Segítségkérés

Tisztelt Doktornő! Már csaknem végső elkeseredésemben fordulok Önhöz! Problémáim a következőek: körülbelül 2 éve egyre erősödő zsibbadással küzdök kézujjaim zsibbadásával. Az utóbbi egy évben a zsibbadással együtt főleg éjjel erős fájdalmak is jelentkeznek ujjaimban. Állapotom folyamatosan romlik, 2013 nyarán mindkét kezemen csukló tájéki alagút szindrómát állapítottak meg. A jobb kezemen az év októberében, a balon pedig 2014 júniusában elvégezték a szükséges műtétet, aminek következtében kisebb javulás állt be a zsibbadás terén, de a fájdalmaim tovább erősödött. 2014 októberében újabb ENG kontroll vizsgálat a könyök tájéki idegszorítást állapította meg, ami 2013-ban még nem volt. A fájdalmaim az utóbbi hónapokban olyan szintig fajultak, hogy főleg éjszaka ujjaim megmerevednek, és nagyon fájnak, annyira, hogy aludni sem igazán tudok. Ébredéskor be kell mozgatnom ujjaimat 10-15 percig, ezután az ujjaim merevsége majdnem megszűnik, a fájdalom is jelentősen csökken, de el nem múlik, csak elviselhetőbb. 2014 októberében reumatológiai vizsgálat nem mutatott különösebb problémát, de a panaszaim nem szűnnek, sőt egyre erősödnek. Az elmúlt 1 hónapban már szinte folyamatos gerinc-, és derékfájdalom is gyötör. Kérem adjon tanácsot, hogy hová fordulhatnék problémámmal!

Dr. Puskás Réka válasza kéz zsibbbadás témában

Kedves Kérdező! Gondolom, neurológusnál már járt, elvileg ott tudnak segíteni a baján. Panaszát a könyöktáji idegnyomáson kívül még a nyaki gerinc, vagy a mellkaskimenet problémája is okozhatja, de mivel polyneuropathiája is van, az is állhat a panasz hátterében. Laborvizsgálatokra is szükség van, a kézujjak merevsége miatt. Nyaki és mellkasi röntgen, állapotától függően esetleg MRI is javasolt lehet. Neurológus, reumatológus segíthet a baján. Ha végképp nem boldogul, fordulhat fájdalomterapeutához is. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. január 05.

Kérdések és válaszok: Diabéteszes neuropátia

Karzsibbadás
Tisztelt doktornő! 23 éves nő vagyok. Kb fél éve zsibbad a bal karom, változó erősséggel, (vannak napok, amikor nem), de kb 2 hete minden nap érzem,...
Nyaki lordosis kiegyenesedett
Tisztelt doktornő 37 éves nő vagyok. évek óta recseg ropog a nyakam. mostanában sajnos egyre jobban. ortopédián jártam már vele, de csak azt mondták nyugodtan...
Thermográfia
Kérdésem a hőfényképet, hogyan kell értelmezni? Úgy hallottam, hogy a piros az meleg (ott gyulladás van) és hogy a sárga a jó a zöld és a kék az hideg az...
Érzékelési problémák a lábujjakon...
Kb, másfél év óta vannak érzékelési problémák a bal lábujjaimnál. Nehéz körülírni az érzést, nem zsibbadás, nem is érzéketlenség, inkább ahhoz tudnám...
Kézfej és ujjak zsibbadása - Mit...
Inzulinos cukorbeteg vagyok, és egy ideje zsibbadnak az ujjaim, szinte fogni is alig birok, voltam reuma rendelésen, ahol fájdalomcsillapitót írtak, de...
Mivel kezeljem a lábujjamat?
Sajnos olyan helyen dolgozom, ahol nem mehetek beteg állományba. A lábam két ujján az ízületek nagyon fájnak, be vannak gyulladva. Inzulinos cukros vagyok 6...