Alacsony vérnyomás és hirtelen rosszullét

Kedves Doktornő! A barátom nevében írok. Nagyon alacsony a vérnyomása, 80-90/40-50. A szíve környékén szokott szurkálást érzni és nagyon gyakran (főleg sportolás közben) ájulás kerülgeti, felemelkedni csak óvatosan mer, csillagokat lát. A szeme környékén is gyakran tapasztalható rángás. 2-3 alaklommal fordult elő, hogy lekonyult a pénisze, mert annyira elkezdett szédülni. Arra gondoltam, hogy a pénisze által felvett vérmennyiség túl nagy teher volt az életfontosságú szerveknek, de ez szinte hihetetlen. Ekkor gondoltam arra, hogy talán vérszegény, de annak külső jele nem mutatkozik. Ínye, belső szemhéja szép piros. Egy egészéges, fital, 20 éves srác, arányosan izmos. Gyakran sportol, a fitnessz a hobbija, főként súlyokkal dolgozik, kardiózni csak bemelegítésnek szokott. Fogyaszt proteint, tribulus terrestris-t (ez egy természetes alapú hormonsegítő készítmény), néha multivitamint, és néha sylimarine-t (flavonoid komplex). Hormont nem szed! Rendesen eszik és iszik, mindkettőt bőségesen. Nem fogyaszt alkoholt, kávét, és teljesen tiszta drogoktól. Koffein egyébként van a proteinben, amit sport előtt szokott inni. Ment háziorvoshoz, és az orvos azt mondja, hogy ezek nem igazi panaszok, ezekkel nem tudja továbbküldni kivizsgálásra, de ez nem normális, hogy folyton ájuldozik. Az orrnyálkahártyáját azt visszavágták neki egyszer, mert nagyon megszaporodott neki, és elzárta a léutakat. Azóta elvileg megint szükséges lenne, de nem meri vállalni, mert az előzőnél felnyílt a sebe, és annyi vért vesztett, hogy majdnem belehalt. Kappott akkor egy csomó vért, aztán helyrejött (elvileg), de ez már kb 1, 5 éve volt., Hogy pontosan mióta áll fenn ez a vérnyomás probléma nem tudom, de elég régóta, az biztos. Mi lehet ennek az állapotnak az oka? Mi tévők legyünk? Figyelmét és válaszát köszönöm! Kamilla

Dr. Molnár Dóra válasza ájulás témában

Kedves Kérdező, a tünetek tényleg ijesztőek, vérvétel javasolt - ion- meghatározás, pajzsmirigy funkció és vérkép, máj- és vesefunkció - és kardiológiai kivizsgálás is indokolt lehet, amennyiben a laboratóriumi leletekben nincs érdemi eltérés. Jobbulást kívánok! Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. szeptember 18.

Kérdések és válaszok: Sport és egészség

Ájulás gyermekkorban
Tisztelt Orvos Kisfiam ovódáskora óta évente egyszer elájult.ilyenkor kékes lett a szája. Előtte dáradtságot érez és fejfájást majd elájul. Ájulás után 3-4...
Ájulás. Fóbia? Szívbetegség? Valami...
Üdv! Rengeteg orvosnál, kórházban jártunk, de konkrét választ senki se tudott adni, volt olyan orvos aki aztmondta, hogy ez súlyos betegség lehet volt aki...
Szédülés, zsibbadás, ájulás
Tisztelt Doktornő! 16 éves, középiskolás lányom tapasztalt mostanában szájzsibbadást, kézzsibbadást. Ma "ájulásszerű" rosszulléte volt: felállt az asztaltól,...
Vérnyomás ingadozás
Tisztelt Doktor úr/Doktornő! Olyan problémával állok szemben, hogy a vérnyomásom nagyon ingadozó. Egyszer nagyon magas, majd pár perc múlva megmérve hirtelen...
Veszélyes a mesterséges ájulás?
Van egy módszer, amivel mesterségesen el lehet ájulni. Ez veszélyes? A módszer: 1: legugolni hiperveniálni (gyorsan lélegezni ki-be.) 2. 30 másodperc után fel...
Ha valaki nem eszik, és kórházba...
Jó estét! Szeretnék érdeklődni, hogy picit tisztábban lássam a dolgokat. Egy barátomat nagy lelki stressz érte., Depressziós lett, napokig nem evett és nem...