• Fogcsikorgatás, fogszorítás

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Nekem személy szerint már nagyon régóta (amióta a 4 db laterálhidamat felhelyezték, kb. 3-4 éve) egyre súlyosbodó, a nyakam, a vállam és a hátam területére kiterjedő, nem szűnő, görcsös fájdalmaim vannak. A panaszok megszűnése végett már nagyon sok mindent kipróbáltam: fájdalomcsillapító gyógyszerek, görcsoldók, különböző terapeuták, masszázs, Schanz gallér, stb., de igazán egyik sem használt. Azt a dolgokhoz mindenképp hozzá kell tennem, hogy éjszaka nagyon erősen csikorgatom ill. szorítom a fogaimat és a férjem éjszaka sokszor emiatt kelt fel, hogy hagyjam abba. Emiatt fogorvos specialistát is felkerestem Debrecenben, aki a bruxizmussal foglalkozik és szintén fájdalomcsillapítót és görcsoldókat javasolt nekem, de ezek sem használtak. Azt hozzátette az egyik orvos, hogy szerinte nem a hídpótlások a felelősek a panaszaimért és ha le is vennénk őket, a panaszaim még attól nem szűnnének meg, míg a másik orvos túl magasnak találja. Alvásszakrendelésen is voltam, több alkalommal is a Debreceni Neurológiai Klinikán, de ott semmilyen alvási problémát nem fedeztek fel. No de akkor Drága Doktor Urak/Hölgyek mi lehet az én bajom?! Ezek a fájdalmaim már soha nem fognak megszűnni ill. ezekkel kell együtt élnem ezután?. kérdezném még, hogy egy elrontott fogsor, vagy görcsös fogszorítás miatt léphetnek e fel ezek a tünetek.Szemmel láthatóan a három éves kálváriám alatt első fogaim eltávolodtam egymástól és kifelé állnak! Még megemlítem, hogy harapásemelőkkel is próbálkoztunk. A klinikán azonban arra is fény derült, hogy a bölcsesség fogam túl van terhelve, és a hidakat többször is átcsiszolták. Kérem segítsenek nekem, hogy milyen szakrendelésen tudnának nekem ebben segíteni? Esetleg tudnának nekem olyan orvoskollégát ajánlani, aki az ilyen jellegű problémákkal, betegségekkel foglalkozik? Türelmüket és segítségüket előre is köszönöm!

        Dr. Ágics Anikó válasza a fogcsikorgatás témában

        Kedves Kérdező! Szomorúan olvastam a kálváriáját, szomorú, hogy nem jutottak semmire az évek során. Külön megakadt a szemem azon, hogy közben az első fogai eltávolodtak és kifelé állnak, amiről rögtön az ugrik be, hogy ezek szerint fogágybetegsége is van. Nem tudom, hogy ezzel kezelték-e? Ha nem, mindenképpen érdemes lenne foglalkozni vele. A 4 laterálhíd cseréje szükséges lenne, de csakis úgy, hogy előtte be kéne mérni a rágóízületének ideális állapotot, és ezt a harapási pozíciót kellene rögzíteni a fogpótlásokkal. Tudom, hogy ez hosszadalmasnak és bonyolultnak tűnik, de az Ön esetében szükséges lenne elvégezni. Mindeközben az éjszakai harapásemelőt szigorúan hordani kéne, esetleg egy pár órára nappalra is betenni. Közben mehet a gyógyszeres terápia, izomtorna, infralámpa és lassan, de javulni fog. Gnatológiában jártas fogorvost kellene felkeresnie. Budapesten a Semmelweis Egyetem Fogpótlástani Klinikáján foglalkoznak vele, talán Debrecenben is. Ne adja fel, lehet ezen javítani! Jobbulást kívánok! Dr.Ágics Anikó

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2012. január 12., 20:43; Megválaszolva: 2012. január 14., 19:27

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        T. Doktornő! Panoráma röntgennel kapcsolatban szeretném a véleményét kérni. Fogorvosi kontroll során lett figyelmes a doktornőm egy "foltra" a jobb állkapcsomban. A 2017-es és 2019-es felvételen is látszódott. Új röntgen kért, melyen...
        Tisztel Doktornő! A fogszabályzóm drótja az alsó utolsó fogamból állandóan kicsúszott és szúrta a számat. Egy darabig próbáltam visszacsúsztatni a brekettbe, de minden alkalommal, mikor ettem, kicsúszott újra, ezért inkább hagytam. Az...
        Tisztelt Doktornő! Elnézését kérem, hogy a nehéz időszakban üzenettel zavarom, de tanácstalanságomban nem tudom, hova forduljak. Néhány napja kezdődött fogfájásom, az egyik bal oldali alsó fogamnál. A fájdalom nem elviselhetetlen, csak...
        Tisztelt Doktornő! Január elején egyik reggel a derült égből elkezdtem egy meglehetősen kényelmetlen érzést érezni az állkapcsomban bal oldalt. Bevallom, meg is ijedtem kicsit tőle, nagyon idegen érzés volt. Pár órával később átváltott...
        Jó napot doktor úr, doktor nő! Azért fordulok önhöz, mert a kialakult helyzetben sehol sem fogadnak most a fogam miatt és félek mert 12hetes kismama vagyok. A fogammal ami felett lett a probléma mennem kell szajsebeszetre hogy eltávolítsák mert...
        Kedden délután fejezte be a fogorvosom a kezelést. Elöl koronák hátul kivehető rész készült. Estére megduzzadtak a nyirokcsomóim. Pénteken az ellenőrzéskor azt mondta lehet a fog kezelésektől is, de ha nem múlik el akkor nem ettől van....
        A kérdésem az lenne hogy nagyon hirtelen ki fehéredet a fogínyem, egy fel éve kb el kezdtem dohányozni, valamint dietazok de semmit nem bókol meg magamtól. Mitől lehet a ki feheredett fog ínyem?
        Tegnapi nap folyamán egy letőrt, tömött fogalmat kezdték gyökér kezelni. Az orvos nem volt túl közlékeny, annyit mondott a kèrdésemre, hogy mi történik most, hogy egy hétre idegölőt tett a fogamba, mit amikor érzem, hogy feszíti a fogalmat,...
        Üdvözlöm.1 éve feltettek koronát (hidat) nagyon fájt úgyéreztem gyulladt,a 7es jobb alsó alatt azonnal lett is egy duzzanat,hasogatott,se antibiotikum sem gyulladascsökkentő nem mulasztotta. Kis idő múlva elkezdtek duzzanatok jönni a nyakamon a...
        Üdvözlöm! Még júliusban kezdődött h elkezdett fájni a jobb alsó fogam v az 5 ös v a 6 os.A röntgen semmit nem mutatott,több doboz antibiotikum sem szüntette majd a pajzsirigyem körül ciszták kezdtek nöni (psjzsmirigy betegség ki lett zárva)...