Vastagbéldaganat

Férjemnél 2010 december közepén vastagbéldaganatot állapítottak meg máj- és tüdőáttéttel. 2011 január 20-án meg is történt a műtét, a daganatot eltávolították. A zárójelentésen többek között a következő szerepel: "A beteget szövettannal igazolt npl.sigmatos, met.hep.et met. pulmonum miatt opus céljából vettük fel. Lateralis hasfallal kapaszkodó colon descendens npl-t találtunk, multiplex májmetastasisokkal". Jövő hétre igérte a Doktor az eltávolított daganat szövettani eredményét, és azt mondta, majd akkor megbeszéljük a várható kezeléseket. Ő minden esetre javasolta a kemotherápiát. Kérdésem, hogy Ön/ök szerint érdemes-e kínozni a kemoval szegényt, és hogy egyáltalán van-e remény a teljes gyógyulására. Nem véletlenül teszem fel a kérdést ilyen módon, mert az Édesanyámat petefészekrák műtét és az az utáni kezelések alatt veszítettem el, és láttam a szenvedését. Őszinte válaszukat várva, tisztelettel: Mária

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Nagykálnai Tamás válasza vastagbélrák témában

Többszörös tüdő- és máj-áttéteket adó daganatos betegségből nem lehet meggyógyulni.

Sem ilyen, sem olyan kezeléssel.

Miért kellett megvárni, hogy a - nyilvánvalóan már régebben is tüneteket adó daganat - a "hasfallal is összekapaszkodjon"? Bizonyára hónapokkal (fél évvel-évvel) a műtét előtt is már panaszokat okozott, hiszen egy szigmabél daganat kifejlődéséhez évek kellenek.

A kemoterápia meghosszabbítja az életét, a várható túlélést.

De meggyógyítani véglegesen már sajnos nem lehet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2011. február 06., 14:14; Megválaszolva: 2011. február 08., 20:56
Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések
Daganat a vastagbélben
A nevem Okszána! Férjem nevében írok. 2014 februárjában diagnosztizáltak vastagbél rákot áttételekkel a májra. Túl van 7 kémiaterápián ...
Vastaggbélrák
Tisztelt Doktor Úr! A probléma a következő: Édesanyámnál (60 éves) pénteken II.-es stádiumú vastagbélrákot diagnosztizáltak, vagyis EDDIG...
Vastagbéldaganat esélye
Feleségemnél vastagbéldaganatot állapítottak meg az első szövettan a következőket tartalmazza: Mikroszkóposan a sigmából származó biopsziás...
Vastagbélrák, kemoterápia
Tisztelt Főorvos Úr! Nagyapámmal kapcsolatban kérném véleményét. 73 éves, ez év 08. hóban vérszegénység miatt kivizsgálták, és...