Mi lehet ez

Tisztelt dr nő apósomnak tavaly májusban volt egy vastagbélműtétje, ahonnan 9cm daganatot távolítottak el eredmény T3N1M0 G3 volt. Volt egy petct az mutatott a végbélben egy 0, 8mm daganatot, amiből, mintát vettek és kiderült, hogy G3 az is utánna lecsipték majd 28 sugárterápiát és gyogyszeres kezelést kapott ez a daganat a végbéltől 7cm re volt. A dr úr azt mondta megtudja oldani kimetszésel, de végül ideiglenes stomát kapott azt mondta, hogy a trhelés miatt. A kérdésün, hogy végül is miért kellet ez mert nem értjük előtte nem mondta, hogy lehet, hogy lesz sztoma, a másik kérdésem gogy müködik ez a G1-G3stádium valakinél egyből G1 valakinél G3rom vag ez egy folyamat pl: G1ből-G3lesz? . Most jelenleg nem tud wcni pedig már egyhete volt a mütét. Kőszőnőm a válaszát

Dr. Baki Márta válasza végbél daganat témában

Tisztelt Uram! Első és legfontosabb dolog, hogy apósának 2-3 naponta széklete legyen, amely a kivezetésen –sztómán keresztül – ürüljön. Abban az esetben, ha hasi görcsök vannak, a szelek nem távoznak (nem fúvódik fel a sztóma zsák), esetleg hányás jelentkezik, akkor mindenképpen orvoshoz kell fordulni, s azt kizárni, hogy valami miatt a bél nem működik. Második kérdésére a válasz: A „G” adat a sejtek különbözőségére utal, arra, hogy, mennyire tér el a mikroszkópos vizsgálat során a normálisan elhelyezkedő sejtektől a daganat felépítése. Nagy valószínűséggel a kemo- és sugárterápia következtében az összességében G3-al jelzett tulajdonság a műtétileg eltávolított anyag néhány helyén már csak kis mértékben különbözött a normalis sejtektől – G1-é alakult, más területen viszont esetleg maradt a G3-as eltérés. Nagy valószínűséggel a sebész azért választotta a sztóma képzést, hogy a műtéti terület: bél varratok, eltávolított nyirokcsomók helyei jobban gyógyuljanak. Abban az esetben, ha a bélnek a rendes feladatát is el kell látnia – széklet halad át rajta – nagyobb a fertőzés veszély is. Ekkor készítenek un. kétnyílásos sztómát, amit a későbbiekben zárni tudnak. Persze ehhez a pontos műtéti állapotot kell tudni, amire vonatkozóan a sebész tud felvilágosítást adni. A részleteket kérem, hogy a sebésszel beszéljék meg. Tisztelettel: dr. Baki Márta

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. február 20.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Végbél daganat további kezelése
Kedves Doktornő! 57 éves nő vagyok. Szeretném megkérdezni, hogy a tükrözésen azt írták: A rectum 12cm magasságánál egy vérzékeny, spontán vérző porckemény...
CT és MR eredmény elemzése
Tisztelt Doktornő! 2 évvel ezelőtt megállapított áttétes vastagbél daganat műtéti eltávolítása után kemoterápiás kezelésben részesültem, amely a mai napig is...
Daganatos megbetegedések
Tisztelt Doktornő! 2 kérdést tettem már fel, idős egykori orvos édesapámmal kapcsolatban, aki 80 éves és kb 3-4 hete besárgult. Sok minden kiderült azóta és...
Mit takar ez a diagnózis?
Kedves Dr. Nő/ Dr.Úr! A következő szövettani eredményt kaptam, viszont az orvosomhoz csak 2 hét múlva kaptam időpontot. Kérem egy kis útba igazítást adjanak,...
Derékfájás
Tisztelt Doktor úr/nő! A férjemet (jelenleg 73 éves) öt éve műtötték végbélrákkal, majd másfél év múlva májáttéttel. 2015 óta stomával él, és kisebb nagyobb...
Pet ct eredményének véleményezése
Tisztelt Doktornő! Pet ct eredmény összehasonlítása címmel 2020.07.17-én kérdeztem Öntől, amelyre gyorsan és mindenre kiterjedően kaptam választ, köszönöm...