Rosszindulatú mellrák

Tisztelt Doktornő! Néhány napja már kérdeztem radiológus orvostól itt, mert mammográfiát érintő kérdésem volt. A jelenlegi kérdéseim egy része is lehet, hogy ebbe a témakörbe tartozik, de onkológiai kérdések is. Azóta sajnos rosszindulatú emlődaganat igazolódott citológiai vizsgálattal és az emlőrákkal kapcsolatban lenne néhány kérdésem: Ha a mammográfia lelet azt írja, hogy külső-felső negyedben egy-egy 6mm-es v.s. intramammaris nyirokcsomó látható változatlanul - ha jól sejtem, ez azt jelenti, hogy már az előző mammográfiás felvételen is látszott. Elővettük az előző (két évvel ezelőtti) leletet, ahol nincs szó ezekről a nyirokcsomókról. Lehet ez azért pl. mert említésre sem méltó? (Pl. létezik, hogy a jelenlegi mammográfián a doktornő megnézve a korábbi DVD felvételt látta mindkét oldalon ezt a nyirokcsomót, de a korábbi leletező nem tartotta fontosnak ezt megjegyezni?) Vagy miért került bele a jelenlegi leletbe, hogy "változatlanul"? Mindezt azért kérdezem, mert a jobb emlőben retrommillarisan 6 cm mélységben egy 8 mm-es lágyrészgóc citológiai eredménye: C-5, invazív jellegű, nuclear grade 2 emlődaganat Ha jól tudom, fontos a prognózisnál, hogy van-e nyirokcsomó érintettség. Lehet-e pl. ez a lelet szerinti "6mm-es intramammaris nyirokcsomó" - amit "változatlannak" írtak - már egy áttét? Ha ez lenne az őrszem nyirokcsomó, és a jelenlegi leleten mind a fizikális-, mind a mammográfiás- és az ultrahang vizsgálat "negatív axillákat" ír, akkor az őrszemből nem terjedt tovább a hónalji nyirokcsomókra? Ugyanez igaz a távolabb lévő kulcscsont nyirokcsomójára? (Tehát ha már a hónaljban nem láttak kóros változást, akkor valószínűsíthető, hogy a kulcscsontnál sincs?) Ez a jobb oldali 6mm-es intramammaris nyirokcsomó egyenlő a daganatos oldali emlő mély nyirokcsomójával? (azt olvastam, hogy ha már a daganatos áttét az azonos oldali mély nyirokcsomóban megtalálható, akkor ez "N"3, ami nagyon rossz prognózisú.) A daganat áttétképzési hajlamát milyen anyagokból lehet megtudni a citológiában? Látható ez már egy aspirációs citológiai leleten, vagy meg kell várni a műtét utáni eredményt? Kérem szíves tájékoztatását! Üdvözlettel,

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Baki Márta válasza hónalji nyirokcsomó, őrszem nyirokcsomó, cytológiai vizsgálat témában

Tisztelt Asszonyom!

Levelében az elkészült mammográfiai és citológiai leletet nem írta le, csak azok kiragadott részleteit. Ennek alapján csak feltételes magyarázat lehetséges: A mammográfia egy 8 mm-es gócot írt le az emlőbimbó mögött (retromamilláris) , amiből vékonytű biopszia történt. Ez nagy valószínűséggel rosszindulatú, amire a „C-5” meghatározás utal. Ezen kívül az emlő külső-felső negyedében, egyértelműen az emlő állományától nem különíthetően egy 6 mm-es – talán ultrahangos vizsgálat alapján megállapított szerkezet alapján – nyirokcsomót mutattak ki. A „v.s.” jelölés a latin „versus” rövidítése. Ennek jelentése: ellenben, ellentétben,stb… A leletben feltételezhetően azért fogalmazott így a mammografiát végző orvos, hogy az emlő külső-felső területében már nyirokcsomó jelenléte feltételezhető. A nyirokcsomó ezen elhelyezkedése szokatlan, de előfordulhat. Az „intramammalis” megjelölés is erre utal, hogy az emlőben nyirokcsomó szerkezetre utaló göb (terime) látható, amely nem jelent önmagában véve rosszindulatú elváltozást.

A levelében említett kulcscsont körüli eltéréseket nem tudom értelmezni, erre vonatkozóan az Ön által kiragadott mammográfiás lelet részletekben nem találtam utalást. Egy rutinszerűen végzett mammográfia, amelyet ultrahangos vizsgálattal egészítenek ki, nem terjed ki a kulcscsont körüli területre.

Az őrszem nyirokcsomót az emlő műtét során találják meg: Általában a műtét előtti napon adott izotóp és a műtét napján adott festék együttes megjelenését vizsgálják és először csak ezt a nyirokcsomót távolítják el a műtét során. Abban az esetben, ha ebben daganatot találnak egy gyorsan elvégezhető szövettani vizsgálatkor (fagyasztásos metszet) , akkor távolítják el a többi hónaljban lévő nyirokcsomót. Az őrszem nyirokcsomó csak a fenti módszer alapján fedezhető fel, s erre nem utal a mammográfia.

Az, hogy egy emlődaganat áttétképződése milyen gyakorisággal várható, azt további szövettani vizsgálatok állapítják meg, amelyet az emlődaganatból nyert anyag elemzésével végeznek.

Ezenkívül javaslom, hogy további részleteket a kezelő orvossal egyeztessen, aki közvetlenül látja a leleteket, s ennek alapján tudják megbeszélni a további kezelést.

Tisztelettel: dr. Baki Márta

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2020. július 11., 10:21; Megválaszolva: 2020. július 17., 07:39
Kérdések és válaszok: Mellrák, emlőbetegségek
CT eredményem ismét
Tisztelt Doktornő! 52 éves nő vagyok jelenleg kemoterápiás kezelés alatt állok agressziv melldaganattal neoadjuváns kéz elés folyik....ismét az Ön...
Lyuk nélküli mellbimbó?
Kedves Doktor Úr! Igazából nem magamnak kérdezek, hanem egy ismerősömnek. Második gyermeke születésénél (és az elsőnél is) sem tudott...
Emlő ciszta
Üdvözlöm! Olyan problémám lenne, hogy 6 napja vagyok túl egy jobb emlői ciszta leszívásán ami 2.3 mm volt. Az eltávolítás után az az oldali...
Emlőbiopszia2
Kedves Doktor Nő! A múlt hėten mår irtam Önnek,a 19 ėves lånyom mellėben csomò,tėmåban.Köszönöm a segìtő vålaszt.Azota a biopszia helyėn a...