• SOS! Mi a teendő?

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Tisztelt Doktornő! Kérem segítsen! A fiamat telefonon keresték "munkaügyben", el is ment a megadott helyre.Ott kapott állítólag fél pohár--különös--bort, utána többen jól összeverték. Azt nem tudom, hogyan ért haza! Halálsápadtan, alig érthetően motyogott, nagyon erősen fojtogatták, ki is pörsent a vére, és alig bírt nyelni, beszélni, a fején kb 2, 5 cm-s lyukszerű seb volt és ettől kb 10 cm-es körben vérzett, plusz a feje hátsó részén kb.felénél nagy púp, a bal szemöldöke kb, mint egy koktélparadicsom akkora dudor volt, kissé bevérezve a szeme, a szája is(a belső részen(fogai körül)véres volt, azt mondta, szerinte eltört a keze-lába....Úgy nézett ki, mint a filmeken azok, akik be vannak lőve! Nem éreztem egy csepp italszagot sem, pedig mindig rögtön kiszúrom! Arra sem emlékezett, hol is volt, és semmi másra sem! SAJNOS AZ A TÍPUSÚ EMBER, akit 6 lóval sem lehet elrángatni orvoshoz, így ezt hiába is akartam! Fáj a feje, azóta is fekszik, tudok adni, tenni valamit? Sajnos nem tudom elvinni orvoshoz! Mindez szombat este 10 körül történt. Az az egy vígasztal, hogy rendkívüli a gyógyulási képessége, az immunrendszere, ami másnak 2 hét, az neki 2 nap! Üdvözletem, köszönöm az SOS segítséget, tanácsot: van-e mire figyelnem, esetleges "utólagosan előjövő problémára"! (39 éves)Minden jót, várom válaszát!

        Dr. Csuth Ágnes válasza a drog témában

        Kedves Kérdező! Sajnos mostanában elterjedt az a fajta bűnözés, hogy olyan drogot tesznek (legújabban GHB-t, mely egyébként egy olcsó festéklemosó szer) az áldozat italába, mely színtelen, szagtalan, íztelen, percek alatt eszméletvesztést okoz, és a magatehetetlen áldozat nem emlékszik semmire, arra se ha összeverik, meglopják, feltételezhető, hogy az ön fiával is ez történt. A fiának javasolt sürgősségi osztályra vagy toxikológiai osztályra mennie mielőbb! A jövőben azt tanácsolom, hogy idegentől sose fogadjon el italt, figyeljen a poharára.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2012. február 20., 09:47; Megválaszolva: 2012. február 21., 09:38

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Szép estét! Panaszom a következő. 1 hete vagyok korházban, autó gázolt el miből kifolyólag tört 5 bordám, légmellem lett stb. De ami az igazán aggasztó hogy a medence csontom 3 helyen törött. Nem műtenek meg csak egy hét múlva. Azaz akkor...
        Tisztelt Doktor Nő! A napokban (Február 11.) szerencsétlenül léptem és kicsit megbicsaklott a jobb lábam. Utána pár óráig közepesen fájt a lábfejem / bokám környéke így inkább nem terheltem. Estére lett egy kisebb dudor a lábfejem...
        jonapot kivánok érdeklödnék hogy agusztus 15 én leforáztam a lábbam nagy része már gyogyult de van egy - két szakasz ahol nem akar már betadine kenöcsel meg borsav poral is kötözi doktor ur hidrogénezés is van minden nap esetleg lenne valami...
        Tisztelt Doktor Úr/Nő! Ma sajnos a hátamra ugrottam az ágyra örömömben. Amikor is egy reccsenést hallottam éreztem a torkomban, rögtön lezsibbadt a nyelvem. Utána jól voltam, majd kis idő múlva elkezdtem utána olvani, hogy mi bajom lehet....
        Tisztelt Doktor úr/nő! A kérdésem a következo lenne. 4 nappal ezelőtt bevertem a homlo az ajtó keretébe, szennyes válogatás közben. Tompa de viszonylag erősebb ütés volt. Akkor semmilyen fájdalmat nem éreztem viszont tapintasra mintha egy...
        Beütöttem 10 nappal ezelött a fejemet a kocsicsomagtartolyába nagyon fáj mêg most is nem hánytam nem.is szêdültem kettölátásom se volt.Félek a vérrögtöl v a vérömlênytöl.voltam röngenen nem mutatott törêst lehet komolyabb bajom?
        Tisztelt Doktor úr/Doktornő! Pontosan egy héttel ezelőtt, elestem paintballozás közben. Nem emlékszem rá, hogy sikerült, de valahogy a sarkamra estem. Fájt aznap, de nem volt vészes, másnap viszont már ráállni se nagyon tudtam. Voltam...
        Tisztelt Dokrtor Úr/Doktor nő, Másfél héttel ezelőtt részleges külbokaszalagszakadást szenvedtem, melyre fekvőgipszsint nem, hanem 6 hétig viselendő "járó" bokarögzítőt kaptam. Illetve javasolt 1 hetes ágynyugalmat az orvos, viszont pár...
        Tisztelt Hölgyem/Uram! Egy hete összetört a kezemben a zuhanyzó kabinomnak az üvegajtaja, és az alkaromon alakult ki egy seb, ami eléggé vérzett, majd elállt pár percen belül. Elmentem kórházba, csináltak röntgent, majd a kialakult...
        Tisztelt Doktornő! Két napja könyök törés miatt begipszelték a kezem válltól csuklóig. Sajnos vérző sérülésem is lett a balesetkor, nem nyilt törés volt, csak eséskor szakadt fel a tenyerem, meg a könyököm. Ezt is ellátták, de csak 10...