Szexuális "súrlódások" egy kapcsolatban. Hogyan oldható meg?

Tisztelt Doktornő/úr! 10 éve vagyok ebben a párkapcsolatban. Egymásnak szinte mindenben elsők voltunk. Első szerelem, első szex, tapasztalatok, együtt érettségiztünk, együtt diplomáztunk más más szakon, most is mindketten tanulunk is és dolgozunk is. Egy fél éve együtt is élünk. Egyforma az érdeklődésí körünk is. Szóval alapjában véve nincs gond a kapcsolatunkkal. Míg el nem jön az este. Ugyanis és szinte mindig "elvárnám" a napi 1 szeretkezést, neki meg ez sok. Kiemelném azt is, hogy a szexben igazából nincsenek tabuk, anál, orál, maszti, minden megtörténik. Mondjuk van amit ő kevésbe szeret és szinte kérni kell, vagy rávezetni, de van amikor ő kezdeményez. De minden megtörténik. De ez a napi egy ez szinte folyamatos vita és/vagy veszekedés témája. Amikor mellém fekszik és megívánom. Szeretem őt is és a testét is, szeretek vele szeretkezni. Ő is mindezt elmondja, de azt mondja, hogy neki a napi egy az sok. Én próbáltam már engedni hogy legyen minden másnap akkor az sem felelt meg mert az is sok volt, és hogy ő nem tud csak úgy. Én próbálom megérteni, hogy ő másképp működik, de egyszerűen nem tudom azt teljesíteni hogy heti egyszer legyen, tegyük fel. Annyit beszélgettünk már erről hogy eldöntöttük hogy szakember segítségét kérjük. Hogy kinek van "igaza"? Vagy bűn napi egyszer akarni szeretnkezni az élettársammal. Neki meg mért nehéz erre ráhangolódni, vagy csak megtenni, mert amikor már elkezdjük akkor úgy is el kezdi élvezni. üdv

Kovács Piroska válasza sexualitás témában

Kedvesem,

Amire gondolni lehetne az a szexuális étvágy különbözősége. Azonban mintha azt sugallná a levele, hogy ez korábban nem volt probléma Önöknél. Akkor marad az a 10 év, ami tompíthatja a romantikát és a vágyat... Illetve körbejárni, hogy mi az, ami miatt nehéz társának a ráhangolódás pl. fáradtság, munka, amit nem tud félretenni stb? Amit mégis tenni lehet, hogy több időt hagy a ráhangolódásra, és megpróbálja újra és újra meghódítani..

Üdvözlettel: Kovács Piroska

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2012. december 04., 16:16; Megválaszolva: 2012. december 09., 15:04
Kérdések és válaszok: Szexuális élet
Parkapcsolati problema
Jonapot Doktorno! 30 eves ferfi vagyok, alakuloban van egy kapcsolatom mar Januar ota ismerem a lanyt o 26 eves. Sajnos sokat dolgozik, igy ritkan tudunk...
Herpesz fertőzés
Tisztelt Doktor úr. A párom orális szexben részesített, ami kb 15-25 másodpercig tartott csak, mert rádöbbentünk (sajnos előtte a vágy hevében...
Mikorra várható a menstruációm?
Tisztelt Doktor Úr! 27 éves nő vagyok. Most kezdtem el január 3.-án(a menstruàcióm 5.napján) szedni először a Lindynette 75/20 mg fogamzásgátlót....
Szükséges -e esemény utáni...
Tisztelt Doktor Úr! Tavaly augusztus 21.-én kezdtem el újra fogamzásgátló tablettát szedni (Dienille), majd egy év elteltével, ez év augusztusában...
Fogamzásgátló tabletta
Üdvözlöm. Páromnak a YASMINELLE filmtablettát írta fel a szakorvos, 22 éves, menstruáció utolsó napján kezdte el szedni, utoljára kb. 1 éve...