hogyan kaphattam el?

Tisztelt Doktornő! teljes kétségbeesés határán állok. Tavaly nyáron szültem és a terhesség ideje alatt szifiliszt diagnosztizáltak, amit kezeltek is. DE: életemben csak férjemmel volt nemi és egyéb kapcsolatom, akkor honnan jött ez a fertőzés. Nálam fél évre tették a fertőzés időpontját, férjemnél csak 2 hónapra. Semmi külső tünetünk nem volt egyikőnknek sem, és miért csak mintegy 4 hónap után fertőztem meg? Már szültem egyszer előtte, így még magzati korú fertőzés sem lehet, illetve jártam rendszeresen vért adni is iskolás koromban. Férjem most válni akar, mert nem hisz nekem, hogy nem léptem félre. STD klinikán is csak kinevetik az embert, megalázzák, hogy "ki huncutkodott"? Nem akarnak érdemben segíteni, választ adni, hogy esetleg honnan jöhet a fertőzés? Tényleg nem voltam senkivel, férjemnek is egyből szóltam amikor megtudtam a "bajt". Egyszerűen nem értem, hogy egy teljesen monogám kapcsolatba hogyan fér be egy ilyen fertőzés?! Kórházban, műtéten voltam, kb. a fertőzés kezdetekor. Vért talán nem kaptam, nőgyógyászati műtét volt. De mindenki azt mondja, hogy nemi úton lehet csak elkapni, amit én ki tudok zárni magamról. és miért nem voltak tünetek egyikünknél sem? miért hónapokkal később fertőződött meg férjem? terhesség felgyorsíthatja a fertőzés terjedését esetleg? Tisztelt Doktornő! tényleg a válás szélén állunk, ha erre nem adok választ, de félrelépésről nem tudok mondani semmit, mindig őszinte és hű voltam páromhoz. Életemben első és egyetlen kapcsolata a mienk. Ezekre a kérdésekre eddig senki nem válaszolt érdemben, csak "huncutkodással" ütötték el a választ, hogy derítsük ki mi, hogy ki volt a "ludas"! Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: egy kétségbeesett anyuka

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Bodnár Edina válasza szifilisz témában

Sajnos a szifilisz nem kizárólag nemi úton terjed, de szoros bőrkontaktus szükséges hozzá. Azt hogy ki és hogyan fertőződött, sajnos nem lehet visszanyomozni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2014. május 07., 09:20; Megválaszolva: 2014. május 11., 21:32
Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek
Treponema teszt
Kedves Doktornő, Évekkel korábban volt a péniszemen egy fájdalmas gyulladt folt, ami kb 2 hét alatt meggyógyult magától, ezért akkoriban nem...
Teszt eredménye
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A kérdésem az lenne, hogy ha egy rizikós kapcsolat után 2,5 évvel csináltattam lues szűrést, melynek eredménye: RPR-...
Szifilisz gyógyulási folyamata
Kedves Doktornő! 2-es stádiumú szifiliszem van/volt. Kb egy hónapja voltam orvosnál és megkaptam a szükséges injekciót. Látványosan elkezdtek...
Szifilisz kérdések
Tisztelt Doktor Úr! Szifilisszel kapcsolatban szeretném a segítségét kérni. A szifilisz csak a fekély és a szifiliszes sebek közvetlen...
Szifilisz 2
Kedves Doktorno, Nagyon koszonom az elozo valaszat. 1. A szexualis uton valo fertozes kizarasa eseten milyen mas uton fertozodhetett meg? 2. Vervetel utjan...