladást mutatnak 3 hónap múlva ismét citologia...
HPV Otthoni kezelése
Kedves István 2018ban egy partnerem után hpv-s lettem, amit le is szedettem és utána is kezeltem, amikor kellett, az orvos által felírt szerrel. Egészen...