Kevesebb fog, nagyobb szív- és érrendszeri kockázat

MTI
megjelent:

A Journal of Periodontology című szaklapban megjelent tanulmány szerint a tíznél kevesebb saját foggal rendelkező embereknek 7-szer nagyobb a koronáriás szívbetegség miatti halálozási kockázatuk, mint a velük egyidős, azonos nemű, ám 25-nél több foggal bíró embereknek.

Bár több korábbi tanulmány is rámutatott már a lehetséges összefüggésre, Anders Holmlund kutatása az első, amely egyértelmű kapcsolatot állapított meg a kardiovaszkuláris betegségek és a szájban maradt saját fogak száma között.

A fogkő és veszélyei
A fogkő nem csak esztétikailag zavaró, hanem súlyos fogágy-betegségek elindítója is lehet.
A fogkő következményei >>

Az átlagosan tizenkét éven át tartó követéses felmérésben 7674 nő és férfi vett részt; zömüknek volt fogászati (periodontális) problémája.

A vizsgálat ideje alatt 629 ember halt meg, közülük 299 halálát okozta szív- és érrendszeri betegség.

Holmlund úgy véli, hogy "a szájban és a fogak körül lévő fertőzések átterjedhetnek a szisztémás keringési rendszerbe, és enyhe krónikus gyulladást tarthatnak fenn", amely a szívroham és más kardiovaszkuláris események ismert kockázati tényezője.

Az elvesztett fogak általában összefüggésben vannak a krónikus gyulladásokkal, amelyeknek az adott személy addigi élete során ki volt téve.

A szerző elismerte, hogy a tanulmányt korlátozta az a tény, hogy a társadalmi-gazdasági, valamint más, szív- és érrendszeri kockázati tényezők hatását nem tudták figyelembe venni.

(MTI)

Frissítve: 2010.04.18. 21:15, Megjelent: 2010.04.18. 21:15
Nem mesterséges intelligencia által készített tartalom. ✓
Címkék: Fogak téma, Szív téma

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Kardiológiai leletértelmezés 24h

Kardiológiai leletértelmezés 24h

Dr. Bodócsi Réka belgyógyász, kardiológus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Dancs Tamás

Dr. Dancs Tamás

Kardiológus, Belgyógyász

Budapest

Cikkajánló