Rekeszsérv gyógyítható?

Tisztelt Doktor Úr! Három hónapja állapítottak meg nálam rekszsérvet, refluxot és a "hozzá tartozó" nyálkahártyagyulladást, azóta szedek Lansoptol 30 mg kapszulát. A változatos gyomor illetve mellkasi panaszaim azóta hol elmúlnak, hol visszatérnek, mennyi ideig kell még szednem a gyógyszert, illetve létezik-e más alternatív terápia vagy esetleg gyógyszert kellene váltanom, mert azt hallottam, hogy nem mindenkinek egyformán hatnak a klf. protonpumpa gátlók? Másik kérdésem, hogy probiotikum szedhető-e az említett gyógyszer mellett, illetve lehet-e pozitív hatása? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Bor László válasza rekeszsérv témában

Tisztelt Uram! Örvendetes, hogy panaszával szakorvoshoz fordult. A rekeszsérv mai ismereteink szerint inkább következménye, mint oka a reflux betegségnek. Panaszait a nyelőcsövén jelentkező ártalmak, mint pl. a nyálkahártya gyulladás és a gyomor egy részletének mellkasba történő betüremkedése együttesen okozhatják. A probiotikumok olyan élőlényeket tartalmazó tápcsatornára ható készítmények, melyek a bél flóra működését előnyösen befolyásolják. Az alkalmazott baktériumok az egészséges bél flóra alkotórészei is, viszont arányuk a gyomor-nyombél szakaszban, a savas és epés hatás miatt alacsony. Igen elterjedtek, bár pontos hatás mechanizmusuk, betegségre szabott javallatuk és adagolásuk nem kellően ismert. Rutin szerű használatuk során súlyos mellékhatások is jelentkezhetnek, mert pl. az immun rendszert kedvezőtlenül is befolyásolhatják. Alkalmazásuk inkább a belek gyulladásos megbetegedéseiben, antibiotikum szedéséhez kapcsolódó hasmenésben, alkoholos-és nem alkoholos eredetű májbetegségben jön szóba. A tápcsatorna felső szakaszának vonatkozásában pl. a Helicobacter Pylori baktérium antibiotikumos kezelésével kapcsolatosan említi a szakirodalom, átfogó klinikai tanulmányok jelenleg nem állnak rendelkezésre. A hatékony savcsökkentő kezelésnek vannak protonpumpa gátló dózis függő- és minőségi vonatkozásai is, ezek megfelelő alkalmazásával a sav okozta panaszok-akár hosszabb távon is- többnyire jól befolyásolhatók. Gyógyszeres kezeléssel azonban maga a reflux és a rekeszsérv nem oldható meg. Ezek adekvát kezelése indokolt esetben a reflux gátló műtét és a vele egy ülésben végzett rekesz sérv laparoszkópos helyreállítása. A reflux betegség összetett probléma, pontos kórismézésében rendkívül fontos szerepe van a Tápcsatorna Funkcionális Diagnosztikájának, melynek során nagy pontossággal meghatározható a gyógyszeres-vagy sebészi kezelés javallata.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Figyelem! A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes - különösen a terápiára vonatkozó - tanácsok az orvostudomány fejlődése következtében napjainkra túlhaladottá válhattak.
Kérdés: 2011. április 27., 19:52; Megválaszolva: 2011. május 02., 09:24

Kérdések és válaszok: Reflux és gyomorfekély

Gyomorfájdalomra, rekeszizomsérvre...
Előre is köszönöm a válaszát!
Rekeszizom sérv
Üdvözlöm! 1995-ben rekeszizom sérvet állapítottak meg nálam, elég nagyot a bal rekesz alattit, 2011-ig nem is okozott nagyobb panaszokat, de 2011...
Rekeszsérv
Tisztelt Doktornő/Úr! Több, mint 20 éve asztmás vagyok. Februárban kerestem fel a tüdőgyógyászt, hogy nagyon gyakori a köhögésem. Foster helyett Seretide 250...
Rekeszsérv műtéti megoldása?
érdemes-e műtéte vállalni annak ellenére, hogy nem javasolja az orvos, pedig nekem rengeteg panaszt okoz, főleg munka közben (hajolás, mozgások stb)
Rekeszizomsérv
Már évek óta szenvedek reflux betegségben. Most a legutóbbi gyomortükrözésen kisalmányi rekeszizomsérvet állapitottak meg. A tükrözésre azért volt szükség...